"Nem kell semmihez alkalmazkodnom" - Csiszár Imre a Tévedések vígjátékáról

William Shakespeare Tévedések vígjátéka című komédiájának péntek esti premierjével vette kezdetét a 2015/16-os évad a Békéscsabai Jókai Színházban.

Csiszár Imre, a darab rendezője pénteken az MTI-nek elmondta: azért örül, hogy Békéscsabán rendezheti meg ezt a művet, mert a fővárosi színházak sokkal "profilírozottabbak" a vidékieknél, itt viszont önálló, saját stílust képviselhet a színpadra állításánál. "Itt egy kicsit az lehetek, aki vagyok, nem kell semmihez alkalmazkodnom a shakespeare-i világ aurájának a megteremtésekor" - fogalmazott.

 

tevedesek

Fotó: jokaiszinhaz.hu


A Jászai Mari-díjas művész kifejtette: véleménye szerint Shakespeare művei népszínházi jellegűek, saját korában egyszerre szóltak a főnemeseknek és a népnek. "Ez a megfejtése a rengeteg monológnak a darabjaiban. A monológok valójában a közönséggel való dialógusok" - mondta a rendező.


Hangsúlyozta: a reneszánsz író vígjátékai a nevettetés mellett nagyon komoly mondanivalót is hordoznak, Shakespeare szinte tragikus színekkel ábrázolja a csapdába esett emberek helyzetét. "Azt remélem, hogy hazavisz egy-két mélyebb gondolatot a közönség az előadásból" - árulta el Csiszár Imre. Hangsúlyozta: happy end azért lesz, de valójában a darab igazi vége, igazi tetőpontja ott van, "ahol a legérzékenyebben érinti az embereket a sorsuk".


A rendező kifejtette: véleménye szerint bár Shakespeare-t nem lehet eleget játszani, a kevesebb sokszor mégis több lenne. "Elherdáljuk, túljátsszuk néha ezt a remek írót, ökonomikusabban kellene vele bánni, ahogyan a válogatással is" - fogalmazott. A valószerűtlen eseményekben dúskáló darab a szereplők őrült reakcióit mutatja be, a személyiség megkettőződésének, elvesztésének félelmetes pillanatait.


A darab főbb szerepeiben Bezerédi Zoltán, Bartus Gyula, Jancsik Ferenc, Gulyás Attila, ifj. Mlinár Pál, Kovács Edit, Komáromi Anett és Liszi Melinda láthatók.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása