Veszettek - A mozikban Klem Viktor és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével

Csütörtöktől vetítik a mozikban Goda Krisztina rendező új játékfilmjét, a Veszetteket, amelyben egy munkanélküliséggel küszködő kisváros fiataljaiból szervez magánhadsereget az új rendőrkapitány. A 116 perces produkció forgalmazása 54 vetítőhelyen indul országszerte.

Goda Krisztina, aki hat év után készített újra játékfilmet, az MTI-nek elmondta, hogy a történetben elsősorban a hatalom emberekre gyakorolt hatása és a manipuláció mikéntje érdekelte. A film egy testvérpárról szól, amelynek idősebb tagja igazi kallódó vagány, míg öccse ki akar törni társadalmi helyzetéből. A filmbeli kisvárosba új rendőrfőnök érkezik, aki meglátja a két fiúban a lehetőséget, először segít nekik elkerülni a börtönt, majd egyfajta polgárőrséget szervez velük a bűnözés visszaszorítására. A város rend iránti vágya gyors sikert hoz a fiúknak, azonban a kezükbe adott hatalom hamar megmutatja a másik arcát: az önkényt, a rasszizmust, az öncélú erőszakot és a korrupciót.


A rendező felidézte, hogy számára a legkedvesebb a Kazincbarcikán felvett jelenet volt, amikor a kisebbik fiú, Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) udvarol a Törőcsik Franciska alakította lánynak. A legnehezebb feladat pedig a vidéki diszkó előtti tömegverekedés rögzítése volt. "Betonszínű gumit kellett a földre tennünk, mert a fiúk az egész jelenetet maguk csinálták, nem használtunk kaszkadőrt a verekedésekben" - mesélte Goda Krisztina, hozzátéve, hogy mindent előre megterveztek, pontos koreográfia alapján dolgoztak.

 

veszettek

Fotó: vaskarika.hu

 

"A manipuláció természete érdekelt, és az, hogy egy ilyen karizmatikus vezető, mint a filmbeli Ács János, hogyan képes egyfajta apaszerepet betölteni, megteremteni a valahová tartozás érzését" - mutatott rá a rendező, kiemelve: a film nem titkolt célja, hogy elgondolkoztassa az embereket a filmben megjelenített problémákról.


Goda Krisztina szólt arról is, hogy nagyon örülne, ha a Veszettekre legalább 100 ezer néző vásárolna jegyet, szerinte a jegyeladások visszaesése miatt ma ez akkora sikernek felelne meg, mint a Csak szex és más semmi vagy a Szabadság, szerelem csaknem félmilliós nézettsége tíz évvel ezelőtt.


Klem Viktor, aki az idősebb testvért alakítja, a forgatásról elmondta, hogy hatalmas kihívás volt számára, szerepét fajsúlyosnak nevezte. "Nagyot kellett utazni ebben a szerepben színészként, de fizikálisan is össze kellett kapni magunkat, hiszen egy gigászi, 72 napos forgatás van mögöttünk" - mesélte.


Felidézte, bár Goda Krisztina sok mindenben kikérte a véleményüket, és azokat akár be is építette a filmbe, mindent alaposan elpróbáltak a felvételek előtt, a Babos Tamás operatőr próbák alatt készített felvételeiből például pontos storyboard készült. Karakterét jellemezve megjegyezte, hogy egy nagyon bátor, kemény, balhés, kiszámíthatatlan srácról van szó, aki kiáll azokért, akik fontosak számára. "Én Klem Viktorként elfutnék azokból a helyzetekből, amelyekbe ő beleáll" - tette hozzá. Fontos kérdéseket feszeget a film, nem napi politikáról, hanem súlyos társadalmi problémákról szól a produkció - hangsúlyozta a főszereplő, aki a nézőktől bizalmat kért: nézzék meg, és csak utána mondjanak véleményt.


A Veszettek Czető Bernát László dramaturg és forgatókönyvíró Kakukk című kisregényén alapul, a forgatókönyvet Divinyi Réka és a rendező írta. A további fontos szerepekben ifj. Vidnyánszky Attila és Klem Viktor mellett Fenyő Iván, Györgyi Anna, Molnár Piroska, Nyári Oszkár, Törőcsik Franciska, Bán Bálint, Béli Ádám és Fritz Attila látható.


A film a Magyar Nemzeti Filmalap 490 millió forintos támogatásával, a Megafilm gyártásában készült. Producere Kálomista Gábor, operatőre Babos Tamás. A zenéjét Moldvai Márk szerezte.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása