"A színház a családom!” - Szabó Duci 95

Szabó Duci színművésznő, a Marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja 2015. november 10-én töltötte 95. életévét.

Ebből az alkalomból a Tompa Miklós Társulat szerenáddal és virággal köszöntötte őt Marosvásárhelyen a Kálvin Idősek Otthonában, ahova a művésznő néhány hónapja költözött.

 

Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató kíséretében a Tompa Miklós Társulat művészei testületileg felsorakoztak az otthon ebédlőtermében, ahol Tollas Gábor, Sebestyén Aba és Ördög Miklós Levente nótázása idézte fel Szabó Duci pályafutásának korai emlékeit. A zenei kíséretet Koszorús Kálmán és Bőr Gyula szolgáltatta.

 

A Tompa Miklós Társulat tagjai virágokat nyújtottak át és megfogalmazták jókívánságaikat. A művésznő meghatódva fogadta a hódolatot. „Áldjon meg az Isten mindnyájatokat. Nekem most már ti vagytok a családom!” – mondta megilletődve.

 

Az ünneplő társulathoz csatlakozott Peti András alpolgármester is, de köszöntötte a művésznőt Kincses Elemér rendező, egykori igazgatója, Nagy Miklós Kund újságíró, a róla szóló portré-kötet szerzője, valamint a sajtó jelen levő munkatársai.

 

A lakóinak valóban otthont nyújtó intézmény igazgatója, Jakab István és munkatársai családias körülményeket teremtettek a szeretetvendégséggé alakult ünnepség lebonyolításához.

 

A 95 évesen is sugárzó Szabó Duci ünneplését a Cintányéros cudar világ közös eléneklése zárta.

 

 MNSz SzaboDuci szuletesnap

 

Szabó Duci a Marosvásárhelyi Székely Színház alapítótagja

- 1920. november 10-én született Kolozsváron

- 1942-ben kezdte színészi pályáját

- 1946. szeptember 1-én szerződött a Székely Színházhoz

- 1977. szeptember 1-én nyugdíjba vonult, de továbbra is vállalt fellépést

- Már a nyitódarabban is szerepelt, mint MI (Szu-Csong herceg húga) Lehár Ferenc: A mosoly országa – Rendező: Kováts Irén (1946. március 10.)

- Utolsó alakítása: ANNA – Székely János: Irgalmas hazugság – (bemutató: 1989. december 15.) – Rendező: Kincses Elemér

 

Fontosabb szerepei a Székely Színház fénykorában:

Encella királyné – Szirmai Albert: Mézeskalács

Juliette – Lehár Ferenc: Luxemburg grófja

Stázi – Kálmán Imre: Sylvia (Csárdáskirálynő)

Iluska - Kacsóh Pongrácz: János vitéz

Arzéna – Johann Strauss: A cigánybáró

Sarah – Jakobi Viktor: Sybill

Boriska – Tóth Ede: A falu rossza

Gianetta – Heltei Jenő: A néma levente

Marcsa – Szirmai Albert: Mágnás Miska

Leila – Huszka Jenő: Gül-baba

Rózi – Gárdonyi Géza: A bor

Lizi – Móricz Zsigmond: Sári bíró

Rózsi – Szigligeti Ede: A csikós

Piroska – Mikszáth Kálmán: Különös házasság

Rozika – Móricz Zsigmond: Úri muri

Borcsa – Csiky Gergely: Ingyenélők

Kántorkisasszony – Bródy Sándor: A tanítónő

Carlotta – Heltai Jenő: A néma levente

Örzse – Szirmai Albert: Mézeskalács

Ilma – Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

 

 

süti beállítások módosítása