Quimby-dalokra épülő darabot is bemutat a váci színház

Évadnyitó előadással és kulisszajárással várják a nézőket szombaton a Váci Dunakanyar Színházban - tájékoztatta az MTI-t az intézmény kommunikációs vezetője.

    

Péter Tamara elmondta, hogy a Retro szerelem. című vígjátékot követően a nézők bejárhatják a színházat a pincétől a padlásig. Az érdeklődőket Király Győző technikai vezető és Kis Domonkos Márk igazgató kalauzolja, aki izgalmas történetekről, bakikról és különleges helyzetekről is mesél. A vállalkozó kedvűek - még a díszletbontás előtt - ki is próbálhatják magukat a színpadon. 
    

Péter Tamara beszámolt arról is, hogy az idei évadban három premierrel, köztük egy ősbemutatóval várják a közönséget. Olt Tamás Megadom magam címmel kifejezetten a váci színház számára ír egy Quimby-dalokra épülő új darabot, amelynek premierjét várhatóan májusban tartják.


cseledek

    

Október 2-án mutatják be Jean Genet A cselédek című drámáját Bakos-Kiss Gábor rendezésében. A premier előtt, szeptember 25-én ingyenes nyílt próbára is várják az érdeklődőket, akik előzetes regisztráció után vehetnek részt a programon.

    

A színház második premierjét november végére tervezik - folytatta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy a V4 Fesztivál ésSzínházi Találkozó megrendezésén túl egy-egy kiemelt produkciót is létrehoznak évadonként. A visegrádi országok szerzői közül idén a lengyel Witold Gombrowicz műve, az Yvonne, burgundi hercegnő lesz látható a Nemzeti Színházzal közös produkcióként. Az ukrán rendező, a lembergi (Lviv) Voszkre­sziny­nya Színházat vezető Jaroszlav Fedorisin által színpadra állított előadás a Nemzeti Színházban és a tervek szerint külföldön is látható lesz majd.
    

Péter Tamara kitért arra, hogy a fiatal, mindössze kétéves színháznak jelenleg nincs saját társulata, de már folyik a társulatépítés, egy-egy színész vagy rendező több előadásban is feltűnik. "Bízunk benne, hogy a következő évadnak már saját társulattal tudunk nekivágni" - mondta Péter Tamara. 

 

süti beállítások módosítása