Dömötör András rendező a Litkai Gergely–Laboda Kornél szerzőpáros közreműködésével másfél órás előadást gyúrt Kaputt – halálkabaré címmel. A Jurányi Inkubátorházban bemutatott előadásban Bartsch Kata szerepét Sipos Vera vette át. Ennek kapcsán adott rövid interjút.
Halt már meg Ön? Volt már az Ön szemében csillagfejű csavarhúzó? Jósolták már meg a halálát? Hisz Ön az örök halálban? Hol volt és hol lesz Ön, amikor nem él? Érezte már, hogy emésztőenzimjei Ön ellen fordulnak? Foglalkoztatja Önt a gondolat, hogy hol laknak vagy hova költözhetnek Önben férgek? Fél?
,,Elfogy a levegő, egy fénytojásban vagy és a tojás egyre nagyobb, egyre lágyabb. Boldog vagy. Csak éles fehér fény mindenütt. Egy szakállas ember jön feléd, gumicsizmában, egyik lába rövidebb. A másik is. Nagyon rövidek a lábai. A szakálla a földet éri. Nem azért mert hosszú, hanem mert rövidek a lábai. Lassan elkezd peregni előtted az életed, mintha jaffaszörpöt töltenél egy kőkorsóba, amely alul plazma.”
Fotó: Badinszky-Tolvaj Annus
Villáminterjú:
Októberben sikeresen átvetted Bartsch Kata szerepét a Kaputt - halálkabaré című előadásban, ami a halál témáját járja körül. Emlékszel még arra, hogy gyerekként mikor merült fel először benned a halál kérdése?
Igazából nem emlékszem. Azt tudom, hogy 11 évesen írtam végrendeletet. Hogy korábban gondolkoztam e ezen, arra nem emlékszem, de akkor pár évig gyakran meg akartam halni.
A Váratlan halálok című jelenetben egymás után súlyt le rád a halál. Korábban milyen emlékezetes színpadi halálod volt?
Talán egy olyan volt, amiben színpadon haltam meg, és utána nem is tértem vissza. Ott egy brutális sorsú lányt játszottam, akit zárva tartanak egy pincében, megerőszakolnak, s végül ott hagyják és meghal. Szinte eljátszhatatlan színpadon szerintem. Ott egyszerűen elaludtam, leesett a fejem, s elaludt mellettem egy gyertya, ez volt. De abban nem is a halált volt nehéz eljátszani, elhitetni, hanem ami előtte volt. Egyszer például elfelejtették rám zárni az ajtót a jelenetben, ahol kulcsfontosságú volt, hogy bezárják, mert így elvileg elszökhettem volna, segítséget kérhettem volna. De nem tudtam szólni, mert épp jelenetben voltak a többiek. Így azt a döntést hoztam, hogy a sokktól, amit a szabadulás esélye nyújt, elájulok. És körülbelül úgy, mint itt a Kaputtban, amikor összeesünk, összeestem. Különben elég problémás lett volna a folytatás.
Van halálfélelmed?
Inkább halálvágyam van. Elméletben. De ha fizikailag megérint a veszély, azért megijedek. Valahogy nem félek a haláltól, az élettől jobban.
Novembertől újra látható a Jurányiban a Szóvirágok – Édes nyelvédesanyák paradicsomi édenkertjéből c. előadás. Hogyan változott a bemutató óta?
Most alakul egy utazó verzió belőle, kicsit a technikai dolgok leegyszerűsítésével, hogy ha meghívást kapunk, el tudjuk fogadni. Idén még csak egy volt, Pécsen, itt a Jurányiban még nem is, amit őszintén sajnálok, jó lenne sokkal többet játszani. Az eltelt pár hónap alatt elmélyültek kicsit a figurák, Eszter azt mondta, mindenkinek lettek finomabb hangjai. De hát ugye majd ha játsszuk tényleg, akkor derül ez ki igazán.
Kérdezett: Antal Klaudia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.