Interaktív panaszirodát nyit a Trafóban a STEREO Akt. Boross Martin rendezőt többek közt erről kérdezte a Revizor.
"Kulcsár Viki mondta a kritikusdíj-átadó után, hogy ha nem tudta volna, hogy én rendezem, akkor is rájött volna. Nem tudom pontosan, mire gondolt, talán a civilek részvételére, az önreflektív üzemmódra, az erős vizualitásra, vagy arra, hogy van a munkában valami alulról jövő, a sznobéria ellen ható jelleg? Vagyis van, ami összeköti őket, de ide tartozik az is, hogy a próbafolyamatban mindig nézőként is rendezek: nem úgy, hogy meghatározom, mit kellene éreznie a nézőnek, hanem önmagamra tekintek nézőként, és magamat meg a reakcióimat figyelem, elképzelem, mi az a megszólítási vagy bevonódási szint, amiben az adott pillanatban szívesen és jól érezném magamat" - mondta Boross Martin.
"Tudok olyanról, aki sokáig hagyományos színházba járt, majd szembesült azzal, hogy bizonyos előadások képesek olyan bevonódási és részvételi szintet kínálni, ami után nagyon nehezen megy vissza az ember megnézni egy klasszikus drámát. Ez nem minőségbeli kérdés, hanem fogékonyság és ízlés eltéréséről szól: egyszerűen most ennek van piaca, vannak nézők, akik számára ez a releváns a színházban. Magyarországon sokszor érzem azt színházban, hogy az egyéni történeteknél lényegesebb, hogy a színház olyan hely legyen, ahol sokan biztonságban érezzük magunkat. Mint amikor elmégy egy tüntetésre, és hálát érzel, hogy valaki kimondja helyetted a gondolataidat, jó dolog érezni, hogy nem vagy egyedül. A részvételi-közösségi irány megjelenésével pedig belép a játék, amivel sokakat meg lehet szólítani" - fejtette ki a STEREO Akt alapítója.
"Láttam már döbbenetes dolgokat színházban, amikor a közönséget szűk két óra alatt sikerült nagyon hangossá vagy szókimondóvá, esetleg egyenesen pornográffá változtatni. Mette Ingvartsen például három nézőt viszonylag könnyen vett rá arra, hogy orgazmuskórust csináljanak a többi néző előtt, de említhetném Ivo Dimcsevet is, aki az újabb projektjeiben szó szerint prostituálja a nézőket. Tehát a válaszom az, hogy nagyon messzire lehet menni, de a fő kérdés mindig a miért? Ha a határok átlépése az alapanyag szerves része, akkor muszáj is átlépni a határokon. Ha a prostitúcióról beszélek egy előadásban, akkor valószínűleg ennyire messzire kell elmenni" - fogalmazott Boross Martin.
Arra a kérrdésre, hogy függetlenként mennyire lehet kiút számára a nemzetköziség, a rendező így felelt: "Szeretnénk tapasztalatokat szerezni, új technikákat és formákat megismerni, kipróbálni, találkozni olyanokkal, akikkel közös az érdeklődésünk. Ezek mind azt feltételezik, hogy külföldön is tudunk dolgozni. Nagyon motivál, hogy komoly tárgyalások vannak egy dán projektről, eközben egy baltimore-i színház a Promenádot szeretné újra felépíteni náluk. Novemberben Braunschweigben lépünk fel a Felülről az ibolyáttal, és nagyon izgat, hogyan működik majd egy más közegben az előadás. Egy korábbi kérdésedhez visszatérve: nagyon érdekel, hogy olyan struktúrát hozzak létre, ahol van lehetőség az újraadaptálásra. Eddig ez a Promenád esetében történt meg egy holland fesztiválon, de a We Hear You-nak is tervezzük nemzetközi változatát."
A teljes interjú a Revizoron olvasható.