A báb-, tánc-, kabaré- és színházi előadások mellett tánccirkusz és improvizációs színház is várja a nézőket a negyedik évadát kezdő budapesti Bethlen Téri Színház 2015/2016-os évadában - mondta Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház művészeti igazgatója az évad programjait ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
A műsorterv alapját a színházzal szorosan együttműködő társulatok előadásai adják: több bemutatót tart a Közép-Európa Táncszínház (KET), valamint a Pataky Klári Társulat, a Zadam Társulat, a Gangaray Dance Company Trambulin és az ifjabb Zsuráfszky Zoltán vezette Idéző Kamara Táncszínház is. Bemutatóval jelentkezik az Élőkép Színház és a Stand Up Brigád, emellett folytatódik a nemzetiségi színházi sorozat is.
A vasárnapi családi programokon a Marica Produkció bábelőadásait, a Simorág TánCirkusz és a Picaro Társulat produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők. Az ifjúsági sorozatban Egressy G. Tamás Spirita Társulatával a Hamletet és az Antigonét állítja színpadra.
Az állandó fesztiválok sorát a negyedik Sissi Őszi Tánchét nyitja novemberben: az Erzsébet nap köré szervezett 7 napos táncfesztiválon hét táncműhely mutatkozik be. A SŐT7 fesztivál idei meghívottjai közt van a Miskolci Balett, a GG Tánc Eger, a budakalászi Duna Táncműhely, a Kecskemét City Balett, a Bihari János Táncegyüttes és a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola is. A fesztivál a házigazda Közép-Európa Táncszínház Click című bemutatójával indul.
A januári, határon túli színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztiválra a kolozsvári Váróterem Projekt érkezik, májusban pedig a kétévente megrendezendő Nemzetközi Monotánc Fesztivál várja az érdeklődőket. A Föld napja (április 22.) köré épülő Globe Feszten pedig az Erzsébetvárosi Önkormányzattal együttműködve több száz kerületi iskolás vehet részt a környezettudatosságra való neveléssel egybekötött színházi előadásokon.
A Bethlen Téri Színház koprodukciós partnerként vesz részt a Nemzeti Táncszínház, a KÁVA Kulturális Műhely és KET újabb tánc/színházi nevelési programjának létrehozásában. Az Igaz történet alapján című, komplex színházi nevelési program a 12-14 éves korosztályt célozza meg.
Zsótér Sándor, Eke Angéla, Szilágyi Bálint, Gőz István, Gáspár Anna, Valcz Péter, Baranyi Gábor Benő, Szögi Csaba
A színház ad otthont a Találkozások elnevezésű sorozatnak is, amely a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület által meghirdetett, fiatal rendezőknek szóló pályázat nyerteseinek ad bemutakozási lehetőséget az elkövetkezendő egy évben - fogalmazott a művészeti vezető. Az idén tavasszal első alkalommal kiírt pályázatot Baranyi Gábor Benő, Valcz Péter és Szilágyi Bálint nyerte.