A Koppélia című mesedarabot tűzte műsorára a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krámer György rendezésében.
A Móricz Zsigmond Színház ajánlója:
A Koppélia című balettdarab mókás történet keretében mesél szerelemről, féltékenységről és haragról. Krámer György óvodásoknak szóló felfogásában nyilván inkább utóbbira – az embereket ének- és tánctudásával megtévesztő, felhúzható játékbaba csínytevéseire – terelődik a hangsúly, a szerelemből csak annyit felmutatva, amennyit az első "párkapcsolatukat” élő, copfhúzogatós kicsik még megérthetnek.
A rendező-koreográfus visszatérő vendég a nyíregyházi színház Művész Stúdiójában. A nevéhez fűződő nagysikerű „tánc-mesejáték” sorozat három éve indult útjára Prokofjev Péter és a farkas című zenés mesejátékának bemutatásával. Ezt követte a Hattyúcskák tava, majd a tavalyi évadban bemutatott Seherezádé.
Fotó: kulturszalon.hu
Ezt a sorozatot folytatva öltöztetik most új köntösbe Lèo Delibes Coppelia című balettjét az alkotók: Kardos Tünde dramaturg, Berki Armand zongoraművész és Varjas Zsófia látványtervező segítik a rendezői munkát, melynek során az eredeti librettót kiindulási pontként kezelve, élőzenével, látványos koreográfiával hozzák közel a romantika egyik emblematikus alkotását az óvodáskorú közönség számára.
„Bár E. T. A. Hoffmann A homokember című novellája ihlette az eredeti balett történetét, mi ebből csak egy nagyon pici, finom szálat hagytunk meg.” – mondta Kardos Tünde szövegíró. „Kiválasztottuk a zenei anyagból azokat a motívumokat, melyek annak ellenére közismertek, hogy az emberek többségének fogalma sincs, honnan ismeri ezeket a dallamokat.” – tette hozzá Krámer György.
Fotó: kulturszalon.hu
A Koppélia címmel bemutatásra kerülő táncjáték Hoffmann és Misa vándorszínházának bemutatásával indul, melynek árnyakból, bábukból álló társulata arra készül, hogy eljátssza a legszebb mesét, melyet a lélek erejéről valaha is írtak.
Hogy hogyan kelt életre Koppéliusz bábuja, és hogyan képes a szeretet jóvá változtatni a rosszat. A szórólap ráadásként sok-sok harangvirágot, csodaszép muzsikát, elragadó mozdulatokat, tükröket, nagyharangot, maszkokat és nem várt apró örömöket ígér nézőinek.
Az előadás főszereplői: Fellinger Domonkos, Kuthy Patrícia és Lakatos Máté.
Fotó: kulturszalon.hu
Kardos Tünde – Krámer György
KOPPÉLIA
(tánc- mese- játék)
KUTHY PATRÍCIA
LAKATOS MÁTÉ
FELLINGER DOMONKOS
VÁMOSI JUDIT
VÁMOSI MÁTÉ
DUBROVKA TAMARA
KERTÉSZ ZSOLT
MÁRFÖLDI BEA
Rendező: KRÁMER GYÖRGY
Bemutató: 2015. október 10.