Mi a teendő a Pécsi Országos Színházi Találkozóval? Mit gondol erről a színházi szakma? Van közös nevező? A Színház című lap szerkesztősége kísérletet tesz arra, hogy megszólítsa a szakma és a kultúraszervezés képviselőit.
1. Egyetért-e a változtatás szükségességével? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
2. Hogyan lehetne a jelenlegi helyzeten változtatni, amennyiben szükségesnek látja?
3. Reform legyen, vagy új fesztivál?
4. Milyen alapelvekben látja egy országos színházi fesztivál helyes működésének garanciáját?
5. Ki jelölje a válogatókat, hány válogató legyen? Legyenek-e kvóták? (Hány budapesti, vidéki, határon túli, független, nagyszínpadi, stúdió-előadás kapjon meghívást?)
6. Mitől lenne igazán jó és reprezentatív a POSZT, amennyiben most nem tartja annak?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Színház c. folyóirat, melynek lapjain Forgách András, Gáspárik Attila, Kárpáti Péter, Mácsai Pál, Máté Gábor, Schilling Árpád, Upor László, Vasvári Csaba, Visky András válaszolnak.
Részlet néhány válaszból:
Mácsai Pál:
Ebben a helyzetben a differenciált gondolkodás lehetetlen. Pedig a színházcsinálók dolga az árnyalt értelmezés lenne. Ha a másiknak valamiben igaza van – ami előfordul –, nem is vesszük észre, mert „azokat" szőröstül-bőröstül elutasítjuk. Ezért ellentmondásokba keveredünk, ami meghozza az önutálatot is. De nem valljuk be, nem ismerjük fel: nyomott közérzetünk oka csakis a másik. (...)
A mai helyzet díja utódaink megvetése lesz. A fiatal színházcsinálók már most viszolyogva határolódnak el tőlünk: azt mondják, ez nem az ő acsarkodásuk, semmi közük hozzá. Ez reményteli. De még el lehet rontani őket, hogy majd ők is újrajátsszák a mi vacak háborúnkat, ahogy mi, valami eltéphetetlen drótokon rángatva, éppen újrajátsszuk az elődeinkét. (Mácsai Pál)
Schilling Árpád:
Az én javaslatom az, hogy a Független Előadó-művészeti Szövetséget mint az egyetlen depolitizált, kizárólag szakmai szervezetet kell megerősíteni. Deklarálni kell, hogy közös kudarcunkból (amely semmiben nem nyilvánul meg olyan fényesen és plasztikusan, minthogy a Nemzeti Attila keresztnevű igazgatója egy Attila címet viselő előadással elnyerte annak az országos fesztiválnak a fődíját, amelyet saját képére formált, és amelyet sértett önérzetének istápolására használ) csak akkor tudunk kimászni, ha önérzetessé válunk. Ki kell mondani, hogy függetlenek vagyunk és azok is maradunk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy identitásunk ezen elemét soha, senki nem kérdőjelezheti meg. (Schilling Árpád)
Vasvári Csaba:
A jelenlegi szakmai erőtér amúgy nem igazán kedvez annak, hogy széleskörű konszenzus mellett lehessen megújítani a fesztivált. Az is kérdés persze, hogy pont erre van-e szükség. (...) Olyan ez, mintha egy neves autómárka használói – pusztán azért, mert valamiféle műszaki ismeretekkel is rendelkeznek – értő és figyelmes használat helyett elkezdenék megbuherálgatni a járgányt, mert meglátásaik szerint, ha ők fejlesztenék az adott csúcsmodellt, akkor azt valami miatt másképp tennék, mint maga a gyártó. Az egyik a csomagtartót növelné, a másik a szállítható személyek számát változtatná, néhányan a fedélzeti elektronikát hangolnák át, megint mások a fékeket, a kormányművet, a motort cserélnék, toldoznák-foldoznák. Belátható, hogy így jelentősen csökkenne a gépjármű élettartama, használhatósági értéke és biztonsági mutatói. Minél szélesebb körű tehát az a bizonyos szakmai konszenzus, annál nehezebb azt létrehozni, és annál kevésbé szól igazán markánsan valamiről. (Vasvári Csaba)
A teljes POSZT-ankétot keresse a Színház c. lap szeptemberi számában!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.