Szemenszedett igazság - Müller Péter darabját mutatta be a Csíki Játékszín

A Szomorú vasárnap, Isten pénze és A vihar kapujában után ismét Müller Péter-darabot mutatott be a Csíki Játékszín: ezúttal a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiájával indította az új évad premierjeinek sorát a csíkszeredai színház.

 

A Csíki Játékszín ajánlója:

 

Bresse városába új bíró érkezik. Hector Revalier feladata pontot tenni egy gyilkossági ügy végére. Az igazság oltárán elkötelezett új bíró számára a feladat első látásra egyszerűnek tűnik, noha elődei éppen eme bűntény felgöngyölítése közben őrültek meg vagy menekültek el a városból...

 

A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett: a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt, és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette.

 

szemenszedett igazsag-banner-web

 

 

Csíki Játékszín – Csíkszereda Önkormányzati Színháza

MÜLLER PÉTER: SZEMENSZEDETT IGAZSÁG (bűnügyi komédia)


HECTOR REVALIER, a bíró: PUSKÁS LÁSZLÓ

SOPHIE, a felesége: DÁLNOKY CSILLA

VÁROSKAPITÁNY: KERESZTES SZABOLCS

AUGUSTE DE FRILLET, megyei főügyész: FÜLÖP ZOLTÁN

KOCH, törvényszéki írnok: KOZMA ATTILA

OSSIE VAUDEN, gazda: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ

VAUDENNÉ: ZSIGMOND ÉVA BEÁTA

CLAUDE MORICE, tűzoltóparancsnok: BENDE SÁNDOR

ANTON PIN, besurranó tolvaj: PAP TIBOR

MOULIN, a Kacér Patkány tulajdonosa: FEKETE BERNADETTA

JOSEPH VALLET, téglaégető: KOSZTÁNDI ZSOLT

VALLET-NÉ, a felesége: SZABÓ ENIKŐ

PATU, őrmester: VASS CSABA

PATKÁNYFOGÓÁRUS: BILIBÓK ATTILA

IDEGEN: GIACOMELLO ROBERTO; WEBER, tűzoltó: KISS ERNŐ

valamint

ZAIBA ANIKÓ, ORBÁN LEVENTE


Zenei munkatárs: VERESS ALBERT

Dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA

Díszlet-jelmeztervező: PARÁSZKA MÁTÉ

Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS

 

Bemutató előadás: 2015. október 9., péntek 19 óra


Műsoron októberben:

október 15. csütörtök 19 óra Tiborc bérlet
október 27. kedd 17 óra Csongor és Tünde bérlet
október 28. szerda 17 óra Arlechino bérlet
október 29. csütörtök 17 óra Romeo és Júlia bérlet
október 30. péntek 19 óra Hamlet bérlet
További bérletes előadások novemberben és decemberben!

 

 

süti beállítások módosítása