Szabadon játszottak - Elítélt fiatalok léptek fel a Pinceszínházban

Különleges kapcsolat alakult ki a Pinceszínház és a tököli fiatalkorú elítéltek között az elmúlt hónapokban. Szeptember 19-én, a Színházak Éjszakáján ők jöttek el játszani a ferencvárosi teátrumba.

A rabok a „Pedig én jó anya voltam” című előadást a rácsok között látták, Nagy Klára Katalin százados a színházélmény alapján írt darabot a történet másik nézőpontjáról „Süket halál, avagy matt az életnek” címmel. 

 

P2000733

 

Májusban a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében játszotta a Pinceszínház a dokumentum-monodráma jubileumi, 100. előadását Pogány Judit szereplésével. Vajda István az egyik Magyarországon utolsóként halálra ítélt fiú édesanyjával készített interjúkat, majd írt darabot a beszélgetéseikből. A Pinceszínház 2007. márciusában mutatta be a produkciót, amit azóta is töretlen közönségérdeklődés mellett tart műsorán. Az előadást idén májusban másodszorra játszották büntetés-végrehajtási intézetben, eljutott már vele a színház a szegedi Csillagbörtönbe is 2008-ban. A tököli előadás után Pogány Judit beszélgetett is a fiatal elítéltekkel, kíváncsi volt a visszajelzéseikre, benyomásaikra.

 

Pedig en

 

Henrikről, a többszörös gyilkos fiúról negyven perces előadás készült Tökölön, amely az 1979-ben kivégzett fiú életének utolsó időszakát, belső küzdelmét mutatja be, a halálos ítélet kimondásától egészen az akasztás végrehajtásáig. Beleláthatunk a fiú önmagával vívott harcába, miként nem tud uralmat gyakorolni önmaga felett, bármennyire is szeretne, és miként ostorozza magát e miatt. Folyton ismételgeti: ha elmeintézetbe zárták volna, megelőzhető lett volna minden további baj. A színdarab hiteles szemtanú, az utolsó hetek zárkatársának emlékeit is felhasználja.

 

P2000697

 

A produkció szereplői főleg amatőr, jelenleg büntetésüket töltő fiatalkorú fogvatartottak Tökölön, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, akik szombat délutánra kiléptek a börtön bástyafala mögül, és elhozták magukkal a ferencvárosi színházba egy olyan miliőt, mely a külvilág számára örökös rejtély és kíváncsiság tárgya. A játszók megmutatták, hogy a zárt ajtók között nyitott lelkek élik mindennapjaikat.

 

Az előadást Nagy Klára Katalin és Csizmadia Csaba büntetés-végrehajtási századosok állították színpadra.