Pénteken mutatta be a Karinthy Színház Dunai Ferenc 1962-ben írt komédiáját, A nadrágot. Ennek kapcsán a szerzőt kérdezte a Népszabadság.
– Hogyan fogadta a korabeli sajtó a művet?
– Többnyire ledorongolóak voltak a kritikák, nyilván politikai okokból, mert a darab nyíltan bírálta a rendszert. Pándi Pál hosszú cikket írt, amelyben majdhogynem hazaárulással vádol. Olyan is volt, hogy: „Ilyenek nálunk a vezetők? Nem és nem és nem!”
– Hogyan juthatott eszébe egyáltalán ilyen színdarabot írni abban az időben?
– Olyan voltam, mint a hályogkovács, aki bicskával operálta a szemeket, amíg egy orvos meg nem mondta neki, mennyire veszélyes a műtét, és attól kezdve nem mert operálni. Fiatalon nem érdekelt a pártvonal, nem érdekelt semmi, színházrajongó voltam, darabot akartam írni, belevágtam. Karinthy-imádó voltam, mert minden magyar humorista az ő köpenyéből bújt ki. Kitaláltam a történetet, és igyekeztem szellemesen megírni.
– Milyen volt az a régi előadás? Igazán annyira jó?
– Nagyon, és ezt nem nosztalgiával mondom. Akkor nevezték ki a Vígszínházba igazgatónak Várkonyi Zoltánt, aki maga mellé vette Horvai Istvánt, és a kezdő kis senki darabjával elkezdték a színház Várkonyi-korszakát. Horvai áthívta az Operettből Feleki Kamillt. Féltünk tőle, hogy túl kedves lesz, de Horvai megnevelte, komoly, undok igazgatót játszott. És a Ruttkai Éva olyan ragyogó volt…
– Nem hiányzik a mostani előadásból is egy Ruttkai? Tudom, ilyet nem illik kérdezni.
– Nem is felelek rá.
– Érezte a kísértést, hogy kicsit átdolgozza a darabot a mai közönségnek?
– Ehhez én túl erkölcsös vagyok. Amit akkor ki kellett húzni belőle, az kihúzva maradt. Nem akartam most bátrabb lenni, mint akkor voltam.
– A darab bemutatásához személyesen is kellett találkoznia Aczéllal, vagy azt Várkonyi elintézte?
Ajánló a darab elé:
Emlékszik-e még valaki arra, mi az a „szocialista vígjáték”? Aminek társadalmi mondanivalója ugyan kicsinyke volt, a humora pedig soványka, viszont a Patyolattól a Közértig bátran kritizálta az élet nagy kérdéseit. Dunai Ferenc A nadrág című komédiájának vígszínházi premierje egy csapásra szakított ezzel a módszerrel. Mert miről is van szó? Egy szocialista nagyvállalat igazgatója titkolt szeretője ágyában fekszik egy szexin forró éjszaka után. Egyfolytában a szocialista erkölcsről prédikál és a vállalati ünnepség dísz szónoklatára készül a szocialista ipar csodálatos teljesítményéről. Egy valódi díszpinty. Egy potentát. Képzeljék el Feleki Kamillt, aki épp Ruttkai Éva ágyából kászálódik ki és keresi a nadrágját…
Hát, igen. Ez a fránya nadrág! A bajok mindig ilyen apróságok miatt kezdődnek. Mert nadrág nélkül mit ér a legnagyobb társadalmi pozíció, a legpontensebb férfiúi büszkeség! Mi marad egy emberből a nadrágja nélkül? És mi marad a rendszerből egy nadrágja vesztett főkáderéből? Erről szól az elmúlt 60 év egyik legsikeresebb, és legmulatságosabb magyar és bátran kijelenthetjük: „szocialista vígjátéka”. Csak éppen a szocializmus bukott ki alóla. Vagy mégsem?
A darabról bővebben itt olvashat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.