Arculütés és simogatás - Interjú Bozsik Yvette-tel

Az idén többek közt a kaposvári színházban vállalt munkát Bozsik Yvette. A Jézus Krisztus Szupersztár című musical kapcsán készült interjú a koreográfus-rendezővel. Kérdezett: Bérczes László.

Az ártatlan érdeklődőnek úgy tűnhet, egyszerre három előadást is rendezel. Most volt bemutatód a Nemzeti Színházban, de nyáron Pécsett már a Hattyúk tavát is próbáltad, aminek premierje közvetlenül a Jézus Krisztus Szupersztár után lesz…

Bozsik Yvette: Végülis május óta tart ez az időszak, tehát elegendő időm van, és azt igyekeztem jól beosztani.

Gyerekkoromban a szüleim értetlenkedtek, hogyan tudok 4-5 könyvet párhuzamosan olvasni. Most én is értetlenkedek. Vagy az egyik vagy a másik munkára koncentrál az ember.

Bozsik Yvette: Az adott próbán valóban csak egyetlen dologra figyelek. Ez nem nehéz, mert csupa olyan anyaggal és olyan emberekkel dolgozom, hogy a munka minden fáradtság ellenére örömet okoz. És közben felfedezés minden próba, mert folyamatosan tanulok, tanulom az életet.

Egy adott életkornak, élethelyzetnek megfelelően, a világ pillanatnyi állása szerint mindig vannak hangsúlyos problémák, amik az embert foglalkoztatják. Ezek aztán közös vízjelként beköltözhetnek azokba az előadásokba, amiket éppen készít az illető. Van-e ilyen közös vízjel e három, egymástól egyébként független előadásban?

Bozsik Yvette: Engem ma az foglalkoztat mindenek előtt, van-e még bármilyen értelme az úgynevezett művészi alkotó munkának. Amikor mindent manipulált formában kapunk, tud-e egy alkotó ember őszintén megnyilvánulni? Teli vagyunk félelemmel: vajon akár észrevétlenül nem költözik-e be az alkotásba a megfelelni akarás? Megfelelés a politikai korrektségnek, a divatnak, a média által manipulált közönség vagy a politikailag is befolyásolt szakma elvárásainak. Vagy részt veszel egy fertőzött, pusztuló civilizáció kiismerhetetlen és sokszor erkölcstelen játszmáiban vagy kiszakadsz, lázadsz, és keresztre feszítenek. Újra és újra visszatérek Istihez…

Paál Istvánról beszélsz, az olvasó kedvéért ezt muszáj tisztázni. A hetvenes-nyolcvanas évek meghatározó rendezője, aki a kilencvenes években öngyilkos lett.

Bozsik Yvette: És akit én a Mesteremnek tartok. Ő volt annyira bátor, hogy hátat fordított az egésznek. Én persze azt a bátorságot keresem, ami az életet védi. Rámutat az életre, és azt mondja, változtass. Ezért is helyezem mai környezetbe a Jézus Krisztus Szupersztárt. Hiszen lényegileg semmi nem változott. Megváltásra vár a világ, csak valahogy sehol nem tűnik fel egy Jézus. Valaki, aki a gyűlölködés helyett… az ember alig meri használni a szót, de Jézusról gondolkodva ez kikerülhetetlen, igen, a gyűlölködés helyett a szeretetet hozza közénk. Pedig a gyűlölködés sokkal több energiát emészt fel. Paál Isti 1973-as Petőfi-rockja az áldozattal járó örök lázadásról, annak szükségességéről, a mindenkori Jézusok törvényszerű bukásáról és szükségszerű feltámadásáról szól. Az evangéliumi történettel foglalkozva sokszor eszembe jut az az előadás. Újra és újra rájön az ember, hogy a világ s benne az ember lényegét tekintve nem változik. Gyűlölködés, manipuláció, a pénz hatalma… Ami kétezer évvel ezelőtt érvényes volt, az ma is az, legfeljebb a lépték változott.

Úgy tűnik, nem éred be azzal, hogy van egy közismert és jó történet és hozzá remek zene.

Bozsik Yvette: A zene tényleg fantasztikus, de itt is szembesülnöm kell azzal, hogy ami a hetvenes években a lázadás gesztusa volt, az mára a show-business részévé vált. Ezért bármennyire szerettem is a filmet annak idején – legalább hússzor láttam -, és bármilyen sokszor hallgattam is azt a bakelit lemezt, hogy közben a szövegeket fordítgatva angolul tanuljak, el kell most tartanom a művet, hogy azt is felmutathassam, mivé változtatott az üzlet egy őszinte gesztust. A garantált siker, amihez annak kócosságát ki kell fésülni, karcosságát ki kell simogatni, lázadását meg kell szelídíteni.

A Csiky Gergely Színház nagyszínpadán bérletes előadást rendezel. Ezzel a gesztussal nem csatlakozol be te is a show-business láncolatába?

Bozsik Yvette: Már csak azért sem, mert én ezzel a „gesztussal” bizony nem fogok meggazdagodni.

Ezt a színház nevében sajnos meg tudom neked ígérni.

Bozsik Yvette: De a tréfát félretéve azért nem félek ettől, mert a musical-játszásnak minden sablonját megpróbálom kiiktatni. Nemcsak szórakoztatni, de felrázni is akarok.

Simogatás helyett arculütés?

Bozsik Yvette: Pontosan. Néhány tabut biztosan felrúgunk majd az előadásban, melyre készülve nemcsak a „kötelező” olvasmányokat vettem a kezembe. Gnosztikusokat, tiltott, félretett evangéliumokat olvastam, köztük Júdásét, Máriáét, Fülöpét… Eszemben sincsen belebonyolódni a Biblia-magyarázatokba, nem akarok állást foglalni, igazságot tenni, ha van egyáltalán egyetlen igazság. Ha csak nem a szeretet igazsága. Ezt persze nemigen vesszük észre, olyannyira benne vagyunk a világot elárasztó gyűlölet-cunamiban. Mert gyűlölködni, pártoskodni, egyik-másik oldalhoz elvakultan csatlakozni kifizetődőbb manapság. Egy darabig. Mert ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy bajban van az emberiség. A pusztulás, a világméretű háború előjeleit mindenki érzékeli.

Sok itt az ellentmondás: gnosztikusok és Biblia, tabudöntögetés és…

Bozsik Yvette: …szórakoztatás, show-business és provokáció, arculcsapás és szeretet. Nincs ezzel baj. Az életem teli van ellentmondással, ahogyan másoké is. Végülis a művészet alapkérdései közé tartozik, sikerül-e a világ ellentmondásosságát egy-egy műben felmutatni. Ebben az előadásban is erre törekszem, de hogy sikerül-e, azt nem tudhatom. Fényt és árnyékot, Krisztust és Antikrisztust, árulást és áldozatot, egy közösség egységét és bomlását… ezeket mind-mind együtt kell ábrázolni.

Említed az áldozatot. Ha ugyanott tartunk, mint kétezer évvel ezelőtt, akkor az áldozat hiábavaló.

Bozsik Yvette: Nem ezt mondom, illetve nem ezt hangsúlyozom. Sokkal inkább azt, hogy az áldozatra újra és újra szükség van. Minden kornak szüksége van a maga Krisztusára. Tehát a történetnek nem a keresztre feszítés a vége, hanem a folytatás és a változás ígérete.

A néző megváltozna egy előadás hatására?

Bozsik Yvette:Ennyire naiv azért nem vagyok. De én tanulok és változok általa.

Magadnak csinálod?

Bozsik Yvette: Azt remélem, sokan fogják nézni és szeretni, de valójában igen: magamnak és magamból csinálom. Szerintem ezzel minden alkotó így van, akár bevallja, akár nem. De hát kiről tudok a legtöbbet? Magamról. Miközben magamat sem ismerem, illetve épp az alkotás által ismerem meg.

Ezt akár önzésnek is tekinthetném.

Bozsik Yvette: De tudod, hogy nem az. Lényegünket tekintve nem különbözünk. Ami nekem fáj, ami nekem örömet okoz, ami nekem fontos, az másokra is érvényes. Ezáltal születhet ebből közösségi élmény. Ez a színház lényege: közös térben, közös időben megéljük önmagunkat, és azt, hogy egy közösséghez tartozunk.

Az általad rendezett előadások lényegi eleme a humor. Hogyan lehet ebbe a történetbe humort csempészni?

Bozsik Yvette: Óvatosan. Próbálkoztunk számos ötlettel, de többségüket ledobja magáról az anyag. Vannak vicces, groteszk pillanatok, de nagyon érzékeny a téma, hívők és nem hívők együtt ülnek majd a nézőtéren, és én nem szeretném őket érzékenységükben megbántani. De mosolyt csalhat az arcokra a derű is. Márpedig minden baj közepette sem szeretném elveszíteni azt a képességemet, hogy derűvel tekintsek a világra.

B. L.