A Bánffy Szalon Jeles színművészeink elnevezéssel új sorozatot szervez a Duna Palotában. Október 16-án Bessenyei Ferenc, november 5-én Hűvösvölgyi Ildikó, december 10-én pedig Jászai Mari pályafutását idézik fel.
Bessenyei emlékest
2015. október 16. 19 óra
Duna Palota Színházterem
A sorozat első estjén az egyik legnagyobb és legnépszerűbb magyar színészre, a kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferencre, a Nemzeti Színház örökös tagjára, a Nemzet Színészére emlékeznek. A műsorban részleteket láthatunk híres színházi és filmszerepeiből, hallhatjuk verset mondani. Elhangzik néhány, a nagyközönség számára eddig ismeretlen felvétel is. A műsorban szereplő Nagyváradi Erzsébet, Blaskó Péter és Rubold Ödön felidézik Bessenyei Ferenchez fűződő személyes emléküket is. A Nemzeti Színház estjét A. Szabó Magda szerkesztette.
Hűvösvölgyi Ildikó – Emlékeim versben, dalban
2015. november 5. 19 óra
Duna Palota Színházterem
Egy kis időutazásra hívja Önöket Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas színésznő, lánya és színésztársai segítségével. Versekkel, dalokkal idézi meg gyermekkorát, a konzervatóriumi és főiskolás éveket. Mesél a Madách Színházban eltöltött négy évtizedről, a legendás színészekről, tanárairól, növendékeiről, no meg arról, hogy a Turay Ida Színház tagjaként milyen nagyszerű szerepeket játszik most. Közreműködik Kisfaludy Zsófia, Posta Victor színművészek és Erős Csaba, a Madách Színház zenei vezetője.
Jászai Mari – Magam keresése
2015. december 10. 19 óra
Duna Palota Színházterem
Monodráma Jászai Mari levelei, naplója alapján.
1850. február 24-én született Jászai Mari, a magyar színjátszás felejthetetlen tragikája. Olthatatlan tudásvágya korának legműveltebb személyiségei közé emelte. Tehetsége, mindent elsöprő drámai ereje kortársait arra indította, hogy alakításairól tanulmányokat írjanak. Több mint ötven éven át láthatta a közönség a nemzet színházának színpadán. Az a közönség, amely rajongásig szerette és ünnepelte estéről estére. Tudjuk, hogy Petőfi és Széchenyi volt számára az a két géniusz, akiket minden lehetséges módon hirdetett.
Rendületlenül szavalta imádott Petőfije verseit, Nagycenkre pedig évente elzarándokolt Széchenyi sírjához. Az utókor sajnos már nem gyönyörködhet megrendítő alakításaiban, de a ránk hagyott írásai és a róla írt tanulmányok lehetővé teszik, hogy megidézzük alakját, küzdelmeit, melyeket elsősorban önmagával vívott. Ez a monodráma is önmaga keresését állítja a középpontba. Kérlelhetetlen őszinteséggel kutatja saját jellemét, értékeit és hibáit. Ennek a vívódásnak lehet tanúja a néző, mely egyben kirajzolja nem mindennapi alakját. Volt egy csodája a magyar színművészetnek, aki példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára.
Jászai Mari: Juhász Róza
Munkatársak: Dömölky János, Libor Katalin, Gábos Katalin, Hajdu Gábor, Debreczeni András,Szlávik János, Görgényi Gábor
Az előadásokra jegyek igényelhetők 2500 és 2000 Ft-os (Bánffy Szalon tag) áron a 20/4146644-es telefonszámon vagy a szalon@banffyszalon.hu email címen. A mindhárom előadásra érvényes bérlet 6000, illetve 5000 Ft-ért vásárolható meg.