Illés-darabbal nyit az új Kelemen László Kamaraszínház

Az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabjának a bemutatójával nyíltják meg az új Kelemen László Kamaraszínházat Kecskeméten szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján.

2014 júniusában mutatta be a Játékszín Szente Vajk rendezésében azt a "zenés társasjátékot", amelyben 20 Illés-sláger hangzik el fiatal művészek előadásában. Az idén 50. jubileumát ünneplő Illés zenekar előtt tisztelgő darab ezúttal Kecskeméten mutatkozik be, a premier szeptember 21-én lesz az újonnan megnyíló Kelemen László Kamaraszínházban.

 

tied a világ kecskemét2  

„A eredeti felkérés úgy szólt, hogy az Illés-zenekar megalakulásának 50. évfordulójára készüljön nagyszabású, fergeteges musical a Játékszín színpadára. Tudni kell, hogy a Játékszín színpada uszkve 50 négyzetméter... Végül azt javasoltam, hogy hozzunk létre egy olyan produkciót, amely egyszerre koncert és színházi játék, valamiféle átmenet a kettő között. Fogalmam sem volt, hogy működik-e egyáltalán egy ilyen produkció, de az eltelt idő azt bizonyította, hogy nagyon is működik. A Játékszínben hatalmas bulivá válnak az előadások, a közönség szereti, a nézők együtt énekelnek a színészekkel, táncolnak...” – fogalmazott a Szente Vajk.

A rendező úgy véli az előadás sikerének titka egyrészt az Illés együttes fantasztikus zenéje, másrészt a darab hangulata, amelyben a színészek olyan természetességgel játszhatnak, mintha végig improvizálnának. Éppen ennek a lehetőségnek a megőrzése volt a cél, amikor Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház direktora és Szente Vajk néhány módosítással a kecskeméti társulatra „igazította" a darab szövegkönyvét.

 

A színház ajánlója

Egy lakásavató bulit megrendezni nagy büszkeség, nagy öröm, nagy munka… és még nagyobb csalódás, ha a meghívottak nagy része el sem jön! A mi házigazdánkkal pontosan ez történik, de a legjobb barátok vele is ott vannak élete meghatározó pillanatában, nem beszélve az elmaradhatatlan party kellékekről, úgymint a pizza (a hozzá tartozó gyönyörű pizzafutár lánnyal), az akadékoskodó házmester és természetesen a zene! Melyik házibuliban ne kerülnének elő a régi idők slágerei, a jól ismert Illés-nóták!?
Főhőseink dalra fakadnak és a nehezen induló összejövetelt egyszeriben fergeteges koncertté változtatják. Felcsendülnek a Táncdalfesztiválokról jól ismert, a számos kis- és nagylemezt kiadott, fiatalok ezreinek reményt, utat, életre szóló élményeket adó, legendás Illés-együttes dalai… ráadásul valami egészen elképesztő varázslat is történik ezen az éjszakán, amikor Tied a világ!

 

 

Illés zenekar - Szente Vajk

Tied a világ!

zenés társasjáték

 

Szereplők:

Szemenyei János  

Dobó Enikő 

Aradi Imre 

Kiss Zoltán 

Ferencz Bálint

Szokolai Péter 

Szerednyey Béla 

Pál Attila

 

díszlettervező: Fekete Péter

jelmeztervező: Gyarmati Dóra

zenei vezető: Károly Kati

koreográfus: Túri Lajos

koreográfus asszisztens: Frigyesi Tünde

zenész: Látó Richárd, Kovács Mihály, Kiss Dániel

zenész: Csonka Zoltán, Deák Gábor, Várkonyi Zsolt

súgó: Patyi Szilvia

ügyelő: Berki Zoltán

rendezőasszisztens: Vári János

 

rendező:Szente Vajk

 

Forrás: Kecskemétikatona.hu, Keol.hu

 

süti beállítások módosítása