"Az ember titokzatos és összetett rejtvény" - Villáminterjú Zsótér Sándorral

November 13-án a kecskeméti Ruszt Stúdió Színházban mutatták be Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámáját. Zsótér Sándor rendezővel olvashatnak rövid interjút.

Ajánló a darab elé:

Tennesse Williams Pulitzer-díjas történetének szereplői az elhallgatás, a hazugság szövevényében élnek, ahonnan az egyik kiút az ital, a másik a halál. Egyikük azt vallja, nem is élnek együtt, csak a ketrecük közös; másikuk szerint attól, hogy valakinek meg kell halnia, még nem esik meg a szíve a többin... Megpróbálják becsapni az égő ház ajtaját, rátolják a reteszt, hátha így elfelejtik a tűzvészt. Azt gondolják, hogy ha sikerül eltitkolniuk közös és egyéni fájdalmaikat, megszabadulnak a bajtól is. Az amerikai családi dráma Zsótér Sándor rendezésében kerül a kecskeméti nézők elé, 60 évvel a New York-i ősbemutató után. 

Fotó: Walter Péter

Villáminterjú Zsótér Sándorral:

- Amerikai darabot kerestek, Ön javasolta a Macska a forró bádogtetőnt. Miért?
- Azt gondoltam, hogy vannak rá alkalmas színészek, akik el tudják játszani. Nem csináltam még, és Williams elég erős történeteket ír. Családi sztori, egy este története - apa, anya, két fiú, két sógornő. Egy ember haldoklik, de nem mondják meg neki, és - mint sok családban - megindul a hajsza, hogy mi lesz a pénzzel. Az öreg azt hiszi, hogy életben marad, közben mindenki tudja, hogy nem. Ezzel párhuzamosan a fiának is van egy bújtatott története, akivel meg a felesége harcol. A hazugságokról beszél végig a szerző, moralizálásnak tűnik, de mégsem lesz az, mert egy olyan pici pocsolyában, mint ami a család, minden mozgás élesen és világosan látszik. Olyan mozgásokat mutat a szerző, amiket a ’40-es évek végén fontosnak tartott: álszentség, hipokriták, hazugság, igazmondás, hogy ki mit mer bevallani, mit enged meg a világ, mit engedek meg én magamnak. Mind a hat-plusz-két szerep olyan, amiből embert lehet csinálni, nem klisét vagy panelt. Közben nagyon érzelmes is az egész, és van egy csípős humora. Nem lehet, és nem is kell – erre Williams nagyon ügyel – megfejteni a választ minden pillanatban. Az ember titokzatos és összetett rejtvény.

- Konjunktúrája van az amerikai társadalmi drámáknak?
- Most divatba jöttek. Olyan ez, mint amikor elrakja a ’90-es évekbeli ruháit, aztán 2015-ben megdöbbenve veszi észre, hogy újra a 90-es évek a divat, és hopp, előkapja a szekrényből. Az ’50-es, ’60-as években volt egy nagy felívelés, aztán divatjamúlttá váltak. Most neokonzervativizmus van, úgy tűnik, az embereket megint érdeklik ezek a történetek. Magyarországon ez sokáig tiltott világ volt: a ’60-as évek közepén kezdtek egyáltalán játszani amerikai írókat. Akkor ez a züllött, erotikus, romlott kategória volt, a színészeknek viszont nagyon jó volt, mert ezek a szerzők iszonyatosan jó szerepeket írtak, de egy nagyon távoli világról. Ami most már nem távoli: itt van. Williams darabjai zárt, pici közösségekben játszódnak, multikulturális közegben, ahol mindenki küzd a pszichoanalízisével. Mindegyik darabjában van egy számára vonzó, speciális nő vagy férfi alak, aki túl szép, túl kifinomult, nem bírja az élet gyűrődéseit, és valamilyen módon úrrá akar ezen lenni. Magyarországon valószínűleg azt érezték, hogy ezek az alakok nem elég racionálisak, betegesek: túl sok köztük a sérült, alkoholista, drogos, szexuálisan kiszolgáltatott lény. Túlhalmozottaknak tűnhettek a sebek, pedig semmivel sem túlhalmozottabbak, mint a görög tragédiákban. Nekem ilyen típusú munkák jönnek, és miután csinálom, tudom, hogy kegyetlenül nehéz megcsinálni ezeket a darabokat. Egyáltalán nem olyan könnyű, mint gondolják.

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

- Nem gondolnám, hogy ezt gondolnák. Sőt!
- A színháziak nézik le. Általában azt gondolják, hogy ez giccs. De egyrészt nem giccs, másrészt erős sűrítménye az adott kornak. Ebbe bele kell bújni, bele kell mászni.

- Vannak olyan emberek, akik túl közel jönnek, belemásznak az ember arcába. Ezek a darabok is ilyenek.
- Túl közel jönnek – ez nagyon szép. Egymáshoz is túl közel mennek, a nézőhöz is túl közel jönnek, meg a világba is beleütik a fejüket, annyira közel akarnak merészkedni. És akkor van, aki azt választja, hogy elvonul, bevackolja magát a betonkuckójába, hogy ne kelljen ezzel szembesülni. Vagy felül a motorra, és nekimegy a sziklának.

- Sok a szövegben a kecskeméti utalás. Ez miért fontos?
- Odaírhatnám harminc amerikai étterem, szálloda, üzlet nevét, de minek? Ezek pici, szinte észrevehetetlen kis karcolások, hogy nincs ez olyan távol. Játékok igazából. Huncutság.

- Aktuálpolitika is belefér?
- Nem. Soha életemben nem foglalkoztam azzal, hogy beleírjak ilyeneket. Ott van benne. Maga a főhős erősen homofób alak, az meg itt van. Nem kell ehhez beleírni. Amikor fordítottuk Ambrus Máriával, végtelenül hűségesen mentünk végig a szövegen, nem írtunk bele szépelgéseket, vagy költői nem-tudom-miket. Williams nagyon furcsa dialektusban írta, ami szinte visszaadhatatlan, és akkor inkább ragaszkodunk a szöveg percizitásához.

Kérdezett: Rákász Judit

Képekben az előadásról:

Fotók: Walter Péter

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

Fotók: Walter Péter

Tennessee Williams

Macska a forró bádogtetőn
Színjáték

fordító: Ambrus Mária, Zsótér Sándor

Pollit Margit: TROKÁN NÓRA
Brick Pollitt: SZEMENYEI JÁNOS
Mae Pollitt: BOGNÁR GYÖNGYVÉR
Pollit Ida: CSOMBOR TERÉZ
Dixie Pollit: KERTÉSZ KATA
Robert Pollit: NAGY VIKTOR
Gooper Pollit: SZOKOLAI PÉTER
Dr.: KOVÁCS GYULA
Tooker pásztor: KERTÉSZ KATA

rendező: ZSÓTÉR SÁNDOR
díszlettervező: AMBRUS MÁRIA
jelmeztervező: BENEDEK MARI
dramaturg: UNGÁR JÚLIA
zene: MÁTYÁSSY SZABOLCS
súgó: BA ÉVA
ügyelő: BERKI ZOLTÁN
rendezőasszisztens: VÁRI JÁNOS

Bemutató: 2015. november 13.

Ruszt József Stúdiószínház

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!

Forrás: kecskemetikatona.hu