Egy „eszményi színész" - Szirtes Ági 60 éves

Szeptember 21-én ünnepli születésnapját Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 

Szirtes Ági pályájáról:

Életét az első pillanattól végigkísérte a színház, hiszen édesapja, Szirtes Ádám Kossuth-díjas színész, keresztapja a tragikus sorsú színészlegenda, Soós Imre volt. Kislányként nagyon zavarta, hogy apja a filmvásznon szinte állandóan rongyokat hordott, Szirtes ezért a Háry János forgatásakor huszáregyenruhában, csákóval a fején, karddal az oldalán felszállt a buszra, és hazament megmutatni magát.
    

Szirtes Ági gyerekkorától a színészi pályára készült, a főiskolán 1978-ban végzett. Diplomáját kézhez véve Kecskemétre szerződött, majd a Nemzeti Színházban játszott, 1982-ben alapító tagként csatlakozott a budapesti Katona József Színházhoz. Már a legelső előadáson, Csehov Manójában színpadra lépett, a színház alapításának 25. évfordulóján készített statisztika szerint a Katonában ő játszotta a legtöbb szerepet.
    

A teátrum legnagyobb szériát elérő színműveiben (Csehov: Három nővér; Ivanov) és a színház történetének legjátszottabb darabjában, Egressy Zoltán 1998-ban műsorra tűzött Portugáljában is szerepelt. Werner Schwab Elnöknők című művében - másik két kiváló színésznő, Csákányi Eszter és Pogány Judit társaságában - csaknem két évtizede csillogtatja meg tehetségét. Tersánszky Józsi Jenő-Grecsó Krisztián Cigányok című drámájában Harkocsánynét alakítja átütő erővel, a tavaly bemutatott Szép napok című Beckett monodrámában előbb derékig, majd nyakig homokba ásva uralja a színpadot. Egyik legutóbbi szerepét Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájában kapta.

Szirtes Ági vágyait úgy fogalmazta meg, hogy jókat szeretne játszani, nehezeket és sokat. Nagy erővel, hitelesen formál meg karakterszerepeket, néhány szóval vagy akár szavak nélkül is képes sorsokat teremteni, rövid epizódban teljes életet bemutatni. Drámai és komikusi szerepben egyaránt kiváló. Gyakran kelt életre nehéz sorsú asszonyokat, nyers, harsány figurákat (emlékezetes a Portugál állandóan részeg falusi asszonya, aki az "iszom egy fröcsikét" mondat után kerékpárjával minduntalan elesik és káromkodik). A színházat és a filmet is szereti, de véleménye szerint a kettőt nehéz összehasonlítani: az elsőben az alapos próbafolyamatot, az utóbbiban a spontaneitást kedveli.
   

Számos filmben (Egy erkölcsös éjszaka, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Falfúró, Roncsfilm, Portugál, Hippolyt, Magyar szépség, Szezon, Az ajtó) és tévéfilmben (A Csillagszemű, Régimódi történet, A nyugalom, Égi madár) szerepelt. 2007-ben a Tarr Béla rendezte A londoni férfi című filmben (amely Georges Simenon bűnügyi regényéből Krasznahorkai László forgatókönyve alapján készült) úgy nyújtott maradandó alkotást, hogy meg sem szólalt a filmvásznon. Ezután a Kertész Ákos regénye nyomán forgatott Tabló - Minden, ami egy nyomozás mögött van! című krimiben állt a kamera elé, alakításaiért 2009-ben elnyerte a magyar filmkritikusok legjobb női epizódszereplő díját.
    

A színház és film mellett gyakran szinkronizál is, hangját adja Pedro Almodóvar egyik kedvenc színésznőjének, Carmen Maurának, és a Maffiózók amerikai tévéfilmsorozat gengszterfelesége is az ő hangján szólalt meg.
    

Szirtes Ági művészete elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1988), az érdemes művész címet (2000). 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki "klasszikus és kortárs művekben nyújtott átütő erejű alakításaiért, különösen a társadalom perifériájára szorult emberek hiteles megformálásáért". 2011-ben Budapest díszpolgára lett. Színházi és filmes szerepeiért számos fesztiváldíjjal ismerték el: 1993-ban a filmszemle díját, 1999-ben a színházi találkozó legjobb női alakítás díját, 2000-ben a legjobb mellékszereplő díját kapta, elnyerte a színikritikusok (1999) és a filmkritikusok díját (2001, 2009).
    

Édesapja, Szirtes Ádám írásaiból könyvet adott közre Életünk, életem! címmel. Apa és lánya egyetlen alkalommal játszott együtt - Sarkadi Imre Szeptember című tévédrámájában Szirtes Ádám lánya apósát alakította. A családi hagyomány folytatódik: a színésznő lánya, Pálmai Anna szintén a Katona József Színház tagja, ők ketten már több alkalommal léptek együtt színpadra, a jelenleg repertoáron lévő darabok közül a Cigányok című drámában az anya és lánya szerepében. A közeljövőben is lesz közös bemutatójuk, október elején Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámájában játszanak.

Kővári Orsolya portréja - Részlet:

"(...) A színházi zsargon az „eszményi színész" kifejezést használja alkatára. Alázatos, engedelmes, dolgos, hűséges, rendező- és társulatpárti. Autonóm színházi lény, rafinált akarnok, egyszersmind báb, akit a rendező kedvére mozgathat. Alkotó, eszköz, és az alkotás tárgya. Hajlítható, törhető, darabolható. Megtaposható és kihasználható. Szolgai feladatokban súllyal hasznosítható. Ha képességeihez mérik a szerepet, boldog, ha nem, szótlan. Mer rosszul próbálni, bemenni az erdőbe, hogy aztán a legrögösebb úton találjon ki. Az első hetekben kínlódik, kívül kerül önmagán, tévelyeg, hogy a kellő pillanatban a szerepre kettőződve léphessen vissza saját énjébe. 
Jól öregszik. Ráncai, redői tovább érlelik színészetét. Jelenlétének mindig volt valami különös spirituális ereje, bensőbb értelme, ami az idővel egyre markánsabb lesz, és amitől egyszerűen mélyebbről szólal meg. A jó partnert felemeli, az ügyetlent megsemmisíti. 

Fiatalon igen szép volt, és most, évtizedekkel később is az. Persze nem kaliforniai bordakioperáltatós szépség, még csak nem is magyar színésznőeszmény. Korral nem hervadó, boszorkányos vonzerő az övé, mely légypapírmód vonzza a férfiakat. Szüntelen vibráló erotikája jelenléte alapeleme, közvetve vagy közvetlenül minden szerepén átütő, elemi szexualitás ez, mely nemcsak a Közellenség Kancájában - Irinától Babakináig, Gretétől Szevics Arankáig jelen van. Szirtes mindig nő. Akkor is, ha szerepre proli, koros, vak, netán alkoholista. Erősen megrajzolt figurái sem vesztik el ösztöneiket. (....)"

A teljes írást itt olvashatja.

Szirtes Ágiról saját szavaival:

Mindig: Egyszer, talán miután szültem, gondoltam arra, hogy ha befuccsol a színészet, elmegyek szülésznőnek. De hál’ Isten eddig még nem fuccsolt be.

Soha: Nem voltam elégedett magammal soha. Irigyeltem mindig mindenkit.

Időnként: A választásomat soha nem volt okom megkérdőjelezni. Kisebb kudarcok, csalódások persze mindenkit érnek. Időnként szerettem volna szép magas díva lenni. Udvaros Dorottya és Básti Juli hálás hősnő szerepeit eljátszani. Előfordult, amikor egy-egy hálásnak hitt szerep elkerült, és főszerep helyett valamelyik másodhegedűs figurát kaptam meg. De valójában nem a főszerepeket, hanem a fontos szerepeket becsültem. Munka közben rendszerint ezeket a második vonalba sorolt érdekes figurákat, feladatokat is megszerettem. Júlia csak egy főiskolai vizsgaelőadáson lehettem, akkor is csak néhány jelenetben. És most már nem is leszek… Nem tagadom, hogy amikor a Dajkát kezdtem el próbálni a Médeiában, nekem is eszembe jutott, hogy Médeia szerepe mégis látványosabb, izgalmasabb. De azután mezítláb lépegetve a Médeia színpadi kövein, nemcsak az eszemmel, a szívemmel is felfogtam, hogy az én 150 centimmel valószínűleg nem lennék az eszményi Médeia, és főként nem az, akit Zsámbéki képzel. De azt is felfogtam, hogy az előadás koncepciójában milyen fontos szerepe van a másik asszonynak, a Dajkának. (…) Különös színészi szerencse a képlékenység. Hogy nem csak korod nincs, de igazából meghatározó alkatod sem. Egyik este szép vagy és bájos, másnap elhanyagolt és ronda. Hétfőn kiábrándult, unatkozó dáma és szerdán szexuálisan is kiéhezett némber.

Kerék: Ez nem egy lineáris dolog, vannak hullámvölgyek és van, amikor kereken gurulnak a feladatok. Azt hiszem, mindenki így van ezzel. Hol talp, hol kerék.

Pálya: Az én szakmai bölcsőm tulajdonképpen Kecskeméten ringott. A főiskola után Ruszt József hívott meg a Pericles Marina szerepére. És ő segített át az első buktatókon is. Kecskeméten főként azt élveztem, hogy egész nap a színházról volt szó… Amikor Rusztnak el kellett mennie és a színháza Bekére maradt, még bíztam benne, hogy továbbra is megtalálom a helyem. Ebben a viszonylagos, várakozásteljes nyugalomban óriási meglepetés volt Zsámbéki Gábor Pestről küldött távirata, hogy keressem meg szerződésügyben. Persze rögtön elmentem, de olyan zavarban voltam, hogy a Nemzeti Színház portása „visszakérdezett”: biztos, hogy valóban meg van beszélve, hogy valóban vár az igazgató úr? Tudtam, hogy egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. Nem mondom, hogy a Nemzetiben rögtön elindult velem a szekér, de kaptam pár szép feladatot, és mégiscsak a Nemzeti Színház tagja lehettem. Azután Zsámbékival és az alapító tagokkal, az általam csodált nagyokkal, Gobbival, Majorral együtt költözhettem át a Katonába. Azóta ott vagyok. Kimondani is nehéz, hogy lassan harminc éve.

Más világ: A színésznek mindig szüksége van valamiféle érzelmi fogódzóra. Engem például kimondottan zavar a jellemformálásban, ha a hősnek, akit játszom, nincs neve. Nem szerettem, hogy a Portugál plakátján név nélkül, csak Asszonyként szerepelek. Az első száz előadás után persze ezt is megszokja az ember. Viszont Tasnádi István Kohlhaas-drámájában, a Közellenségben már a szereposztásban feltüntetett „nevem” is elbűvölt. A „Kanca” minősítés az én szememben nemcsak állati volt, de a megjelölés mögött ott éreztem a nőt, a nőstényt is. Dramaturgiailag valószínűleg nincs semmi jelentősége, de számomra egy ilyen cégérrel színpadra lépni külön öröm. Az ember máris érzi, hogy más világba került, hogy színész.

Film, színház: A színházban, ha jó a munka, akkor az ember egy hosszas, alapos próbafolyamat alatt körbejárhatja feladatának minden részletét. A filmben pedig pont a spontaneitás a jó: például kiáll az ember a Duna-partra, szembe süt a nap vagy ellenkezőleg, a háta mögül, átrepül egy madár, vagy jobbról fúj a szél – szóval akkor a pillanatnyi környezet az inspiráló, és az ember azokra a hullámokra fekszik rá, amelyek jönnek. A színházi szerep megformálását pedig kemény munka előzi meg, stabil lábakon áll a figura. Szóval nem lehet összehasonlítani a kettőt.

Telefonkönyv: Ha már kiléptél a színpadra, rájössz, hogy egy idő után nagyon sok gátlást leadtál magadról. Ettől függetlenül igaz, hogy egy idő után – talán mert nagyobb a felelősség – az ember jobban izgul. De a megszerzett tudás és a megérett rutin általában segít. Az ember megtanulja a telefonkönyvet is úgy mondani, hogy az szóljon valamiről. Bár elmondhatom, hogy szerencsésen alakult a pályám, azt is tudom, hogy sokszor én nehezítettem elégedetlenségemmel saját életutamat.

Forrás: MTI, Színház, Színház.hu