Létezik-e összkomfort az albérlet tornácán? - Villáminterjú Fogarasi Gergellyel

Az Amargant társulat John Osborne: Dühöngő ifjúság c. darabja nyomán készít előadást Összkomfort címmel a Sanyi és Aranka Színházban. A premiert október 12-én tartják. A rendezővel, Fogarasi Gergellyel Zágoni Nóra beszélgetett.        

Ajánló a darab elé:

Babaház felnőtteknek. Lehet-e összkomfortban élni hárman, egy lepukkant, pesti albérlet tornácán? Lehet-e boldogan élni, ha minden világmegváltó tervünk dacára tengődünk a huszas-harmincas éveink közepén, egzisztencia és kilátások nélkül? Lehet-e érvényesen élni egy társadalomban, ahol épp a fiatal generációnak nincs se tere, se energiája, és igazán kedve a változtatáshoz?

Az előadás, melynek alapjául John Osborne: Dühöngő ifjúság című drámája szolgál, annak a társadalomnak tesz fel kérdéseket, amiben mi magunk is élünk, ahol mindannyian létre szeretnénk hozni a saját komfortzónánkat.

Villáminterjú:

Zágoni Nóra: Miért a Dühöngő ifjúság?

Fogarasi Gergely: A Dühöngő ifjúság a világ színműirodalmának egyik ékköve, mindenki hallott róla, színpadon mégis meglepően kevesen dolgozták fel. Az már első olvasatra nyilvánvaló volt, hogy bármennyire is modern ez a darab, az akkori hevület, az aktuálpolitikai, társadalmi utalásai már teljesen más asszociációkat teremtenek. Annyi idő még nem telt el, hogy klasszikussá váljon, de már nem is teljesen modern; ez állított minket az első döntési helyzet elé. Csináljuk-e meg a darabot egy az egyben, játszódjon az 50-es évek végének Angliájában vagy dolgozzuk át teljesen. Maga az alapszituáció, hogy a helyüket kereső fiatalok tele energiával reménytelenül csaponganak ide-oda a társadalomban, a mai napig érvényes, ezért határoztunk úgy, hogy az előadás egészével a mi társadalmunk problémáira szeretnénk reflektálni. Végül is ez a színház feladata.

ZN: Három hónapon át együtt dolgoztatok a darab szövegén a színészekkel - nem egy hétköznapi metódus, különösen úgy, hogy te tulajdonképpen kívülállóként kerültél a csapatba.

Fogarasi Gergely: Májusban, amikor elkezdtük a munkát, kiderült, hogy gyakorlatilag mondatról mondatra kell lefejteni a darabról a szépirodalmi stílust, így szükség volt egy háromhónapos szövegértelmezési- és írási fázisra, ami alatt minden egyes mondatnak meg kellett találnunk a mai megfelelőjét. Mondhatni "ki kellett csontozni a művet", egy új rendszert kellett felépítenünk. Hankó János dramaturg pedig segített a mérlegelésben, kihozott minket az erdőből, amikor betévedtünk… Hogy mindez együtt, az egész társulat részvételével történt, nagyon sokat segített a szerepek feltérképezésében és nem utolsó sorban összekovácsolt minket. Azt gondolom, minden színházat és előadást így kellene csinálni: kölcsönhatásban. Gyűlölöm a beszorított hathetes próbafolyamatokat, a magányos dramaturgiai munkákat, a „készterméknél” számomra mindig fontosabb a teremtés mámora, a próbálás folyamata.

ZN: A teremtés mámora… Ami alatt a „Dühöngő ifjúság”-ból „Összkomfort” lett. Ez a cím pont az ellenkezőjét sugallja az eredetinek - máshova kerültek a hangsúlyok?

Fogarasi Gergely: Igen, mert rájöttünk, hogy amiről beszélni akarunk, az már nem egy dühöngő ifjúságról szól. Nem egy konzervatív társadalommal szembehelyezkedő, fiatalos dühről, fájdalomról és segélykiáltásról - ezen mi már rég túl vagyunk , ez már egy újra-szétesett társadalom. Épp egy katyvasz-demokrácia legalján vagyunk, sok régi rögeszmét ápolunk és ebbe már fiatalon kezdünk belefásulni. Nem nagyon tudunk konkrét dolgok ellen lázadni. Az Összkomfort ironikus cím - a mi generációnk berendezkedett a 'küzdeni nem akarásra'. Rettentően keveset teszünk önmagunkon túl másért, a szomorú azonban az, hogy már önmagunkért is egyre kevesebbet teszünk. Az emberek szeretik magukkal elhitetni, hogy ha csak egy kicsit kint van az orruk a... nihilből, akkor valójában már nincsenek benne. Ez a darab szerintem egy modern Csehov, és mi egy poszt csehovi művet hoztunk létre belőle, egy lélektani tragikomédiát, amiben a cselekvés szintjén maximum annyi történik, hogy két vagy három ember ide-oda ténfereg, az egyik kimegy, elhagyja a másikat, aztán visszajön. Mégis minden egyes mondattal őrületes magasságokat és mélységeket tudnak bejárni. Nem beolvasni akarunk az embereknek, hanem a kor lenyomatát szeretnénk amolyan nihilista sírvaröhögésként ábrázolni.

ZN: Leginkább filmrendezőként ismerhetünk. Hogyan kerültél kapcsolatba egy olyan friss, pályakezdő színészekből és fiatal művészekből álló színházi csapattal, mint az Amargant?

Fogarasi Gergely: Ez egy hihetetlen szerencsés találkozás volt. Ők kerestek meg engem, de addigra már túl voltak egy 3-4 hónapos tréningen. Az Amargant tagjai régóta ismerik egymást, ketten közülük a Kaposvári Egyetemen is osztálytársak voltak. Egy ilyen összeszokott társaságba bekerülni rizikós, de már az első beszélgetésünk után látszott, hogy egymást kerestük. Szinte ajándékba kaptam a szereposztást, mivel a színészeim épp olyan karakterek, mint a darab szereplői, azt a nyelvet beszélik, amin én is szerettem volna szólni hozzájuk és azt a minőséget képviselik, amire szükségem van a rendezéshez. Azt gondolom, ők sem csalódtak – nagyot. (Nevet).

ZN: Az elmúlt négy évben Németországban éltél – miért jöttél vissza?

Fogarasi Gergely: Mert itthon több lángot láttam a színészek szemében, mint Kölnben – ugyan sokkal több szalmalángot is. Na meg a fránya honvágy, ami persze csak addig tart, amíg végig nem sétálok a Nyugatitól a Keletiig. Négy évvel ezelőtt gazdasági menekült voltam; azért mentem ki, mert itthon egyszerűen nem tudtam megélni. Elsősorban filmrendező vagyok, akkoriban pont leállt a hazai filmgyártás, Köln pedig egyrészt Európa egyik leggazdagabb városa, a német film- és televíziógyártás központja, másrészt ott nagyon aktív a művészeti szcéna. Sokat elárulnak a számok: egymillió lakosra jut vagy 40 kőszínház és léteznek alternatív helyek is. Teljesen más jellegű, de pezsgő a kulturális élet, ráadásul ki van találva a rendszer, működik az infrastruktúra, a marketing. Ebből kifolyólag, közép-európai értelemben, nincs is underground. Létezik ugyan egy Underground nevű hely, de minden húsz év alatti fiatalnak ott lapul kétezer euró a zsebében – így nem nagyon lehet undergroundnak lenni. Elképesztő nehezen fogtam fel, hogy itthon a legutolsó zugszínházban egy segédszínész, de az öltöztető is többet tud és tehetségesebb, mint kint egy befutott színész, csak erről soha senki nem fog tudni a világon.

ZN: Hogy látod a honi színházi életet a négy „nyugat-európai” év távlatából?

Fogarasi Gergely: Amikor hazajöttem, szembetűnő volt, hogy négy év alatt mennyit változott a közhangulat, a társadalomnak és legfőképp az említett későhuszas, koraharmincas generációnak a hozzáállása az élethez: feladjuk a harcot, szép lassan beletörődünk a sorsunkba, nem vagyunk hajlandóak nemhogy részt venni, de tudomásul venni a körülöttünk lévő problémákat, feszültségeket, agressziót. Ezért is fogalalkoztat, miként lehet ezt a szellemi szétesést letapogatni, hogy tudunk a készülő előadással egy generációs korlenyomatot adni. Nem véletlenül kerültek be a szövegbe egészen aktuális utalások társadalmi és a politika jelenségekre. De közben ez mégsem egy „aktuálpolitikai” színház, szóval nem a híreket olvassuk fel.

ZN: Az október 12-i Összkomfort premier nem csak számotokra fontos esemény, de az első bemutatója lesz a frissen megalakult SASZ Alkotóműhelynek is.

Fogarasi Gergely: Úgy gondolom, hogy az Alkotóműhely létrehozásával egy nagyon jó közösség alakulhat a Sanyi és Aranka Színházban. Szörnyű látni, hogy a kortárs underground színházi szcéna mennyire összezsugorodott, ezért meg kell becsülni azt a fajta nyitottságot és összetartást, amit a SASZ képvisel. Bár rengeteg társulatot fogadnak be, mégis úgy tűnik számomra, hogy ezek a csapatok egy irányba húznak, és a különböző előadások szép összképet adnak arról, hogy miről lehet és érdemes kortárs prózai színházi nyelven beszélni. Ennek a sornak talán mi is fontos elemei lehetünk.

 SZEREPLŐK:

Kristóf - Fábián Szabolcs
Eszter - Móga Piroska
Máté - Ilyés Lénárd
Zita - Bognár Anita

Rendező: Fogarasi Gergely

Díszlettervező: Hankó János / Jelmeztervező: Szűcs Petra

Asszisztens: Magócs Nikolett / Plakát: Nagy Áron

Bemutató: 2015. október 12. 19:30 Sanyi és Aranka Színház 1093 Budapest, Mátyás utca 9.
További előadások:
Október 15. 19:30 - Debrecen
Október 30. 19:30 - SASz.
November 11. 19:30 - SASz
November 19. 19:30 - SASz
November 24. 19.30. - SAsz