Primadonnák - Operettgálát rendeznek Miskolcon

Primadonnák címmel operettgálát láthat a közönség idén novemberben négy alkalommal a Miskolci Nemzeti Színházban; a műsorban a legnépszerűbb operettdallamok csendülnek fel.

Dániel Gábor, a gála rendezője pénteki, miskolci sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a látványos gálaműsorban a gazdag magyar és nemzetközi operettirodalom legszebb darabjaiból énekelnek gyöngyszemeket a Miskolci Nemzeti Színház művészei: Seres Ildikó, Eperjesi Erika és Herczenik Anna primadonna.

 

primadonnak 

Fotó: mnsz.hu

 

A repertoárban egyebek mellett a Csárdáskirálynő, A denevér, a Marica grófnő és A víg özvegy örökzöldjeit hallhatja majd a közönség. A rendező szerint az operettgálák arra épülnek, hogy egy kicsit más nézőpontból mutassák meg a legszebb, közismert melódiákat. A Primadonnákban a Miskolci Nemzeti Színház művésznőinek az a célja, hogy szórakoztassanak, és egy olyan zenei eseményt hozzanak létre, amely többet tud nyújtani a közönségnek egy komplett operettnél - magyarázta.

 

primadonnak

 

A rendező annak a véleményének adott hangot, hogy az operett zseniális műfaj, ugyanis "megél" akár egy vendéglőben is háttérprodukcióként, de amikor lehetőség van arra, hogy mindent megkapjon - nagyzenekart, balettkart, kórust, kiváló szólistákat -, akkor igazi ünneppé válik.

 

 

Dániel Gábor kitért arra is, hogy gálán megmutatják mennyire más-más személyiség, karakter a fellépő három primadonna. A primadonna nem séma, nem klisé, hanem egyfajta lelki alkat - mutatott rá a rendező, hozzátéve, hogy az operettnél talán a személyiség varázsa a legfontosabb. A rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a Primadonnák bemutató előadása november 13-án lesz a miskolci teátrumban, ezen a napon mutatták be 100 évvel ezelőtt Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét Bécsben.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása