"A színpadon nem szabad védekezni" – Villáminterjú Almási Évával

Szeptember 25-én mutatta be a Szolnoki Szigligeti Színház Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát Málnay Levente rendezésében. A főszerepet alakító vendégművésszel, Almási Évával készült rövid interjú a premier előtt.

 

Az olvasópróbán nagy gonddal óvta Csiky szavait a húzásoktól. Most, hogy a próbák vége felé közeledünk, mit gondol a szövegről?
Kicsit régies Csiky Gergely stílusa, de van egy nagyon furcsa ritmusa a szövegnek. Mint egy zenei motívum, olyan néha egy-egy mondat. Nemcsak azért kell pontosan megtanulni, mert illik és szokás, hanem azért is, mert a pontatlanságból kifolyólag elveszítené a szöveg a ritmusát. A ritmus pedig nagyon sokat segít az alakításban, legalábbis nekem. Ahogy megyünk előre az időben, ahogy egyre jobban a szöveg birtokába kerülök, úgy fedezem fel a szöveg, az egyes mondatok ívét és dallamát, amelyek némelyike olyan, mint egy zenei frázis. Sokszor hangzik el például az, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, a szívem, a szívem, a szívem, de úgy, hogy ennek megvan a maga zeneisége.

 

 DSC 9804

 

Szavaiból az derül ki, hogy az átlagosnál szorosabb kapcsolat fűzi a zenéhez.
Kilenc évig hegedültem, és ezért a szövegnek ezt a sajátosságát boldogan veszem tudomásul, jól el tudok vele bíbelődni. A zene az egy másik agyi állapot. Kilenc éves koromban kezdtem el hegedülni és tizennyolc éves koromig muzsikusnak készültem. Eszembe se jutott, hogy színésznő legyek. Tizenhárom évesen bekerültem az I. István Gimnázium zenekarába, amely egy nagyon híres zenekar volt. Beethoven V. szimfóniáját adtuk elő, Réti József operaáriákat énekelt, Schubert „Befejezetlen” szimfóniáját játszottuk. Tizennyolc éves koromban, amikor abbahagytam, abbahagytam végleg, de nagyon sok mindent köszönhetek annak az időszaknak. Elsősorban a ritmusérzéket, ami a színpadon nélkülözhetetlen. Másodszor a precizitást és az állóképességet. Ahhoz, hogy az ember egy darabot eljátsszon, a hangjegyeket pontosan kell tudnia. Tehát az, amire az első kérdésedben utaltál, nem most kezdődött nálam, hanem akkor, amikor rájöttem, hogy a hangjegyeket pontosan meg kell tudni fogni a hegedűn és ki kell gyakorolni nekem. Akkor egyszer csak, az ember el tud játszani egy darabot. Az állóképességet annak köszönhetem, hogy délelőtt iskolában voltam, délután pedig tanultam és gyakoroltam. Ezért nekem a Színművészetin a szinte egész napos tanítás és aztán este az előadás nem volt fárasztó. Erre voltam trenírozva. A tanulást, a felkészülés módját már gyerekkoromban, a zene által és nem a Színművészetin tanultam meg.

 

DSC 0120 

 

Az, hogy maga is nagymama, mennyiben befolyásolja az alakítását?
Semennyire. Én másképp dolgozom. Azt hiszem – nem tudom, mert velem nem történt ilyen -, hogy ha Rómeó és Júlia a való életben is szerelmesek, akkor az a színpadon nem biztos, hogy jó. Megmondom, miért. A színpad az a hely, ahol az ember sok-sok mindent elmondhat magáról, az életéről, amit egyébként nem mondana el. Ez olyan, mint a gyónás. Csak nem én mondom, hanem egy szereplő mondja. Ez egy megkönnyebbülés és egy nagyon erős felszabadulás is. De abban a pillanatban, amikor az ember a valóságot akarja egy az egyben eljátszani, önkéntelenül is védekezik. Pedig a színpad azért csodálatos hely, mert ott nem szabad védekezni, éppen azért, hogy az ember olyanokat merjen elmondani, amiket máskülönben nem merne elmondani soha. Persze ez csak akkor megkönnyebbülés, ha jól sikerül, ha nem sikerül, mert nem jön létre közben a kapcsolat a közönséggel, akkor az nagyon rossz érzés.

 

 DSC 0237

 

Mesélne egy kicsit bővebben a nézőkkel való kapcsolatról?

Ez egy másik nagyon titokzatos dolog. Hogy meg tudom-e teremteni a kontaktust a nézőkkel. Mitől sikerül, miből lesz, ezt a mai napig nem tudom. Ha létrejön, az egy csodálatos szeánsz. A közönségnek is és nekem is. Az olyan, mint az igazi jó szeretkezés. Ugyanúgy kap az ember és ugyanúgy ad. Abban is hasonlít a két dolog egymáshoz, hogy ha az ember törekszik erre a kontaktusra, erőlködik - mint amikor az ember nagyon akarja a szerelmet -, akkor nincs. Megmagyarázhatatlan dolog, hogy mitől jön létre, nemcsak értelem, érzelem, hanem kémia is. Éppen azért jó, mert megmagyarázhatatlan.

 

Minden jel arra mutat, hogy most a legjobb úton halad ennek a kontaktusnak a megteremtése felé.
Várjunk, várjunk, ezt kopogjuk le, vállaltan babonás vagyok. Hiszek abban, hogy bármilyen alaposan felkészült is az ember, az történik vele, aminek meg kell történnie. A magam részéről a jót is elfogadom, a rosszat is elfogadom, az élet, az így egész.


Az interjút készítette: Szabó Csilla dramaturg

Forrás, fotók: Szolnoki Szigligeti Színház