Négy határon túli előadást mutat be ősszel a Nemzeti Színház

Négy határon túli színház mutatja be egy-egy kiemelkedő előadását idén ősszel a Nemzeti Színházban. 

    

Ezek az előadások reprezentatív mintát adnak a környező országokban működő magyar színházi törekvésekből - hangsúlyozta Kulcsár Edit, a teátrum dramaturgja. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott, azért különleges színházak ezek, "mert azon túl, hogy magyarok, megtermékenyülnek egy másik nemzet kultúrájával is, és ezáltal egy nagyon erőteljes jó hatás érvényesül bennük". 
   

Október 9-én a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar A banda című táncjátékával indítja a sort, Könczei Árpád koreográfus rendezésében. A darab egy lakodalom zenekarának "megpróbáltatásait" mutatja be az erdélyi népzenén és néptánckultúrán keresztül, és egy egyedi formavilág megteremetésével szeretné elérni, a színház nyelvén új kontextusba helyezni az egyes népszokásokat, rítusokat vagy éppen regionális vonatkozású történelmi eseményeket.
    

nemzetiszinhaz

 

Október 11-én a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című komédiát játssza a nagyszínpadon. Bessenyei Gedő István elmondta, hogy a darab volt a múlt évad legnépszerűbb előadása Szatmárnémetiben a magyar és román közönség körében egyaránt. Sorin Militaru román rendező ugyanis a színház magyar és a román társulatával egyaránt megrendezte a vígjátékot. A két előadás görbe tükörként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség és nagyravágyás örök jelenségeire.
    

Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése című darabjával október 30-án érkezik a fővárosba a révkomáromi Jókai Színház. A XIV. Lajos korában, egy titkos szervezet, az Igazhitűek Társaságának rejtekhelyén játszódó darab főszereplője Jean-Baptiste Poquelin, vagyis Moliere. A sikerei csúcsára érkezett drámaíró-színész, az uralkodó pártfogoltja szerelemre lobban fiatal színésznője, Armande Béjart iránt. Ez a kapcsolat lesz az apropója azoknak az intrikáknak, amelyek eredményeként Moliere kegyvesztetté válik. Bulgakov, a sztálini terror idején, halálos fenyegetettségben írt színművét gyakran a függés drámájaként is nevezik. A művet a szlovák Martin Huba rendezésében láthatja a főváros közönsége, Mokos Attilával, és Bandor Éva Jászai Mari-díjas színésznővel a főszerepben.
    

A sort november 6-án 19 órakor a Zentai Magyar Kamaraszínház zárja, amely A kárókatonák még nem jöttek vissza című darabját mutatja be. "Ez egy ifjúsági előadás amely a felnőtté válásról szól, de a felnőtteknek is jó újra átgondolni, hogy hogyan is nézett ki, milyen felelősségekkel járt ez az időszak" - mondta el a darabról Vukosavljev Iván, a színház igazgatója. Gion Nándor története egy "nemzedéki dráma", amely emberi szituációkkal, konfliktusokkal, cselekvéssel mesél, tele humorral, emberséggel és érvényes mindenhol, minden időben. A művet színpadra írta és állította Perényi Balázs.

 

süti beállítások módosítása