Ma este megbukunk - London legütősebb vígjátéka a Centrálban

A Centrál Színház szeptember 27-én bemutatja London legütősebb vígjátékát, a Ma este megbukunk című előadást, amit a kinti sikerre való tekintettel nálunk is az angol stáb állít színpadra.

maeste

 

Ajánló a darab elé:

 

Mutasson valaki egy színházat, amelyik már a próbák megkezdésének pillanatában tudja, sőt, a címében is garantálja, hogy Ma este megbukunk! És nem aggódik.

 

A Centrál Színház arra készül, hogy Ma este megbukunk, és nincs, ami megakadályozza ebben. Ehhez ugyanis minden adott: a Függöny fel! sikerszériáján edzett társulat, Mark Bell, az angol rendező, a színház kreatív csapata, valamint a tény, hogy Londonban a Ma este megbukunk besöpörte az összes díjat, ami komédiának juthat.

 

A sztori pofonegyszerű és a végére akkorát is csattan.

 

 

Akárcsak a Függöny fel!-ben, a Ma este megbukunk-ban is egy menthetetlen társulat igyekszik bemutatni – ezúttal – egy klasszikus angol krimit ám az este katasztrófába torkollik. Ami elromolhat, elromlik, ami összeomolhat, az összeomlik, ami tönkremehet, az tönkremegy. Az eredmény egy semmihez sem hasonlítható, tornádó hevességű, Monty Python-os komédia artistamutatványokkal, széteső díszlettel, színházban ritkán látható trükkökkel és bohócságokkal, olyanokkal, amiket a néző imád és a színházi kritika többnyire fanyalogva lesajnál.

 

Ma este megbukunk! – ez van. Arra bíztatunk mindenkit, ha mélyenszántó, elemző színházi kritikára kíváncsi, olvassa a Faustról írottakat.

Ma este megbukunk! - Az előadást ajánljuk az egész családnak 9-99 éves korig, a 100 évesek ingyen jöhetnek.

 

Vigyázat, az előadás addikciót okoz: újra és újra látni akarják majd.

 

Akik a mutatványt véghezviszik: Ágoston Katalin, Botos Éva, Cserna Antal, George Clooney*, Janicsek Péter, Katona László, Mészáros András, Rada Bálint, Schmied Zoltán és a rendező Mark Bell.

*egyeztetés alatt

 

Hogy készülnek a színészek?

1 

1.

2 

2.

3 

3.

4 

4.

5 

5.

6 

6.

7 

7.

8 

8.

Fotók: Centrál Színház

 

 

 

 

süti beállítások módosítása