A bábjátékos című produkció próbáján járt Várkonyi Mátyás, a darab zeneszerzője a Soproni Petőfi Színházban. A rockoperát 30 év után először januárban láthatják a nézők magyar színpadon. A rendező Katona Imre.
A soproni színház beszámolója:
A bábjátékost 1985-ben mutatta be a Rock Színház. Várkonyi Mátyás és Béres Attila darabját 150-szer játszották el. Az akkor újnak számító zenés társulat bemutatójáról nem született elmarasztaló kritika, egyöntetű szakmai siker és elismerés övezte az előadást, ám azóta egyetlen hazai színház sem tűzte műsorára a darabot. Most a soproni teátrum magyar évadában megint látható lesz A bábjátékos. Ennek Várkonyi Mátyás annyira örült, hogy rögtön újrahangszerelte a művét, sőt, még friss dalokat is írt bele és azt is vállalta, hogy Oberfrank Péterrel felváltva vezényli a produkciót.
Fotó: Soproni Petőfi Színház
"A bábjátékos egy Andersen novellából született annak idején. Már túl voltunk a Rock Színházban az Evita, a Sztárcsinálok - bátran mondhatom- forradalmi fogadtatásán és arra gondoltam, hogy még emelhetnénk a zenei tétet. Ebbe a vonulatba tartozott A krónikás is. Az volt a szándékunk, hogy hozzunk létre olyan előadást, amelyben a míves komolyzene, a jazz, a rock, a pop együttesen tud megjelenni, igényesen, mégis szórakoztatóan, egy több szinten értelmezhető műben. A bábjátékos pedig igencsak kiáltott ezért. Megkerestem írókat, köztük Lázár Ervint is, hogy dolgozzák ki a dalszövegeket, ám senki nem vállalta. Ekkor találkoztam Béres Attila íróval, költővel, aki remek szöveget írt. Az előadás számunkra nagy szakmai siker hozott. Amiért szerintem ez a darab nem tudott olyan nagy utat bejárni, mint például a Sztárcsinálók, az, hogy nem készülhetett belőle lemez. Most hadd ne menjek bele miért. Számtalan oka volt ennek. Biztos az is, hogy egyesek rendszerellenesnek tartották a művet - mondta Várkonyi Mátyás, aki hozzáfűzte: az elmúlt harminc évben többször felmerült, hogy vidéki színházak műsorra tűzzék A bábjátékost, ám végül elálltak ettől.
A zeneszerző szerint ebben az is közrejátszhatott, hogy a darab egyszerre igényel magas szintű mozgásszínházi, énekesi, színészi feladatokat a szereplőktől és zeneileg sem tartozik a könnyű, egyszerű dallamvilágú rockoperák közé. Ők egyébként poperettnek hívták mindig. Ezért annak most nagyon örül, hogy a soproni színház vállalkozik arra, hogy az ősbemutató rendezője, Katona Imre vezetésével ismét műsorra kerülhet a mű.
"Amit láttam a próbán, az már több, mint biztató. A rendezői felfogásban is látom az újító szándékot. A színészek nagyon jól mozognak a Sopron Balett tagjai mellett. S, milyen érdekes: az ősbemutatón Krámer György volt a koreográfusunk, most pedig Demcsák Ottó, mindkettőjük neve összeforrt a legendás Győri Balettel. Ez is egy jó jel számomra, hogy megint szerencsés csillagzat alá kerülhet a mű. Mi mindent beleadunk majd, jövök, ha szükség lesz rám, kapcsolatban leszünk az alkotókkal. Remélem, a darab ismét megtalálja az útját a közönséghez - hangsúlyozta Várkonyi Mátyás.
Fotó: Soproni Petőfi Színház