Megjelent a Hevesi Sándor Színház gondozásában Ruszt József: Budapesti Kamaraszínház; Veszprém; Zalaegerszeg; 1994-2005 címűnaplókötet, amely a neves színházi rendezőéletének utolsó tíz esztendejét tárja az olvasók elé.
Az Írók Boltjában megtartott bemutatón Forgách András, Nánay István és Tucsni András szerkesztők meséltek, Egri Márta és Gálffi László színművészek pedig a naplóból olvastak fel részleteket.
Kollégái, tanítványai nemcsak Mesternek szólították, hanem annak is tartották. Ruszt József olyan pályát járt be, ami csak keveseknek adatik meg. Lelkiismeretes, munkájával teljes mértékben azonosulni tudó művész volt. Megértette, miért is született a világra.
(Forgách András)
A szerkesztők 2010-ben kezdték meg a neves színházi rendező hagyatékában fellelt írásainak közlését. Az első két kötetben színészpedagógiai írásai, valamint Rekviem című drámája és ezen írások keletkezésével kapcsolatos naplófeljegyzései kaptak helyet. A naplóból megismerhetjük az önmagával is kíméletlenül őszinte fiatal Ruszt vívódásait, küzdelmét a hatvanas évekbeli Magyarországon, a színházi világgal és saját magával. A Színészdramaturgia és a Színitanoda tudományos igénnyel dolgozza fel egyrészt személyes tapasztalatait, másrészt a Sztanyiszlavszkij, Brecht és nem utolsósorban Grotowski utáni színészet eszközeit, lehetőségeit, alakváltozásait.
2012-ben jelent meg a következő kötet, amelyek Ruszt József rendezői pályájának első húsz évét mutatta be az olvasók számára. A következő napló a debreceni Csokonai Színházban és az Universitás együttesében bemutatott előadásokon keresztül rajzolja fel a főiskola elvégzése utáni pályakezdését, majd az első nagy összegzés korszaka következik, a kecskeméti éveket és Gábor Miklóssal való emberi és művészi barátságát ismerhetjük meg. Ezután Zalaegerszeg kerül a középpontba. Ruszt József pályájának két jelentős korszakát mutatja be fennmaradt írásain, dokumentumokon keresztül. Ruszt 1994-től 1998-ig a Budapesti Kamaraszínháztagja volt, 1995-től pedig művészeti vezetője, eközben többször vállalt vendégrendezést vidéki színházakban is. 2000-ben költözött vissza Zala megyébe. Idén, a rendező halálának tizedik évfordulóján napvilágot látott az utolsó kötet.
Nánay István kiemelte: amikor megkért bennünket, hogy foglalkozzunk a hagyatékával, akkor úgy gondolom, kutya kötelességünk volt komolyan venni, végigcsinálni. Nem hiszem, hogy van olyan magyar színházrendező, aki ilyen mértékben dokumentálva van: részben a róla szóló írásokkal, naplórészletekkel, levelezésekkel, valamint interjúkkal.
Forrás: tiszatajonline.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.