"Irgalmatlan mennyiségű programmal várunk" - Színházak Éjszakája a Nemzetiben is

A Színházak Éjszakáján immár másodszorra vesz részt a Nemzeti Színház. Ennek kapcsán kérdeztük Vidnyánszky Attila igazgatót. 

 

Részlet az interjúból:

 

(...)

 

A legutóbbi interjúdban úgy fogalmaztál, hogy a Nemzeti jó úton halad a társulat- és közönségépítésben, ezért nem vagy türelmetlen. Előforul, hogy mégis kétségek gyötörnek?

 

Gyere, ülj be az irodámba egy hétre és tanúja leszel: türelmesen tűröm azt is, hogy reggeltől estig kétségek gyötörnek. Nagy döntések előtt borzasztóan szorongok. Hogy épül fel egy évad? Időben vagy túl hamar tűzünk műsorra egy darabot? Miként áll össze egy szereposztás? Eleget tudunk-e tenni egy fesztiválmeghívásnak? Kiket invitáljunk a saját fesztiválunkra? Milyen feladatok illeszkednek egy-egy színész fejlődéstörténetébe, kinek kell fellazítani az évadját, ki terhelhető jobban? – ezek mind olyan kérdések, amelyek éjjelente is mozgásban tartják az agyamat. Mivel a rendezéseim meghatározzák a repertoárt, nagyrészt az én darabválasztásaim döntik el, milyen lesz a Nemzeti Színház és milyen lesz az általunk kínált program visszhangja a közönség szívében, lelkében. Mindez néha gyötrő, ugyanakkor meglepően élvezetes, amikor a társaimmal folytatott eszmecsere során közösen találunk megoldásokat. Tehát a keresésben nem maradok magamra. Ennek tudatában elviselhető a felelősség, pláne, hogy nagy számokban mérhető, mekkora előrelépést tettünk az elmúlt években: 20 százalékkal emelkedett a nézőszám. Ami a társulatot illeti, az átalakulás folyamatban van, most formálódik a közösség. Egyelőre sokféle nyelvet beszélünk, még közelednünk kell egymáshoz. Erre csak az elmélyült munka ad lehetőséget, aminek a körülményeit igyekszem hosszabb próbafolyamatokkal biztosítani. Úgy ítélem meg, hogy az előadások egyre letisztultabbak, mert már jobban egymásra tudnak hangolódni a színészek, de azt is tudom, hogy eddig csak az út első harmadát tettük meg.

 

attila

 

(...)

 

Újult erővel vágsz az évadba?

 

Ilyentájt mindig izgatottság fog el. A közönséggel való találkozást is várom. Biztos vagyok benne, hogy a személyes kapcsolattartásnak köze van a nézőszám növekedéshez, ráadásul minket is segít, ugyanis a nézők teszik fel a legjobb kérdéseket.

 

A negyedik Színházak Éjszakáján is találkozni fogtok velük...

 

Igen, irgalmatlan mennyiségű programmal várjuk őket a Színházak Éjszakáján, amit megelőz a Nemzeti Színház Nyílt Napja. Soroljam, hogy mivel készülünk?

 

Igen!

 

Lesz sárkány- , forgó- és makettkészítés, jelmezpróba, ének- és tánctanítás a kicsiknek, kulisszajárás gyorsöltözéssel, tapsrend próbával a nagyobbaknak. Házi süteményeket és recepteket zsűriznek a színészeink, akikkel fotózkodni és randevúzni is lehet majd. Jeleléssel és narrációval játsszuk a Fodrásznő című előadásunkat, majd Páskándi Géza abszurdokat adunk elő és beszédórát is tartunk Rubold Ödönnel, Blaskó Péterrel. Délutántól kezdve nyílt próbákon is részt vehetnek a hozzánk érkezők: Tóth Auguszta saját Mezei Mária estjére, Szűcs Nelli saját Fedák Sári-estjére gyakorol, közelgő premierünk, az Éden földön munkálataiba is bepillanthatnak az érdeklődők. Este hattól pedig a vízi színpadon számos koncertet kínálunk, velünk lesz Hobo és bandája, Tompos Kátya és Szirtes Edina Mókus, a Pegazusok Nem Léteznek együttes, Udvaros Dorottya, Hrutka Róbert és zenekara továbbá Olt Tamás és 20 tamburás. Idén is hajóval érkezhetnek hozzánk az éjszakázók, útközben találkozhatnak művészeinkkel és én is ott leszek. (A hajózáshoz előzetes regisztráció szükséges, melyet a Színházak éjszakája oldalon tehet meg. Úgy látjuk, a helyek megteltek, de saját kockázatra, érkezési sorrendben lehet próbálkozni. A szerk.)

 

Ilyen alkalmakkor mennyire tudtok közel kerülni egymáshoz a közönséggel?

 

Meghitt pillanatokat is megosztunk egymással és ez különlegessé teszi az ilyen eseményeket. Mindig az bizonyosodik be, hogy ez az ország nagyon szereti a színházat. Nem csoda, hogy Európában csak az észtek vesznek több színházjegyet, mint mi.

 

A teljes interjút itt olvashatja.

 

nemzeti nyiltnap

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 26 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját. Az esemény programja 2015. szeptember 1-én került nyilvánosságra. Itt elérhetik.

 

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

 

Vásárolja meg karszalagját itt/most! >>

 

 

 

süti beállítások módosítása