Elhunyt Kun Vilmos

A Katona József Színház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 89. évében, szeptember 16-án elhunyt Kun Vilmos, a színház alapító tagja, Érdemes Művész.

Kun Vilmos 29 évesen, 1955-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházban kezdte a pályáját. Dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Nemzeti Színházban, ahonnan 1982-ben a Katonához szerződött.

 

kun vilmos DSC 9520

 

Egész pályáját magas színvonalú alakítások jellemezték, a kezdetektől markánsan volt jelen a Katona produkcióiban, a társulat emblematikus előadásaival körbeutazta a világot. Rengeteg film-, rádió- és szinkronszerep fűződik a nevéhez, a szélesebb közönség a Szomszédok című teleregényben ismerhette meg. A Katona nézői utoljára 2014 őszén láthatták színpadon, az Anamnesis című előadásban. Ebben is feleségével, Olsavszky Évával játszott. Összesen 67 darabban szerepeltek közösen.

Ő az a színész, aki a legtöbbször szerepelt Zsámbéki Gábor rendezéseiben. Kun Vilmos legfontosabb szerepei a Katonában: Cicero (Shakespeare: Julius Caesar); Firsz (Csehov: Cseresznyéskert); Vova (Jerofejev: Walpurgis-éj); Öregember (Spiró: Koccanás); Jegoruska (Csehov: Ivanov); Nestor (Shakespeare: Troilus és Cressida); Albert K (Vinnai-Bodó: Ledarálnakeltűntem); Jovic (Srbljanović: Sáskák).

 

A Katona József Színház Kun Vilmost saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

 

macbeth

Feleségével, Olsavszky Évával a Macbeth-ben (fotó: Szilágyi Lenke)

 

"A színházban a világon semmi sem ijesztő. Ha az ember nem akar megöregedni - természetesen szakmai értelemben -, akkor mindig ott kell lennie valami új születésénél. És borzasztó szerencsés, ha ez sikerül. Egy színésznek az a dolga, hogy mindenbe belemenjen, ne pedig az orrát huzigálja, hogy milyen világ ez, nekem ehhez már semmi közöm... Aki így tesz, az nem színész. Az a dolgunk, hogy a kapott feladatot megoldjuk. Nem a Ledarálnakeltűntem vagy a Motel volt az első közönségdöbbentő darab az életünkben. Az első kaposvári előadás, amiben részt vettünk, a Sirály volt, Zsámbéki Gábor rendezte. Olsika Arkagyinát játszotta, én a doktort. Egyesek gyűlölték, mások imádták, a lényeg, hogy mindenképpen oda kellett rá figyelni. Vagy amikor Magyarországon először mutattunk be Mroz.eket, szintén Kaposváron: a csütörtöki főpróbán még nem tudtuk, hogy a minisztérium engedélyezi-e a bemutatót" - mesélte Kun Vilmos a Criticai Lapok interjújában.

 

süti beállítások módosítása