"A szí­nház rendben tartja a vérkeringésem" - 90 éve született Kállai Ferenc

Kilencven éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 

Ha van munka, akkor lehet affektálni, hogy fárasztó. 
Ha pedig nem lenne semmi, arra azt mondanám, hogy ez a vég. (Kállai Ferenc)

Kállai Ferenc pályájáról:

Krampner Ferenc néven jött a világra a Békés megyei Gyomán, s másokat utánozva már kisgyermekként színházasdit játszott. A kereskedelmi szakközépiskola elvégzése után a Színművészeti Akadémiára jelentkezett. A vizsgabizottság előtt Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című versét szavalta, s már a negyedik sornál félbeszakították: "Fel van véve!" Művésznevét is ekkor kapta, az egyik felvételiztető ott helyben keresztelte át: "Legyen maga Kállai, mint a miniszterelnök!". 

1944 szeptemberében megkezdett színi tanulmányai novemberben már véget is értek, mert a főiskola épülete bombatalálatot kapott. 1945 januárjában Both Béla szerződtette a Szabad Színházhoz, és még ugyanezen a napon Bárdos Artúr - dupla gázsit ígérve - a Belvárosi Színházhoz csábította át. Alig múlt huszonegy éves, amikor 1946. november 8-án hatalmas sikert aratott a Rómeó és Júlia férfi főszerepében. Két év múlva a Nemzeti Színház tagja lett, s ötven éven át, megszakítás nélkül a nemzet első színházának társulatához tartozott, 1989-től örökös tagként. 2000-ben a Magyar Színház művésze lett.

Gobbi Hildával a Bánk Bánban (Nemzeti Színház, 1951. május 30.)

Fotó: szinhaziintezet.hu

Minden stílusban és műfajban, komédiában és tragédiában, színházban és filmben jelentőset alkotott. A klasszikus és a kortárs világirodalom, a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel, az Othello Cassiusától a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig.

Jellemábrázoló művészete a kisemberek megformálásában teljesedett ki. Szép orgánumát mértéktartóan, mindig az ábrázolt alak megvalósításának szolgálatában használta, alakításait gyakran színezte humor és irónia. Emlékezetes alakítást nyújtott Shakespeare Macbeth, Móricz Úri muri, Büchner Danton halála, Gogol A revizor, Gorkij Éjjeli menedékhely, Machiavelli Mandragóra, Csurka István Döglött aknák, Móricz Zsigmond Rokonok című drámájában. Németh László Villámfénynél című darabjában nem csak játszott, 1996-ban a Várszínházban maga is színpadra állította a művet.

Filmszínészként is jelentős alakítások fűződnek a nevéhez. A felvevőgép elé 1943-ban lépett először, játszott a 2x2 néha 5, A császár parancsára, a Katonazene, az Iszony, az Egy őrült éjszaka, a Déryné, hol van?, az Ezek a fiatalok, A hamis Izabella, a Mi lesz veled Eszterke?, a Szeressük egymást gyerekek, A legényanya, A három testőr Afrikában, a 6:3, avagy, játszd újra Tutti, A miniszter félrelép, az Ámbár tanár úr, a Werckmeister harmóniák, az Üvegtigris, a Rokonok című filmekben. Egy korszak jelképévé vált Pelikán József gátőr megformálásával Bacsó Péter 1969-ben forgatott, hosszú időre betiltott filmjében, A tanúban, s szerepelt a történet folytatásában, az 1994-ben bemutatott Megint tanúban is. Utolsó mozifilmjét, a Noé bárkáját Sándor Pállal készítette 2006-ban.

Szerette a fiatalokat, felkarolta a tehetségeket. 1977 és 1990 között tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgyűlési képviselő, a parlament kulturális bizottságának tagja volt.

Major Tamással a Döglött aknákban (Katona József Színház, 1971. május 7.)

Művészi tevékenysége elismeréseként 1956-ban és 1958-ban is megkapta a Jászai Mari-díjat, 1966-ban az érdemes művész, 1970-ben a kiváló művész címet, 1973-ban a Kossuth-díjat. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést vehette át. 1996-ban szülővárosa, Gyoma, 1998-ban Budapest díszpolgárává választották. Több alkalommal elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb férfialakítás díját, valamint a filmkritikusok elismerését. 1996-ban bekerült a halhatatlanok társulatának örökös tagjai közé, 2002-ben a nemzet színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt. 2006-ban Prima Primissima díjas lett, Maecenas-díjjal, valamint a Táncsics Mihály Alapítvány életműdíjával tüntették ki.

Több könyv is megjelent róla, 1978-ban Koltai Tamás tollából, 2000-ben Kovács Boglárkától Színház, szerelem címmel. Életéről Sághy Gyula portréfilmet készített. Pályafutását mutatja be az MTI Film, Színház, Muzsika című fotóalbum-sorozatának 2009-ben megjelent harmadik kötete.

Az egyik legsokoldalúbb magyar színházi és filmes művész 2010. július 11-én hunyt el. A nevét viselő életműdíjjal a színházi világnapon azokat a színészeket és technikai munkatársakat jutalmazzák, akik a régi Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészeti munkájában legalább húsz éven át kiemelkedő szerepet vállaltak. 2013 júniusában felavatták mellszobrát, Kutas László szobrászművész alkotását a Nemzeti Színházban, az év júliusában pedig átadták emléktábláját, Krajcsovics Károly alkotását a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Gyomaendrődön és Budapesten több eseménnyel is emlékeznek a Kossuth-díjas színművészre a születésének 90. évfordulója alkalmából megrendezett emlékévben.

Kállai Ferencről saját szavaival - Interjúrészlet:

Vérkeringés: Érzem, szükségem van a szí­nházra ahhoz, hogy rendben tartsam a vérkeringésem. Hogy foglalkoztassam az idegrendszerem, a fantáziám. Sokkal többet ártanék magamnak, ha csak ülnék otthon és meditálnék. Ha gátat szabnék azoknak a reflexeknek, amelyek a szí­npadon éltetnek hovatovább hatvan éve, az vezetne tragédiához.

Memoriter: Az egész életemet végigkí­sérte: nehogy elfelejtsem a szöveget! Ami kész idegbaj. Az agyam elég kusza. Egyáltalán nem tudok megjegyezni neveket. S olykor a gondolat a mondat végére elillan. Jobb ezt a helyzetet vállalni, mint erősködni, hogy még mindig, még mindig megy. Mert jöhet egy emlékezetkihagyás, s vele a blama. Mit keres ez még itt? Mintha a pálya ismeretlen tájékra vinne minket, idősebbeket. Egyszer csak nem tudjuk, hogyan is állunk. Mitől van az, hogy csodálatos harmóniában születnek előadások? Más estéken pedig valamiféle zavar uralkodik el... Mint kevésbé látjuk át azt a pszichológiai mechanizmust, amelytől függ az életre keltett alak teljessége. Márpedig gyerekkoromtól a szerep egészét szeretném képviselni.

Gyerekember: A húszéves még gyerekember. Bár valóban mocorgott bennem a szí­nész már annak előtte. A tanáraim egyre-másra mondták: ebből a gyerekből nem lesz könyvelő. Az anyám meg gyakran buzdí­tott: szavalj már valamit, kisfiam. Szeretett volna szí­nésznő lenni. Az apámat viszont nem vonzotta az ilyesmi. Holott az édesapját, a jó nevű gyomai Krampner borbélyt - akiről már beszéltünk - azért hí­vták gyakran úri társaságba, mert annyira szórakoztató egyéniség volt. Egyszer utánoztam egy púpos embert, s apám keményen ledorongolt. Szerencsétlen embert kifigurázni? Holott a karaktere érdekelt.

Önfeledtebb: A múltunk távolodik persze. De a szülők benne vannak a génjeinkben. Mit spekulálsz fiam? - szokta kérdezni anyám. Amiben rejlett indulat is. Mert apám temperamentuma, szenvedélye nem volt olyan hőfokú, amilyent szeretett volna. Bár szegények voltak, nem vegetáltak, intenzí­ven élték meg az életüket. Gyakran kérdem magamtól: miért nem lehetek önfeledtebb? Mire a sok fontolgatás? Miért nem tudom szemébe vágni annak, akinek kijárna: egy szemétláda vagy! Ehelyett visszakutatnám a dédanyjáig, miért is lett silány ember.

Sors: Minden úgy történt, mintha a sors rendezte volna. Akkor már jó ideje Budapesten éltünk, itt diákoskodtam, itt jártam a szí­niakadémiára. Tett vett a család, halottakat is temettünk. De a háború után azon morfondí­roztam, mibe fogjak, mi adna inkább megélhetést. A szüleim már felpakoltak a szánkóra, hogy megyünk haza, Békés megyébe. Felváltva húztuk volna. De Kőbányán elolvadt a hó. Várni kellett. S akkor megjelent egy hirdetés. Hogy jelentkezzenek a szí­ninövendékek egy Damjanich utca 4. szám alatti helyiségben, ahol Both Béla szervezte a Szabad Színház társulatát.

Blanketta: Csak a blanketta hiányzott a szerződéshez. Még egyszer kellett mennem érte, s a lépcsőn szembetalálkoztam Bárdos Artúrral. Csak megnézett, és szerződést ajánlott. Szabadkoztam, hogy már elí­gérkeztem. Akkor megkérdezte, mennyi a gázsija: Mondtam. Mire ő: a dupláját adom. De még fordulhatott volna a kocka. Mert be kellett vallanom, fogalmam sincs, kivel beszélgetek. - Ilyen műveletlen, fiatalember? - kérdezte. Majd bemutatkozott. Akkor már tudtam, kit tisztelhetek abban a romos világban is kifogástalan úriemberben. - Olvastam a könyveit - válaszoltam. S a Belvárosi Színház tagja lettem. De akkor is szinte a fátum igazgatta a pályám, amikor e szerződésem még le sem járt, s levél érkezett, amelyben meghí­vtak a Nemzetibe...

10: Szí­nigazgatót tizet számláltam. S megannyi más változást szenvedtünk meg. Hol politikai csatákat ví­vtak a fejünk felett, szinte blokád alá fogták a szí­nházunkat. Hol a klikkek összeütközése zajlott. Jöttek stí­lusváltások is, Shakespeare-től a szocreálig, és Brechtig, majd vissza. Mintha rajtunk kí­sérleteztek volna. Képlékenyek vagyunk, de ennyire?

Inkább a randevúk: Amikor veszélyes helyzetek voltak, azért nem mentem el, mert a hűségemet tanúsí­totta. Hiszen már kaptam sorra a nagy szerepeket, felkiáltójeles dicséreteket. S hogyan fordí­thatnék hátat egy olyan társulatnak, ahol szeretnek engem? Ahol egy Somlay Artúr, egy Timár József vagy akár Básti Lajos szinte a nevelt fiának tekintett. Most inkább én érzem úgy, mintha a fiatal kollegák a gyerekeim volnának. Egyszer mondtam fel, amikor Székely Gábor és Zsámbéki Gábor alatt gorombaságok történtek. A fülemet ráncigálták olyanok, akik fiaim lehetnének... Végül is maradtam. Soha nem éreztem magam abban a pozicionált helyzetben, hogy kikérjem magamnak bárkinek a magatartását. Kiállni valamiért? Hova állsz ki? Az esőre? Inkább elvicceltem. Mint amikor megszólí­tottak, hogy lépjek be a pártba. Azt feleltem, inkább titkos randevúkra szeretek járni, nem szemináriumokba. (...) Le is köszöntem, amikor torzsalkodások jöttek. Amikor pedig képviselő lettem, már az első parlamenti mondatoknál ráébredtem, nem énnekem való ez. Az a szerencsém, hogy megoldhattam olyan ügyeket, amiket talán más nem tudott volna. És minden egyes megszólalásomért - tanúsí­thatják a jegyzőkönyvek - ma is vállalom a felelősséget.

Forrás: Színház.hu, MTI, Magyar Színház