Jóccakát, anya… Békéscsabán - Villáminterjú Tarsoly Krisztinával és Kovács Edittel

Marsha Normann: Jóccakát, anya… című színművét mutatja be november 13-án Csiszár Imre rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház. A bemutató előtt a Jessie-t megformáló Tarsoly Krisztinát és az anyát alakító Kovács Editet kérdezte Lezó Nóra, a békéscsabai színház felkérésére.

Marsha Norman műve komoly dilemmáról szól: Jessie Cates bejelenti, véget vet az életének, és ezzel bizony feladja anyjának, Thelmának a leckét. Mit tehet egy anya leánya megmentéséért? Hogyan tudja meggyőzni a középkorú, epilepsziás nőt (egy elrontott házassággal és drogfüggő, törvénykerülő fiúval a háta mögött), hogy ne adja fel, inkább folytassa az életét?  Norman művét 1983-ban mutatták be a Broadway-n, akkor elnyerte a Pulitzer-díjat dráma kategóriában, valamint az év legjobb darabjának járó díjat és a kritikusok díját is.

A Jóccakát, anya… egy egyfelvonásos, kétszereplős darab, mindketten végig színpadon vagytok. Mi jelenti a legnagyobb kihívást ebben a helyzetben?

Kovács Edit: Koncentráltnak kell maradni - ez a legnehezebb, de erre is föl lehet készülni: nagyon kell tudni a szöveget, mert bármi történhet. Például valamelyik kellék nem áll kézre és a kolleganőnek segíteni kell. Egy pillanatra sem lehet kiesni a darabból.

Tarsoly Krisztina: Egymásból építkezünk, ezért az egymásra való figyelem az, ami továbblendít minket a szerepben. Nincs idő és lehetőség pihenni.

Az öngyilkosság a darab kulcsmotívuma. Ha valaki önkezével vet véget az életének, azt gyakran titulálják önző cselekedetnek, de sokszor bűnnek is. Mit gondoltok, ebben a darabban ilyen aspektusban jelenik meg vagy más vetülete van?

K. E.: Én nem hiszem, hogy lehet kategorizálni, mert minden eset más és más. Szokták mondani, hogy az öngyilkosok mindig felhívják magukra a figyelmet, jelet adnak, amiből lehet tudni, hogy milyen gondolatok mocorognak bennük. Én azt gondolom, biztos van olyan öngyilkosság is, ahol nincsenek jelek. Az önzés ebben a darabban nem az öngyilkos lányra, hanem inkább az anyára jellemző, aki úgy kezd el viselkedni, mintha gyerek lenne, és ez nagyon nagy hiba. Fontos és lényeges dolognak tartom, hogy ne kövessük el ezt a hibát a gyerekünkkel szemben.

T. K.: Vannak emberek, akik tudatosan és eltökélten döntenek az öngyilkosság mellett, mint Jessie. Ő az egész életét meghányta-vetette. Szerintem közrejátszik az is, hogy milyen személyiség az elkövető. Általában a levert hangulatot, a rosszkedvet az egészséges életösztön felülírja és az ember ezen továbblendül.

Jessie nagyon pontosan megtervezi az öngyilkosságát, az életét is úgy fejezi be, hogy előtte nagyon aprólékosan rendbe rak mindent maga körül, illetve az édesanyja körül. Viszont ezt megelőzően csak pergette a napokat, egyiket a másik után, céltalanul. Mi történt, amikor erre a döntésre jutott, hogy eldobja az életét?

T. K.: Az történhetett, hogy jött egy kérdés: miért érdemes? Van-e bármi, ami itt tarthatja? A fia? A volt férje? Az édesanyja és a róla való gondoskodás? Arra jutott, hogy már nem érdemes. Egyszer csak tele lett a csupor. A lelke csupra. Végiggondolt mindent, és elhatározta, úgy megy el, hogy mindent megtesz azért, hogy az, akit itt hagy ne szenvedjen hiányt semmiben.

A darab egy anya-lánya kapcsolatot mutat be, egyetlen estébe sűrítve. Ők ketten egy fedél alatt élnek. Szeretetről beszélünk az ő esetükben vagy inkább függőségről?

K. E.: Függőségről beszélünk, a szeretet egyáltalán nincs meg köztük. Ha meglenne, akkor Jessie nem jutna el idáig. Ők ketten egymás mellett élnek, de nem együtt…

T. K.: Nem mondanám, hogy itt ne lenne szeretet. A kérdés, hogy ez milyen fajta szeretet? Ragaszkodó? Vagy önmaguk iránt érzett szeretet? Egy anya és a gyermeke között mindig megvan a szeretetigény. Szerintem ők ketten tükröt tartanak egymás felé.

Napjaink jelensége a „mamahotel”, amikor harmincas emberek otthon élnek a szüleikkel, aminek az előnyök mellett természetesen hátrányai is vannak, az okai elsősorban az anyagiakban keresendők. Ebben a darabban ugyanezt a jelenséget látjuk. Mit gondoltok – a darabból kiindulva – , milyen rejtett veszélyei vannak ennek a létformának?

K. E.: Nagyon sok veszélye van. Az önállóságot meg kell tanulni, mert ahhoz, hogy az ember a saját dolgaiban életképes legyen, ahhoz kézbe vennie a saját életét. Mindenki a saját életéért felelős. Ha egy ilyen kényelmes állapot hosszú távon fennáll, akkor az ember áttolja a felelősséget másra.

T. K.: Munkanélküliség, lakáshitel és egyéb okok miatt az ember rászorulhat egy ilyen helyzetre. Az, hogy a szülő egész életében támogatja a gyerekét, az rendben van, de a különálló, felnőtt, önálló életre mindenkinek szüksége van. Egy idő után terhessé válhat mindkét fél számára az együttélés.

Kriszta, Te is anya vagy. El tudsz ettől vonatkoztatni, vagy pedig ez a tény hatással van a játékodra?

T. K.: Ez lehetővé teszi, hogy még több szempontból vizsgáljam a saját szerepem. Én nem felejthetem el, hogy anya vagyok és hogy ez nekem mit jelent. Azt hozzáteszem, hogy nekem szeretetteli, harmonikus, ragaszkodó, ölelős viszonyom van a kisfiammal, Jessie viszonya a saját fiával pedig egyáltalán nem ilyen. Ez arról gondolkodtat el, hogy mi hova fut ki. Egy viszony mindig kétemberes történet: ugyanúgy Jessie-é is, ahogyan a fiáé. Hogy kinek mennyi a felelőssége, arról lehet vitatkozni. Próba közben én is előkeresem magamban azokat a dolgokat, amelyekkel tudok azonosulni, átgondolom, hogy velem történt-e már hasonló, hogy az édesanyámmal konfrontálódtam-e, tud-e az érzéseimről?

Edit, a darabbeli lányodnak van egy fia. A nagyszülők rendszerint úgy beszélnek a gyerekeik gyerekeiről, hogy „az unokám”. Te a darabban viszont úgy beszélsz róla, hogy „a fiad”. Ez egy elhatárolódás – mert egyébként nagyon optimista vagy vele kapcsolatosan – vagy csak egy szóhasználat?

K.E. : Ez hasonló, mint amikor a szülők beszélnek a gyerekeikről: ha jót csinál, akkor az én gyerekem, ha rosszat, akkor a tiéd. Itt is ugyanez a helyzet, ugyanúgy a témától függ. Néha megvédem az unokámat, de beszélek róla nagyon csúnyán is. Ez attól is függ, mi az én karakterem, tehát Thelma érdeke. Tehát ez nem egy állandóság, az érdekeimnek megfelelően viszonyulok a családhoz.

Thelmának van egy másik gyereke, Jessie öccse. Vele is hasonló lehet a viszonya?

K. E.: Más az anya-lánya és más az anya-fia kapcsolat. A fiúnak megvan a maga élete, és a szülők inkább azt a gyereküket „használják”, aki szem előtt van.

Mit üzentek a nézőknek?

K. E.: Ez a darab, ahogy a rendezőnk fogalmazott, egy „misztériumdráma”. Nem egy bulvárdarab, annál sokkal mélyebb, több sebet karcol fel bennünk is, és talán a nézőknek is több lehetőséget ad arra, hogy végiggondolják a kapcsolataikat.

T. K.: Minden embernek van viszonya az édesanyjával. A szó hallatán sok minden eszünkbe jut. Ebben a darabban édesanya és lánya együtt töltenek egy estét és olyan esetek, történetek kerülnek felszínre, amelyekről korábban nem esett szó. Egy érdekes, izgalmas beszélgetés zajlik köztük. Bennük a nézők is magukra ismerhetnek.

Lezó Nóra