"Fel kell nőnünk a feladatokhoz" - ifj. Vidnyánszky Attila válaszolt

A színikritikusok által idén a legígéretesebb pályakezdőnek megszavazott ifj. Vidnyánszky Attilát a Magyar Narancs kérdezte.

A Magyar Narancs cikkéből:

"Mivel a beregszászi társulattal nőttem fel, folyamatosan vágytam rá, hogy színpadra kerüljek, egyszer sem merült fel az ellenkezője. És amikor négy-éves koromban először megtörtént, azt igazából fel sem fogtam, igazi nagy buli volt. A bátyám szintén együtt utazott mindenhová a beregszászi társulattal, de ő elméleti matematikus lett. Valahogy ez így volt belénk kódolva. Nekem nem volt más, csak a színház" - meslte ifj. Vidnyánszky Attila.

Elárulta, nem is volt tervbe véve, hogy felvételizzen a színművészeti egyetemre, csak nagyon érdekelte a színház, és volt is lehetősége arra, hogy játsszon. "Amikor tizennégy éves koromban a Halotti pompát próbáltuk Zsámbékon, az meghatározó élmény volt számomra; a ko-reográfus, Oleg Zsukovszkij azóta is az egyik mesterem. Ő az egyik ember, aki miatt végül színész lettem" - tette hozzá.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Arról, hogy miért kezdett el rendezni is, így mesélt: "Korábban fotóztam, rajzoltam díszleteket, Beregszászon volt lehetőségem előadásokat világítani, segíthettem kellékezni. Minden tevékenység, amit szerettem, a színházhoz kötődött. Érettségi után nem tudtam, mi legyen belőlem; rendező akartam lenni, de édesapám az mondta, előbb legyek színész, mert jó, ha az embernek van tapasztalata erről az oldalról is. Beadtam a jelentkezésemet, felkészültem, eljöttem a felvételire - és utána azonnal úgy éreztem, hogy ide vissza akarok jönni. Amikor felvettek minket, Marton László tanár úr rögtön azt mondta, hogy nem színészeket, hanem színházi embereket szeretne nevelni belőlünk. Mindig egyértelmű volt, hogy rendezni is szeretnék, és most volt rá lehetőségem."

Arra a kérdésre, hogyan viseli, ha valaki előtte szidja az apját, ifj. Vidnyánszky Attila így felelt: "Nem tartom magam lovagnak, de ha valaki az édesapámat szidja, akkor engem is szid. Rengeteg dologban egyetértek apámmal, és az esetek nagy részében vitatkozom, ha róla van szó, de ez szerintem építő jellegű dolog, erre büszke vagyok. Viszont sokszor éreztem magam gyávának; többször kellett volna azt mondanom, hogy ez nem igaz, vagy hogy ezt kikérem magamnak. Nehéz elválasztani egymástól a dolgokat; más, ha egy gondolattal nem értek egyet, mint ha az igazságérzetem kerül előtérbe. Igyekszem úgy dolgozni, annyit letenni az asztalra, hogy hitelesen tudjak kiállni valami mellett; hőbörögni nem szeretnék."

A fiatal alkotó elmobdta, az árkok meglétét ő is tapasztalja. "Azt gondolom, Magyarország és Európa mai helyzetében eljött az idő, hogy összefogjunk, és a fiatalok feladata, hogy ezt elindítsák. Mindenkinek, akivel csak beszélgetek, már elege van, már senki sem akar nagy csatákat vívni. Ilyen fiatalon nehéz jó döntéseket hozni, de ha arra gondolok, hogy Székely Gáborék hány évesen kezdtek tevékenykedni, Marton László hány évesen kezdett a Vígben dolgozni, vagy édesapám mikor alapította meg a beregszászi színházat, akkor azt hiszem, nekünk sem kéne félni. Eljött a mi időnk, fel kell nőnünk a feladatokhoz, és nem belefáradni huszonévesen" - mondta ifj. Vidnyánszky Attila.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.