Békéscsabán mutatják be a csabai kolbász ihlette drámát

Békéscsabán mutatják be Orbán János Dénes új drámáját, a Szabadság, kolbász, szerelem című darabot, amellyel megosztott első helyezést ért el a Bárka folyóirat és a Jókai Színház meghívásos pályázatán. A drámát szerdán felolvasószínházi keretek között láthatja a közönség.

Orbán János Dénes író, költő az MTI-nek elmondta, hogy a jó dialógusok, a szöveg ereje legyőzi a felolvasó-színház hátrányait. Hozzátette: egyetlen percig sem gondolkozott, hogy részt vegyen a Bárka irodalmi folyóirat és a békéscsabai Jókai Színház közös drámapályázatán, mivel szereti a viharsarki várost, többször megfordult már a színházban és tetszett neki a téma is.


Az Erős csabait kívánok! elnevezésű pályázat központi témája a 2013-ban hungarikummá választott csabai kolbász volt. A projekt célja olyan új, színpadi előadásra szánt, műfaji megkötés nélküli, esztétikailag értékes irodalmi alkotások megírásának elősegítése volt, amelyekben hangsúlyos szerepet kapnak a több mint száz éves csabai kolbász gasztronómiai, kulturális, társadalmi tradíciói. A pályázaton Vörös István Pisztoly az asztalon című drámája is első helyezést ért el, azt novemberben mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

 orban

Fotó:eirodalom.ro


A Szabadság, kolbász, szerelem című darab "mesei szürreális" történetéről szólva Orbán János Dénes "a főbb poénok és csattanók elárulása nélkül" annyit elmondott: Békéscsabán, meseidőben játszódik a "modernebb népszínmű", amelynek elején a mennyben az Úr és Szent Péter kiosztják a nemzeteknek a gasztrospecialitásokat. Így kapja meg Békéscsaba a kolbász receptjét. Majd megérkeznek a békési megyeszékhelyre a japán "gasztroszamurájuk" és kirobban a konfliktus - tette hozzá. Közölte: a japán migránsveszély az "eltréfált realitás" megjelenése a darabban.


A műben a magyar és a japán néphagyomány elemei hangsúlyos szerepet kapnak, boszorkányok, garabonciások és népdalok jelennek meg. Ezeket nehéz felolvasószínházban bemutatni - ismerte el, de hozzátette: megfelelő retorikával és mimikával sok mindent lehet érzékeltetni, a darabban erősek a dialektusok, ezért így is jó előadás kerül színpadra. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író és költő reményét fejezte ki, hogy a következő évadban nagyszínpadra is kerülhet az eredetileg oda szánt mű.


A darabban a csabai kolbász "szinte mitizálva" jelenik meg, diplomáciai testületek esedeznek Békéscsaba polgármesterének, hogy nekik is juttasson a kolbászból, a terméket évekkel előre meg kell rendelni, de az amerikaiaknak így sem jut belőle, hiába fenyegetőznek - árulta el az író, hogyan próbálta a csabai kolbász hírnevét tovább emelni a művel.


A felolvasó-színházi est rendezője Árkosi Árpád lesz, aki a debreceni Csokonai Színházban a napokban állította színpadra az író Magyar Faust című darabját. "Annyira egy hullámhosszon pendülünk Árpáddal, hogy kértem, ennek is ő legyen a rendezője. A két darab között ráadásul vannak hasonlóságok a népi stílusjegyek miatt" - mondta Orbán János Dénes.


A kortárs magyar dráma elfogadottságáról szólva kifejtette: a kortárs drámaírók nehezen tudják áttörni a közönség ellenállását, mégis több lehetőséget kellene biztosítani nekik, mert sokan elveszítik a kedvüket, a lelkesedésüket. Hozzátette: szíve szerint ő csak magyar drámákat játszana a Nemzeti Színházban.


A terveiről szólva a költő, író elmondta: november elején jelenik meg új regénye, év végén egy Janus Pannoniusról és Mátyás királyról szóló nagyregény írásába szeretne fogni, ezzel párhuzamosan újabb verseskötet írásába is belekezdene.

 

Forrás: MTI 

 

 

süti beállítások módosítása