Mucsi Zoltán is rendez Temesváron

Magyar, szerb és román rendezők dolgoznak az új évadban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatával, amely öt bemutatóra készül.

A 2015/2016-os évad első bemutatója október elején lesz, a Mucsi Zoltán nevével fémjelzett stúdióelőadás Vaszilij Szigarjev kortárs orosz drámaíró Guppi című szövege nyomán jön létre. A háromszereplős tragikomédia egy megfeneklett házasság utolsó, mindent eldöntő napjába enged betekintést.


Az évadban visszatér Temesvárra Puskás Zoltán, aki egy igazi világklasszissal, James Rado, Gerome Ragni és a zeneszerző Galt MacDermot világhírű musicaljét, a Hairt állítja színpadra várhatóan novemberben. Február közepén Radu Afrim román rendező által színpadra állított pszichológiai dráma temesvári változatát látatják az érdeklődők.

 

temesvar

Fotó: 7ora7.hu


A temesvári társulattal dolgozik Boris Lijesevic szerb rendező is, aki Márai Sándor szövegekből felépített előadás létrehozására készül.


Az évad utolsó nagytermi bemutatója Urbán András nevéhez kötődik. Az általa rendezett előadást - amelyben a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművészei is közreműködnek - a 2016-os Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó első napján mutatják be.


A bemutatók mellett műsoron marad az elmúlt évad valamennyi előadása, a közönség táncszínházi előadásokat, egyéni esteket és külföldi társulatok produkcióit is láthatja. A színház Koldusopera című előadása szeptembertől decemberig több mint öt meghívást kapott egyebek mellett Gyergyószentmiklósra, Bukarestbe, Budapestre és a szerbiai Uzicébe, de fesztiválmeghívást kapott a színház valamennyi műsoron levő gyerek- és bábelőadása is, így például Bukarestben, Nagyváradon, Ljubljanában, Szabadkán és Zágrábban is láthatók lesznek a temesvári színház előadásai.

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

 

süti beállítások módosítása