Menesztik Csató Katát, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatóját

A szentendrei önkormányzat zárt ülésén megszavazta, hogy menesszék Csató Katát, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatóját, aki szakmai okokra hivatkozva kiléptette a Központot a Magyar Teátrumi Társaságból. 

Utódja ideiglenesen a Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetője lesz - számolt be az Origo.

A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. (SZKK) élére 2015. márciusától a Szentendrei Önkormányzat ideiglenesen, 2015. májusától – sikeres pályázata alapján – „határozatlan időre, de legfeljebb 5 évre” nevezte ki ügyvezető igazgatóvá Csató Kata bábrendezőt, szentendrei származású színházi szakembert. A főként nyári színházként működő SZKK-nak Csató eddig egy szezont vezényelt le igazgatóként. Míg az előző évben 37 előadásra 6368 néző vett jegyet, addig Csató Kata igazgatása alatt 35 előadásra 6524 néző ült be – azaz kevesebb előadás megtartásával is nézőszám-növekedést ért el.

 

Májusban Csató úgy döntött, kilépteti az intézményt a Magyar Teátrumi Társaságból (MTT), mondván, a tagsági díj évi 150 ezer forintjába kerül a Kulturális Központnak, ám ennek ellenére az MTT érdemben semmivel nem támogatja a működésüket és megítélése szerint az MTT szinte kizárólag a kőszínházak érdekeit képviseli. Csató az Origonak azt is kifejtette: noha érdekképviseleti szervezetről van szó, „az MTT kommunikációja roppant problematikus, és nem az érdekvédelmet helyezi előtérbe. Nem éreztem szükségét, hogy egy ilyen platformhoz tartozzon a színház”. Csató májusban mindezzel felkereste Gyürk Dorottyát, Szentendre kulturális alpolgármesterét, aki az érveket elfogadta és a döntést jóváhagyta.

 

csatokata

Csató Kata, fotót: Budapest Bábszínház

 

„2015. július 19-én a kilépésről szóló hivatalos levelet elküldtem a Teátrumi Társaságnak. A levél elküldése óta eltelt időben a Teátrumi Társaság részéről semmilyen megkeresés nem érkezett sem felém, sem az SZKK felé. Ellenben Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester asszony a nyár folyamán szóban arról tájékoztatott, hogy írásos megkeresés érkezett a Teátrumi Társaságtól, amelyben jelezték, hogy nehezményezik a kilépést, és emiatt esetleg pénzügyi forrásoktól fog elesni a Kulturális Központ. Kérésem ellenére a szóban forgó levelet azóta sem kaptam meg” – árulta el Csató, akit a városvezetés felszólított a „tagsági viszony helyreállítására”.

 

Miután erre nem került sor, Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre város polgármestere írásban tájékoztatta Csató Katát, hogy az október 8-i testületi ülésen lesz lehetősége döntését indokolni. Azonban amikor megérkezett a meghívó a testületi ülésről, a 25. napirendi pont már így szólt: „A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője ügyvezetői jogviszonyának felmondásáról, új ideiglenes ügyvezető és új felügyelőbizottsági tag kijelöléséről valamint új ügyvezető kiválasztását célzó pályázat megindításáról.”

 

Csató elmondta: az ülésen nem merült fel, hogy akár szakmai, akár gazdasági probléma lett volna az igazgatói tevékenységével. Azt is elmondta: többször szeretett volna felszólalni, azonban készülékét, amellyel a hozzászólás szándékát lehetett jelezni, kikapcsolták, és csak a testület vitája után közölték vele: „az utolsó szó jogán” megszólalhat.

 

További részleteket az Origo beszámolójában olvashat.

 

 

 

süti beállítások módosítása