Én a szabadságot választottam - Újra színpadon Balázs Zoltán

Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam című könyvének színpadi adaptációját mutatja be a Maladype Színház november 14-én a társulat bázisán. Kravcsenko Sztálin elleni vádirattal felérő önéletrajzának dramatizált változatát Balázs Zoltán előadásában, „egyszemélyes kiáltványként” láthatja a közönség.

Az alkotók ajánlója:

„Tudni kell meghallgatni és meghallani a szemtanúkat. Nagyon-nagyon sokat gondolok Kravcsenkóra.”
/Ariane Mnouchkine/

Balázs Zoltán, színész, rendező, az idei évadban megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Maladype Színház vezetője hat évvel ezelőtt, egy Ariane Mnouchkine-nal készült interjúban figyelt fel Viktor Kravcsenko: "Én a szabadságot választottam" című művére, amelyet a világhírű francia színházi alkotó élete öt legmeghatározóbb könyve között említett. Viktor Kravcsenko Los Angelesben élő fiával és jogörökösével folytatott három éves előkészítő tárgyalássorozat után a Maladype 2015 áprilisában a kizárólagos jogok birtokában, saját kiadásban jelentette meg az író világsikerű bestsellerét. Az eredeti, 1946-ban megjelent mű elsőként adott hírt a szovjet terror működési mechanizmusáról.

A könyv Magyarországon először Konok Péter fordításában, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész borítótervével a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelent meg. A kötet sajtóbemutatóját a Maladype november 6-án 17.00 órakor tartja az Írók Boltjában. Ezt követően Kravcsenko Sztálin elleni vádirattal felérő önéletrajzának dramatizált változatát Balázs Zoltán előadásában „egyszemélyes kiáltványként” láthatja a közönség a színház állandó játszóhelyén, a Mikszáth téri Bázison. Az előadásra épül a „Kravcsenko–ügy” elnevezésű több fázisú nevelési program is, amely szakértők és pedagógusok bevonásával, különböző civil szervezetek együttműködésével valósul meg.

A november 14-én 19.30-kor bemutatásra kerülő előadás iránti fokozott érdeklődés alapja, hogy Balázs Zoltánt újra színészként láthatja a közönség, aktualitását pedig növeli a jelenlegi nemzetközi társadalmi folyamatok és demokratikus értékek iránti koncentrált figyelem. A könyvet – melyben az is világossá lesz, hogy nincs olyan társadalmi rendszer, amelyben megkerülhető a személyes felelősség kérdése -, a kötet elején Kiss Ilona, irodalomtörténész, a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ volt igazgatója személyes hangvételű gondolataival ajánlja az olvasók figyelmébe.

Viktor Kravcsenko történetéről:

Néhány évvel ezelőtt újból intellektuális viták tárgyává lett a világ jó néhány pontján az ún. „Kravcsenko-ügy”, miután 2009-ben megjelent John Fleming ideológiatörténeti bestsellere, az Anti-kommunista kiáltvány: négy könyv, amelyik meghatározta a hidegháborút, s miután 2008-ban egy lengyel kiadó – elsőként a volt kommunista blokk országai közül – jelentős sajtóvisszhang mellett, közreadta Kravcsenko vádirattal felérő önéletrajzát. Magyarországot azonban elkerülték ezek a viták – igaz, maga a könyv is.

Mai aktualitásának oka viszont, ha úgy tetszik, épp ez a hiány: a Kravcsenko-ügy elfeledése, elhallgatása, zárójelbe tétele azt jelzi, hogy nem néztünk szembe teljes mélységében a II. Világháború után kialakult történelmi helyzetünk azon a kérdéseivel, amelyeket az 1946-os mű annak idején direkt módon felvetett, a szerző sorsa és a kötet utóélete pedig a maga tragikus fordulataival áttételesen, de nagyon világosan és kegyetlen egyértelműséggel megjelenít.

A Kravcsenko-ügy színházi adaptációja létrehozásának célja tehát épp az, hogy nézőit-hallgatóit szembesítse a közelmúlt azon tendenciáival, amelyek tisztázása nélkül nem lehetséges mai szellemi szituációnk és önidentitásunk világos megfogalmazása. Nagyon nyersen kifejezve: a totalitárius rendszerek örökségéről, a korábbi rezsim gondolkodásmódbeli következményeinek továbbéléséről, e továbbélő tendenciák „kibeszéléséről” van szó. Meggyőződésünk ugyanis, hogy e „kibeszéletlen” múlt még rejtett terheinek feltárása, megismerése és nyilvános megvitatása nélkül a mai magyar középnemzedék gondolkodásában továbbra is megmaradnak azok a feloldatlan görcsök, tovább sodródnak azok a tisztázatlan problémák, amelyek a fiatalabb és legfiatalabb nemzedéket is akadályozzák abban, hogy a „tiszta emlékezet” birtokában definiálja önmagát, helyét a mai magyar szellemi életben.

Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam című 1946-os világsikerű könyvét nem véletlenül emlegetik együtt Arthur Koestler Sötétség délben című, 1941-es regényével: ezek a művek elsőként igyekeztek rádöbbenteni a világot a szovjet rendszer valódi lényegére, Kravcsenko pedig elsőként – Szolzsenyicin Gulág-jánál jóval előbb – adott hírt első kézből a szovjet lágerek világáról, a totális terror működésének nyers valóságáról. A könyvnek azonban ma nemcsak, sőt nem is elsősorban történeti – politika- és ideológiatörténeti – olvasata a lényeges, nem is a benne foglalt történelmi információk. A kuláktalanításról, az ukrajnai éhínségről, az erőltetett iparosításról, a sztahanovista mozgalom mögötti valóságról, a kirakatperekről, a nagy tisztogatásról, a honvédő háború első éveiről ma már más történelmi forrásokból úgy lehet, többet tudunk, jobban dokumentált ismeretekkel rendelkezünk, mint ami Kravcsenko soraiból kiderülhet. Az Én a szabadságot választottam című Kravcsenko-mű színházi adaptációjának üzenete ma egészen más, mint a hidegháború kezdetén, tétje pedig – ha lehet – jóval nagyobb, mint a rendszerek közötti politikai-ideológiai állásfoglalás.

Kravcsenko kérdése létkérdés: hogyan őrizhető meg és hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és felelősség kulturális tapasztalata olyan körülmények között, amikor egy totális rendszer mindezt kiiktatandó, szükségtelen rossznak deklarálja? Viktor Kravcsenko 1905-ben született Jekatyerinoszlávban (ma: Dnyepropetrovszk, Ukrajna negyedik legnagyobb városa). Apja munkás, illegális forradalmár volt, tevékenységéért üldözték, többször megjárta a börtönt. Kravcsenko útja szinte nyílegyenes „szovjet” karrier: 1927-ben belép a komszomolba, a katonai szolgálat után 1929-ben a pártba. Beiratkozik a harkovi műszaki főiskolára, miközben a párt megbízásából a környékbeli, éhségtől elcsigázott falvakban kell irányítania a termény betakarítást és beszolgáltatást, részt vennie a kuláklistázásokban. A főiskola után mindjárt kinevezik a nyikopoli kombinát csővezetékgyártó üzeme élére. Kravcsenko közeli kapcsolatba kerül Szergo Ordzsonikidze nehézipari népbiztossal (aki egy ideig Sztálin bizalmasa), kivételes képességei mellett ennek a kapcsolatnak is köszönheti gyors előmenetelét. Kemény, kitartó személyisége, megkérdőjelezhetetlen tisztessége is hozzásegíti ahhoz, hogy azon kevesek egyike lehet, akik közel másfél éven át tartó tortúrák, vallatások után (szabotázs és a népvagyon elherdálása ellene a koholt vád) képes tisztázni magát az ellene felhozott, konstruált ügyekben: kiszabadul az NKVD fogságából. Megszabadul a folyamatos kihallgatásokkal járó állandó nyomástól (éjjel folynak a kihallgatások, nappal ugyanúgy végzi nagy felelősséggel járó munkáját, mintha nem is állna vizsgálat alatt).

1942-ben, a háború tetőpontján nevezik ki az Oroszországi Népbiztosság Hadseregellátási Főigazgatósága vezetőjének, ahol végképp szembesül az általános terrorra épülő rezsim működési mechanizmusával. 1943 júniusában az küldik Egyesült Államokba, a szovjet fegyverszállítási- és vásárlási bizottság tagjaként. 1944 áprilisában elhagyja a szovjet missziót, és „az amerikai közvélemény védelmére” bízza magát.

Ezt az élettörténetet írja meg Kravcsenko az Én a szabadságot választottam című könyvben. Kravcsenko hét hónap alatt egy több mint ezer oldalas, orosz nyelvű kéziratcsomagot készít el rejtett New York-i lakhelyén. Ezt a hatalmas kéziratos anyagot szerkeszti aztán egybe Eugene Lyons orosz származású újságíró 28 fejezetből álló, sodró lendületű könyvvé, azonnal angol nyelven. A könyvnek tehát végleges formájú, orosz nyelvű kézirata nincs. Külön történelmi paradoxon, hogy orosz nyelven teljes egészében a mű soha nem is jelent meg, sem az orosz emigráció kiadóinál, sem a szovjet korszak „szamizdat” formáiban nem terjedt, sem a rendszerváltás óta nem vállalkozott rá orosz kiadó. Orosz származású, jómódú támogatója, Elizabeth Reynolds Hapgood (Sztanyiszlavszkij angol fordítója), óriási munkával mondatról mondatra lefordítja neki szóban az egész könyvet. Így jelenik meg az autorizált angol változat 1946-ban a Charles Scribner’s Sons New York-i kiadónál, és pillanatok alatt óriási világsiker, több kiadást, hatalmas eladott példányszámokat ér el. London után 1947-ben Párizsban is megjelenik franciául, félmillió kötetet vásárolnak belőle. A francia baloldal orgánuma, a pro-kommunista és szovjetbarát Les Lettres françaises c. folyóiratban Louis Aragon megbízásából Pierre Daix közzétesz egy cikket, amiben azzal vádolja meg a szerzőt, hogy a könyv az FBI közreműködésével készült, propagandacélokra, a tények sokaságát meghamisították, a Szovjetunióban nincsenek lágerek, a kivégzések, letartóztatások jogosak voltak stb. Kravcsenko bepereli a lapot, és 1948-ban hatalmas érdeklődés mellett megkezdődik a per.

A francia lap és a mögötte álló nagytekintélyű értelmiségiek és a koalíció egyik tagját alkotó Francia Kommunista Párt (Maurice Thorez miniszterelnök-helyettessel az élén) – szovjet támogatással – nagy erőket vonultat fel: „az egész francia elit, mondjuk, 90 százaléka azoknak, akik számítottak, Kravcsenko ellen tanúskodott, mert a koncentrációs táborokról beszélt és írt” – emlékezik vissza a Kravcsenko-perre Fejtő Ferenc. A per alapján, ahol az orosz emigráció révén Kravcsenko is erős tanúkat idéz be, a francia bíróság végül elismerte, hogy Kravcsenko könyve valós tényeken alapul, a francia lapot elmarasztalta, igaz, a Kravcsenko által követelt kártérítést nem ítélte meg, a morális győzelem azonban az övé lett. Az „évszázad pereként” is emlegetett történetet Kravcsenko Én az igazságot választottam c. könyvben írta meg.

Kravcsenko életének utolsó évei egyre zavarosabbak, a történet e szakasza az ellentmondásos információk alapján nehezen rekonstruálható. Egyes adatok szerint bolíviai és perui ezüstbányákba fektette a pénzét (ő maga mondta sokszor állítólag, hogy „megmutatja ezeknek az amerikaiaknak, hogy kell pénzt csinálni”), más adatok szerint mezőgazdasági kommunákat szervezett szegény dél-amerikai parasztcsaládoknak, emiatt fogyott el a pénze. Kravcsenko életrajzírója, Gary Woodward Kern (The Kravchenko Case: One Man's War Against Stalin, 2007) feltételezése szerint a KGB tevőleges szerepet játszott mind Kravcsenko anyagi tönkretételében, mind pedig halálában: 1966. február 25-én holtan találták egy New York-i szállodában. Hogy fegyverrel elkövetett öngyilkosság volt-e, vagy merénylet, nem tudni. Harmadik (pontosabban legelső) fia, Anatolij, aki egy korai, elhamarkodott házasságából született Zinaida nevű feleségétől, sok hányattatás után ugyancsak Amerikába került, s tragikus módon, éppen aznap hunyt el szívroham következtében, amikor az amerikai állampolgárságot megkapta. Felesége, Zinaida, Kravcsenko ellen tanúskodott a párizsi perben. Kravcsenko második felesége, aki a könyvben Irina néven szerepel, nem vállalta a tanúskodást ellene, ezért letartóztatták és kényszermunkára ítélték. Ezek a szálak is szerves részei a történetnek abban az értelemben, hogy Kravcsenko tisztában volt vele: ha elhagyja a Szovjetuniót, az otthon maradókat bajba sodorja. Döntését mindvégig azzal indokolta: nem saját érdekéből, nem a jobb és könnyebb élet vágya miatt disszidál, hanem a “köz” érdekében, azért, hogy tudathassa az igazságot a világgal a szovjet rendszerről. Ha lett volna módja arra, hogy ezt a Szovjetunión belül tegye meg, nem hagyta volna el az országot.

Ezt írja a könyv utószavában:

„Könyvemet Oroszország népének ajánlom, akik közé magam is tartozom. Azokra a milliókra emlékezem vele, akik a szovjet abszolutizmus elleni harcban pusztultak el, arra a sokmillió ártatlan emberre, akik ma is a Kreml megszámlálhatatlan börtönében és kényszermunkatáborában sorvadnak, arra a milliónyi honfitársamra, akik szeretett hazám védelmében estek el, az orosz nép jobb jövőjéről álmodva. Azoknak a haladó gondolkodású és társadalmi igazságra törekvő embereknek ajánlom könyvemet világszerte, akik támogatják a szabad, demokratikus Oroszország megteremtéséért vívott harcot. Szabad és demokratikus Oroszország nélkül sosem valósulhat meg a tartós béke a földön.” /Viktor Kravcsenko, New York, 1946. február 11./

A könyv magyarországi bemutatójának időpontja és helyszíne:

2015. november 6., péntek, 17.00 óra, Írók Boltja
(1061 Budapest, Andrássy út 45.)

A szerzőt és a kötetet bemutatják:

Csepeli György, szociológus, szociálpszichológus, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke

Konok Péter, történész, a kötet fordítója 

Sz. Bíró Zoltán, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet főmunkatársa

Balázs Zoltán, színész, rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője

A színházi előadás bemutatójának időpontja és helyszíne:

2015. november 14., szombat 19. 30 óra, Maladype Bázis
(1088 Budapest, Mikszáth tér 2. I. emelet)

Forrás: Maladype Színház