Virágot Algernonnak - Szervét Tibor főszerepben a Játékszínben

Október 31-én mutatta be a Játékszín a Virágot Algernonnak című darabot. Daniel Keyes regényéből a színpadi szöveget írta és a főszerepet játssza: Szervét Tibor. (x)

 

A Játékszín ajánlója:

 

„Hadd kérjem már magukat, hogy ha véletlenül arra mennek, tegyenek virágot Algernon sírjára a hátsó udvarban!” – ez az utolsó mondat a Játékszín Virágot Algernonnak előadásában, melyet a főszereplő Szervét Tibor tolmácsol a nézőknek – és az ezt követő mély csönd után hosszú perceken keresztül zúg a taps…

 

SCS 8832


Így volt ez már a nyilvános főpróbákon is, és így volt a bemutatón és az azt követő előadásokon is. Pedig az idén 3. évfordulóját ünneplő, újjászületett Játékszín törzsközönsége ennél könnyedebb hangvételű vígjátékokhoz van szoktatva – de úgy tűnik, a nagy érzelmek is képesek elragadtatni a nézőt, s hogy ezért ugyanolyan hálás, mint az önfeledt nevetésért. Mint ahogy azért a kedves gesztusért is, hogy Charlie Gordon arcképével díszített papír-zsebkendőt kapott a bejáratnál.


Képösszeállításunk a bemutatót követően készült, ahol már a fölszabadult, örömteli arcokat látni – de ahol Horgas Ádám rendező arról is beszélt, hogy a történet sikerének bizonyára az is titka, hogy mindnyájunkat érintő gondolatokkal foglalkozik. Többek közt azzal is, hogy mindnyájan tudás nélkül érkezünk a világba, aztán kinyílik minden, majd újra visszamegyünk a semmibe… Az előadásban részt vevő színészek pedig – a már említett Szervét Tibor mellett Lévay Viktória, Benedek Miklós, Zsurzs Kati, Nagy Sándor és Szőlőskei Timea – egyértelműen különlegesnek tartották a próbafolyamatot, és remélik, a nézők is ugyanannyira fogják szeretni az elkészült produkciót, mint amennyire ők is szeretik.

 

 

Képekben a bemutatóról:

 

SCS 8669

Szente Vajk, Nacsa Olivér, Pataki Szilvia, Józsa Imre

 

SCS 8711

Horváth Lili, Csizmadia Gergely, Németh Kristóf

 

SCS 8838

Nagy Sándor, Szőlőskei Timea, Szervét Tibor, Horgas Ádám, Lévay Viktória, Benedek Miklós, Zsurzs Kati 

 

SCS 9000

Szőlőskei Timea, Lévay Viktória, Zsurzs Kati

 

SCS 9010

A szereplőkre várva… 

 

SCS 9085

Németh Kristóf, Benedek Miklós, Lévay Viktória, Szervét Tibor, Horgas Ádám,

Zsurzs Kati, Szőlőskei Timea, Nagy Sándor, Bank Tamás 

 

SCS 9127

 Nagy Sándor, Horgas Ádám, Benedek Miklós, Szőlőskei Timea, Németh Kristóf,

Lévay Viktória, Zsurzs Kati, Szervét Tibor, Bank Tamás és a torta

 

SCS 9164

Szervét Tibor, Gálvölgyi János 

 

SCS 9213

Erdélyi Timea, Dobó Kata, Anger Zsolt, Benedek Miklós 

 

SCS 9269

Nagy Sándor, Szente Vajk, Janza Kata

 

  

Daniel Keyes: VIRÁGOT ALGERNONNAK

írta: Szervét Tibor

 

Charlie Gordon SZERVÉT TIBOR
Alice Kinian LÉVAY VIKTÓRIA
Nemur professzor BENEDEK MIKLÓS
Dr. Joe Strauss NAGY SÁNDOR
Anya ZSURZS KATI
Gina SZŐLŐSKEI TÍMEA

 

Díszlettervező: Horgas Péter
Jelmeztervező: Bujdosó Nóra
Ügyelő: Petyi János
Súgó: Sajben Anita

Rendezőasszisztens: Skrabán Judit

Rendező: HORGAS ÁDÁM

 

 

Forrás: Játékszín

 

 

süti beállítások módosítása