Zágrábba utazik a Bábszínház Lúdas Matyija

 

A Budapest Bábszínház Lúdas Matyi című előadása a régió egyik legjelentősebb fesztiválján, a zágrábi PIF versenyében szerepel.

Nincs gyerek és felnőtt, aki ne ismerné Fazekas Mihály művét: kötelező olvasmány, rajzfilm, az első magyar színes film. A Budapest Bábszínház előadása hű marad a klasszikus történethez és a tradíciókhoz, a magyar folklór örökségéhez, ugyanakkor a 21. század igényeihez igazítja a mesét: Matyi és az izgága lúd viszontagságai a hagyományos asztali bábjátékot rajzfilmes ötletekkel ötvözve, magyar népi motívumokból építkező látvánnyal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató módon kerülnek színre.

 

Ludas Matyi Budapest Babszinhaz foto Eder Vera2

 

Az öt éven felülieknek ajánlott Lúdas Matyit a Színház- és Filmművészeti Egyetem első rendező-bábrendező szakos osztályának hallgatója, Fige Attila rendezte diplomamunkájaként, a premier 2012. szeptember 30-án volt. A darabot Tasnádi István a Budapest Bábszínház felkérésére írta. A bábokat Miareczky Edit tervezte, a zenét Nyitrai László szerezte.

 

Ludas Matyi Budapest Babszinhaz foto Eder Vera1

 

Az előadás azóta több hazai és nemzetközi fesztiválon aratott sikert. 2013-ban szerepelt a pozsonyi „Kis hősök nagy világa” nevű fesztiválon, valamint a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál programjában, 2014-ben elnyerte a Nemzetgazdasági Minisztérium különdíját a VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, ugyanebben az évben a 13. Banja Luka-i Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon a legjobb női alakítás díjával a Klárát játszó Kovács Juditot, a legjobb férfi alakítás díjával pedig a címszerepet megelevenítő Tatai Zsoltot ismerték el.  

 

Ludas Matyi Budapest Babszinhaz foto Eder Vera3

 

A Lúdas Matyi ezúttal újabb országba utazik: szeptember 14. és 19. között, 48. alkalommal rendezik meg Zágrábban a régió egyik legnagyobb hagyományú és legjelentősebb nemzetközi bábfesztiválját. A versenyprogramban a magyar előadás mellett bolgár, bosnyák, cseh, holland, horvát, német, szerb, szlovén produkciók vesznek részt, a fesztivált kiállítások, animációsfilm-vetítések és workshopok kísérik. A PIF-en a Budapest Bábszínház több alkalommal aratott sikert, legutóbb 2010-ben, a legjobb rendezés és a legjobb bábok díját elnyerő Líra és Epikával.

 

 

 

süti beállítások módosítása