Kortárs drámák felolvasóestje - Új programsorozat a Sanyi és Arankában

November 9-én, este 7 órakor a Sanyi és Aranka Színházból jelentkezik a független színházi műhelyek, alternatív és hivatásos színjátszó társulatok, civil közösségek összefogásában megvalósuló, város- és országhatárokat átívelő kortárs dráma-felolvasó estsorozat, az Okuláré Projekt.

2014 tavasza óta eddig 7 Okuláré Projekt került megrendezésre, felvonultatva 14 drámaírót, 21 új egyfelvonásost, eddig összesen 22 helyszínt, és kb.2300 nézőt.


A szervezők minden alkalommal három-három drámaírót kérnek fel arra, hogy egy aktuális témáról írjanak egy-egy, maximum 15 perces egyfelvonásost. A megírt darabokat egyszerre 19 városban olvassák fel. A novemberben részt vevő városok: Budapest, Calgary, Toronto, Oslo, Berlin, Ulm, Brno, Dunaszerdahely, Kaposvár, Hódmezővásárhely, Mosonmagyaróvár, Győr, Miskolc, Szeged, Dunaújváros, Mezőkövesd, Debrecen, Paks, Isaszeg.

 

Az est során a résztvevő helyszínek színészei felolvassák a darabokat. Ezután beszélgetés következik, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos gondolatait, és végül szavazással döntenek, melyik írás nyerte el a legtöbbek tetszését aznap este. Végül internetes körkapcsolással minden helyszín néhány mondatban összegzi a tapasztalatokat, a voksolás eredményét, és a beszélgetések legfontosabb gondolatait. A legtöbb helyszínen megszavazott író a következő hónapra is meghívást kap.

 

okulare projekt vol8 facebook borito 1

 

A soron következő téma:
SEGÍTSÉG

 

A felkért íróik novemberben az előző forduló nyertesei: a Vajdaságban költőként és drámaíróként egyaránt ismert TERÉK ANNA (akinek épp megjelent egy drámakötete), a kaposvári származású SZŰCS ZOLTÁN (akinek Függésben című darabját a Kolibri Színházban játsszák); és a Picaro Színház írója-rendezője, DEÁK TAMÁS.

 

A novemberi előadás rendezői: Fogarasi Gergely, Ilyés Lénárd

Színészek: Menszátor Héresz Attila, Kása Tímea, Bognár Anita, Fábián Szabolcs, Marik István, Bakos Éva, Ilyés Lénárd

 

Az Okuláré kéthavonta jelentkezik majd a Sanyi és Aranka Színházból, mely egybevág a színházon belül működő SASz Alkotóműhely azon törekvésével, hogy a kortárs drámát és fiatal művészeket támogassa új bemutatóik létrehozásában.

 

Ennek egyik első eredménye az októberben bemutatott ÖSSZKOMFORT, John Osborne: Dühöngő ifjúság c. drámája nyomán melyről bővebben az előadás: 

http://amargant.wix.com/osszkomfort

vagy a színház honlapján tájékozódhat:

www.sasz.hu

 

 

 

A színház további közösségi projektjei között szerepel a decemberben induló SLAM POETRY előadássorozat, és olyan meglepetés előadások, mint a SASz Alkotóműhely tagjaival készülő KARIETÉ, mely az ünnep jegyében szórakoztatja majd a közönséget. 

 

süti beállítások módosítása