A Revizor sorozatában a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatják meg. A Katona József Színházban bemutatott Faust előadásban nyolc szerepet, többek között az Ősanyát, a Föld szellemét, a Gondot alakító Monori Lilit kérdezték.
A kérdésre, megtarthatta-e a számára nagyon fontos autonómiát Schilling Árpád rendezésében, Monori Lili elmondta: „A hagyományos kőszínházat nagyon régen befejeztem. Nem hiányzik, már nem találnék vissza abba az „operai” játszásmódba, az emelt hangon való beszédmodorba. Amikor Schilling Árpád felkért, hogy játsszam a Faustban, elmondtam a kifogásaimat, azt, hogy nem vagyok alkalmas a szerepre. Még azt is mondtam neki, ha rendezőt akar játszani, eljövök. Schilling elfogadta tőlem ezt. (...) Nagyon kínlódtam a Goethe-szöveggel, a rettenetesen hosszú mondatokkal. Képtelen voltam megjegyezni az ősanya monológját, ami születésről, életről, halálról szól. Nagyon megnyugtatott, hogy Schilling azt mondta, mondjam, ami eszembe jut. Emlékeim szerint nagyon nagy baj Kaposváron sem volt velem. De ott is kínlódtam. Azt hiszem, soha nem tanultam meg a szakmának azt a részét, ahogyan a próbák zajlanak” – számolt be a színésznő, aki a nyolcvanas évek elején az alapította Szentkirályi Színházi Műhelyet, ami sokkal inkább az ott zajló próbákról, a munkáról, semmint a bemutatott előadásokról szólt.
Annak kapcsán, hogy egykori társa, Székely B. Miklós azt mondta róla, hogy a színészi sorsával szembe ment, úgy fogalmazott: „Abba kellett hagynom a színészetet, mert nagyon bekerített, úgy éreztem, belepusztulok. Ezután kerültem a Filmgyárba, ahol elmagyarázták, nem vagyok rabszolga, akkor is kapom az alapfizetésemet, ha nem vállalok el minden szerepet. De a Filmgyárat is otthagytam. Nagyon rendesek voltak, visszahívtak. A Szentkirályit kezdetben filmhelyszínnek gondoltam csak, amikor elfogadták egy filmforgatókönyvemet. 1956-ban gyerekként a pincében voltam, s ez lett volna a film helyszíne. Amikor megláttam a vízben álló helyiséget, Tarkovszkij Stalkerja jutott eszembe. Nem volt egyéb tervem a helyszínnel, nem gondoltam, hogy színházat csináljak. Csak jó volt ott lenni. Néha napokat töltöttem lenn a pincében. Ott mindent el lehetett felejteni. Különleges érzés volt feljönnöm”.
„Mundruczó Kornél mondta egyszer, hogy lólépésben közlekedem. Azt hiszem, ez mintha valóban így tűnne. Vágyálmaim, sztereotípiáim sosem voltak. Nagyon fiatalon kerültem kapcsolatba komoly filmesekkel. Ők egészen más világot képviseltek, mint a színház, s ez nagyon erősen hatott, s hat rám a mai napig is. Magyar Dezső és Bódy Gábor gondolkodása, életfilozófiája, ellenzékisége, sorsvállalásuk meghatározó volt számomra” – vallotta Monori Lili.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.