Ki nyitja meg a Színházak Éjszakáját?

Szeptember 19-én Tarlós István főpolgármester és Bálint András mellett, Lőrinczy György -az állami fenntartású intézmények nevében -nyitja meg a Színházak Éjszakáját.

A Budapesti Operettszínház főigazgatóját többek közt arról kérdeztük, a művészek, a színházi szakma számára mit nyújt, a közönség körében nagy népszerűségnek örvendő rendezvény.

 

- Közel egy éve vezeti a Budapesti Operettszínházat. Hogyan tekint vissza az első évadára, mint főigazgató?

 

Lőrinczy György: Nem unatkoztam, minden pillanatát élveztem az elmúlt tíz hónapnak. Úgy gondolom, sikeres évadon vagyunk túl, és sikerült néhány olyan szervezeti átalakítást is megvalósítanunk, amelyekre azért volt szükség, hogy hatékonyabban tudjunk dolgozni, hiszen nemzeti intézményként évről évre egyre több feladat hárul a színház dolgozóira. Többek közt előkészítettük a generációváltást az ének –és balettkarban, illetve megerősítettük a színház műszaki és a menedzsment hátterét, alakítottunk egy második musical ensemble-t, hogy az egyre gyarapodó nemzetközi és hazai feladatainknak, felkéréseinknek a jövőben is eleget tudjunk tennia tőlünk megszokott színvonalon.

 

Lorinczy SzE

 

- Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy egy nemzeti intézmény igazgatójaként szeretne többet tenni a szakma egészéért is. Idén Ön nyitja meg a Színházak Éjszakáját - tekinthető ez a felkérés akár egyfajta elismerésnek, ezért a törekvésért?

 

Lőrinczy György: Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy én is mondhatok köszöntőt a Színházak Éjszakájának megnyitó eseményén, ugyanakkor nem merem még elismerésnek nevezni a felkérést. Érzek viszont egyfajta kíváncsiságot a szakma részéről, talán ez az eddigi megnyilvánulásaimnak szól, illetve annak a ténynek, hogy én menedzserként lettem színházigazgató, amire a hazai színházi életben nem nagyon volt példa a közelmúltban. Ugyanakkor a Rózsavölgyi Szalonból érkezve a magánszínházakat, színházi bizottsági feladatomnál fogva pedig a függetleneket is szeretném képviselni. A pályám azt mutatja, hogy az ember dolgozhat több szemléletű, több műfajt képviselő intézményben, a lényeg, hogy szívvel lélekkel színházat csináljon, a közönségért dolgozzon – függetlenül attól, hogy ezt éppen milyen színházban, milyen funkcióban teszi, mert a funkciók rövidebbek vagy hosszabbak, de mindenképpen átmenetiek.

 

operett broadway fesztival

 

Segíthet-e a Színházak Éjszakája abban, hogy a színházak ne csak a közönségüket, de egymást, egymás munkáját is jobban megismerjék?

 

Folytatást itt talál.

 

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 26 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját. Az esemény programja 2015. szeptember 1-én került nyilvánosságra. Itt elérhetik.

 

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

 

Vásárolja meg karszalagját itt/most! >>

 

 

 

 

süti beállítások módosítása