Színre lép A konyha rendezője - Tordy Géza helyére ugrik be Lengyel Ferenc

Különleges előadásra készül november 11-én a Magyar Színház: egyszeri alkalommal a A konyha című darab rendezője is feltűnik a színen - a betegség miatt távol maradó Tordy Géza helyett Lengyel Ferenc játssza a Csavargó szerepét​.​

 

Novemberben időnként sajnos előfordul a színházban, hogy egy-egy előadás szereplője megbetegszik. Ez történt a szerdára kitűzött előadással is, amely már november 4-én is beugrással kezdődött, köszönhetően Soltész Bözsének, aki Tóth Éva helyett ​alakítja Berthát. Ezúttal a Csavargó szerepére is beugrót kellett találni.

 

Lengyel

Lengyel Ferenc az olvasópróbán Fotó: Faluhelyi Fanni 

 

Nehezítette a helyzetet, hogy A konyhában gyakorlatilag a Magyar Színház legtöbb férfiszínésze, sőt vendégművészek is színpadra lépnek, hiszen a kortárs darabban összesen 18 férfiszerepet - séfek, személyzet, vezető - írt meg a szerző, Arnold Wesker.​ ​Felmerült azonban egy ​művésznek a neve, aki minden próbán jelen volt, ráadásul remek színész - a darab rendezője, Lengyel Ferenc, aki ​természetesen ​vállalta, hogy megmenti az előadást.

 

Forrás: Magyar Színház

 

 

süti beállítások módosítása