Keszég László a Magyar Színházi Társaság új elnöke

A Magyar Színházi Társaság 2015. november 16-án tartotta tisztújító közgyűlését. 

Csizmadia Tibor leköszönő elnök beszámolója után a jelenlévők elsöprő többséggel választották a Társaság elnökévé Keszég Lászlót, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét.

A tizenegy tagú elnökség tagjai: Asbóth Anikó, Árkosi Árpád, Csizmadia Tibor, Hegedűs D. Géza, Jordán Tamás, Lengyel Anna, Lőrinczy György, Kentaur, Novák János, Orbán Eszter, Takács Kati.

A Magyar Színházi Társaság titkára a Színház.hu-nak elmondta, a korábbi elnökség maximális támogatását élvezi az új elnök. "Keszég Lászlót azért tartjuk alkalmasnak az elnöki poszt betöltésére, mert nemcsak fiatal, jól ismert és elismert alkotó, hanem erő és akarat van benne, tettre kész és szívesen vállalja a megbízatást" - nyilatkozta Vajda Márta.

"Két cikluson keresztül vállaltam elnökséget, egy olyan viharos időszakban, amikor a politika nagy súllyal volt jelen színházi életünkben, amikor rendkívül fontos az érdekképviselet. Lehet arról vitatkozni, hogy az utóbbi években milyen lépéseket tettünk, milyen kompromisszumokat kötöttünk - az új vezetőségnek ezzel mindenképpen számot kell vetnie, és lendületet kell adnia a közös munkának" - fogalmazott Csizmadia Tibor, rendező.

"A mai közgyűlés rendkívül biztató eredményekkel járt. A legtöbb tagszervezet megjelent és egyetértett a felvetődő kérdésekben, így lényegében vita nélkül, egyhangú szavazással döntött az új vezetőségről, amelynek én is részese maradok és amelybe fontos területek képviselői is bekerültek - köztük Jordán Tamás, Lőrinczy György, akik egészen biztosan sokat tesznek majd a Színházi Társaságért, amellett, hogy emelik a szervezet tekintélyét" - tette hozzá a leköszönő elnök.

Kérdésünkre, miért vállalta az elnökséggel járó feladatokat, Keszég László úgy fogalmazott, korábban is részt vett a Színházi Társaság ülésein, az általuk szervezett beszélgetéseken, mert saját ügyének tartja a szakma ügyeit. "Sokan azt gondolják, a Színházi Társaság felett eljárt az idő. Én azonban úgy látom, nincs még egy ilyen fóruma a színházi világnak, ami politikától függetlenül szerveződne, demokratikus elveken működne, ugyanakkor elöljárna a szakmai érdekképviseletben. Szükség van erre a szervezetre, fontos, hogy megmaradjon, fejlődjön, és én szívesen dolgozom ezért. Azt remélem, hogy a jövőben ez a "színházi rooter" erős jeleket tud leadni" - fejtette ki Keszég László.

Színház.hu

Részlet egy korábbi Keszég László interjúból, melyben pályájáról mesélt nekünk:

- Korábban nyilatkoztál arról, hogy Szabadkán kezdted, ahol egész fiatalon szöveg nélküli, illetve totális színházat szerettél volna csinálni, de azt nem mesélted el, hogy kezdtél a színház iránt érdeklődni...

Keszég László: Már harmadikos koromban nagyapát játszottam egy darabban. Azt hiszem ott kezdődött... Később jártam az Életjel nevű szavalókörbe, ahol leginkább teátrális felfogásban adtunk elő magyar meg orosz verseket. Színes, "zulus" módon festettem ki az arcomat, asztalokon ugrálva szavaltam, nyitottak voltak a személyiségemre. De egyértelműen a zene indított el a színház irányába. Tíz évesen kaptam az első hifimet, tizenhárom évesen megvettem az első jazz lemezemet. Ezirányú érdeklődésem azóta sem lanyhult. A bátyám a Rolling Stonest és Led Zeppelint adta örökül, így az első bakelitlemezem az In Through the Out Door című Zeppelin lemez volt. Saját magamtól a new wave-re kattantam rá, ami elvezetett a filmekhez. Képes voltam beteget jelenteni az iskolában azért, hogy moziba mehessek. Minden év február elején Szabadkán a Fest nevű belgrádi nemzetközi filmfesztivál kivonatos műsorát lehetett látni, szinkrontolmáccsal mentek a még moziforgalmazásra meg nem vásárolt filmek. Tehát másfél hétig hiányoztam az iskolából.

- Hogyhogy megtehetted ezt?

Keszég László: Elsöprő erővel kommunikáltam szándékaimat és jól tanultam, ezért a szüleim békén hagytak. Kényelmes életet élő család elkényeztetett kedvence voltam. Örültek neki, hogy kissé furcsa érdeklődési köröm kezd kialakulni és lazsálás helyett intenzíven élek meg mindent. Az is hatott rám, hogy egy hírneves szerb rendező, Ljubiša Ristić 85-ben megkapta a szabadkai színházat. Szlovéniából érkezett, ott mutatta be a legmodernebb, avantgárdba hajló, nagy költségvetésű előadásait. Amikor megérkezett, összevonta a szerb, magyar és a horvát társulatot, rengeteg lokális ellenséget szerzett. Későbbi politikai szerepvállalása miatt ellentmondásos figura lett, vállalhatatlan, amit a kilencvenes években művelt a milosevityi rezsimben. Az viszont tagadhatatlan, hogy olyan színházat hozott, amitől teljesen elámultam. 1986-ban például Shakespeare fesztivált szervezett Palicson, ahol rengeteg nemzetiség képviseltette magát. Lenyűgöző Othellot láttam akkor a vízben, amit egy cölöpökre épített napozó szigetről néztünk. Hirtelen a legfontosabb színházi központtá vált Szabadka.

- Ez hogy tudatosult benned?

Keszég László: Kinyílt a világ, nyitottabb lettem, éreztem, hogy tanulok, kezdek látni. Például, amikor Zágrábban kirándultunk a gimnáziummal, a Mimara Múzeumban dolgozó menő, urbánus fiatalok mondták, Szabadkára vágynak, mert ott van a legjobb színház! Az említett fesztiválon a szlovén Dusan Jovanovic Titus Andronicusza ragadott meg a leginkább, Rade Serbedzija alakította a címszerepet.

- Óó.

Keszég László: A halálfal régi típusú vidámparkok eleme, egy fából és vasból épült katlan, aminek az oldalán motoros köröz, akit fölülről lehet lesni. Ilyen építményben játszották ezt az előadást, egy park közepén. Négyszáz méterről vonultak felénk a vízpartról óriási fáklyákkal. Nem vicceltek. Én olyan jó apja szellemét azóta sem láttam, mint a palicsi Hamletben, amit a szlovén Vito Taufer rendezett Jakab Tamás főszereplésével. Harminc méteres pallórendszert építettek a színpad fölé az erdőbe, onnan érkezett lebegve a meggyilkolt király. Ez lenyűgözött. Akkor találkoztam először a kaposvári színházzal is, a Marat Sade, illetve a Tom Jones című darabokat játszották. Nekem inkább az utóbbi maradt meg a fejemben, valószínűleg azért, mert nem értettem a Marat politikai konnotációját, nem fogtam fel, miként szól 56-ról, nem értettem a szofisztikált fogalmazást. Azt viszont nagyon értékeltem, hogy a Tom Jones-ban csak emberek formálták a díszletet. A stilizáció megérintett.

- Mikor vált egyértelművé, hogy neked is színházi pályára kell lépned?

Folytatást itt talál.