Jótékonysági előadás a Madách Színházban

Jótékonysági előadást tartanak csütörtökön délután a Madách Színházban, ahol több mint 600 gyermek nézheti meg a Lúdas Matyi című produkciót.

    madach

 

A Madách Színház küldetésének tekinti, hogy előadásait olyanok számára is elérhetővé tegye, akik körülményeik miatt másként nem juthatnak el színházba - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, az elmúlt évadokban több alkalommal is vendégül láttak olyan gyerekeket, akiknek igényük van a kultúrára, ezen belül a színházra is, de lehetőségeik nagyon korlátozottak.
    

A csütörtöki közös program a Roma Club Alapítvánnyal, a Kézenfogva Alapítvánnyal és a Cseppkő utcai Gyermekotthonnal valósul meg délután 15 órai kezdettel, amikor a szervezetek több mint 600 gyermekkel érkeznek a Madách Színházba, és megtekintik a Lúdas Matyi című előadást.
    

A darabban Puskás Péter, Barabás Kiss Zoltán, Szente Vajk, Ruzicska László, Laklóth Aladár, Borbély Brigitta, Czakó Ádám és Hompok Tamás szerepel, a produkció rendezője Cseke Péter.

 

süti beállítások módosítása