Kis színházi közegben nagyszínházi produkciókkal várja a kortárs táncszínháziránt érdeklődő közönséget csütörtöktől szombatig a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó Budakalászon.
A szentendrei kistérség egyik meghatározó fesztiválján fellép a Forte Társulat A nagy füzettel, a Nagyvárad Táncegyüttes a Pomádé király új ruhájával és az Elektrával, valamint a Duna Táncműhely a Madárasszonyok című produkciójával. Az idén tizenkettedik születésnapját ünneplő rendezvényt az Eichinger-Kéri kortárs gitárduó programja, a Bartókra hangolva teszi még izgalmasabbá - olvasható a szervezők ismertetőjében.
Forte Társulat: A nagy füzet
A fesztivál idejére a budakalászi kultúrház bálterme alakul át színházzá. Ennek a fesztiválnak az a különlegessége, hogy komolyabb színpadi alkotásokat is elérhetővé tesz olyan közönség számára, amelynek nincs lehetősége egy-egy színházi estért a fővárosba utazni - idézte a közlemény a fesztivált szervező Juhász Zsoltot, a Duna Művészegyüttes és a Duna Táncműhely művészeti vezetőjét.
Budakalászon már negyven éve működik a Lenvirág gyermeknéptánc-együttes, és húszéves múltra tekinthet vissza a Kalász Táncegyüttes. Időközben több formáció, például szerb néptánccsoport is alakult, mivel Budakalászon magyar, sváb és szerb közösségek élnek együtt.
A fesztivál ars poeticája némiképp változott a kezdetek óta: a programba eleinte olyan progresszív alkotókat hívtak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúltak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.
Ez a törekvés a mai napig megmaradt, ám kiegészült egy szélesebb körű érdeklődéssel: a szervezők ma már általában véve jelentős hagyományra visszatekintő, tradicionális mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg a fesztivál programjába.
Forrás: MTI