Elhunyt Brian Friel Tony-díjas ír drámaíró, a Pogánytánc szerzője

86 éves korában elhunyt Brian Friel ír származású Tony-díjas drámaíró, akit a magyar közönség egyebek közt a Pogánytánc, a Hitgyógyász és a Húsz év után című darabok szerzőjeként ismerhet.

    

A 20. század második felének legismertebb ír színdarabírójaként ünnepelt Friel pénteken hunyt el északnyugat-írországi otthonában, hosszas betegséget követően. 
    

Történeteiben, amelyeknek jelentős része egy Ballybeg nevű kitalált ír városkában játszódik, Friel tükröt tartott az ír társadalom elé és kapcsolatok, konfliktusok, ellentmondások boncolgatásán keresztül tárt fel egyetemes igazságokat. Darabjait a világ minden táján játszzák. A magyar közönség egyebek közt a Pogánytánc, a Hitgyógyász, a Húsz év után és a Philadelphia, itt vagyok! című darabjairól ismerheti.


brian

    

Friel 1929-ben szültetett az észak-írországi Killcogherben, majd tízéves korában Londonderrybe költözött családjával. Még tanárként dolgozott, amikor 1962-ben az Abbey Theatre műsorára tűzte The Enemy Within című darabját. Később az 1964-es Philadelphia, itt vagyok! című darabjának nemzetközi sikerén felbuzdulva kezdte minden idejét a színdarabírásnak szentelni. A mű egy ír fiatalemberről szól, aki az azonnali emigráció gondolatával kacérkodik. 
    

Friel később Stephen Rea színésszel közösen alapította meg a Field Day Theatre Companyt. Három Tony-díjat is bezsebelt 1992-ben a Pogánytánc című darabjáért, amely öt hajadonról szól az 1930-as évek Írországában. A darabból 1998-ban mozifilm is készült Meryl Streep főszereplésével. 
    

Friel a londoni Evening Standard díját, az Olivier-díjat és a New York-i Drámakritikusok Körének díját is elnyerte. Huszonnégy publikált színdarab, két novelláskötet és számos Ibsen-, Csehov-, valamint Turgenyev-adaptáció fűződik a nevéhez.
    

Michael D. Higgins ír államfő "az ír irodalom és gondolkodás egyik óriásának" nevezte az elhunyt írót. "A Ballybegben játszódó legendás történetei a világ minden szegletébe eljutottak, Dublinból indulva egészen Londonig, a Broadwayig és a mozivászonig" - fogalmazott Enda Kenny ír miniszterelnök.

 

süti beállítások módosítása