Az SZFE harmadéves színházi dramaturg szakos hallgatója, Sándor Júlia is elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia aranyérmét.
Több mint nyolcezer pályamunka közül félszáz részesült ebben a kitüntetésben, de a művészettudományi szekcióban csak egyetlen egy, ezért is méltán vagyunk büszkék Juli eredményére és teljesítményére. Az SZFE történetében először éri el hallgatója ezt a nemzetközi mércével mérve is jelentős kitüntetést. Az MTA elnöke, Lovász László Jákfalvi Magdolna témavezetőt is kitüntette eredményes munkájáért.
Sándor Júlia díjnyertes dolgozata Monori Lili színházi műhelyét mutatja be A művészet láthatatlan címmel. A kutatás célja egyértelmű volt: beemelni a Monori Lili és Székely B. Miklós nevéhez fűződő, 1982 és 2004 között egy Szentkirályi utcai pincében működő színházi műhelyt, a Szentkirályi Színházi Műhelyt a színháztörténeti kánonba.
A dolgozat a hozzáférhető dokumentációs források (kritikák, interjúk, az alkotópár lányának témában írott szakdolgozata) felhasználásával úgy ad átfogó képet Monori Liliék pinceszínházáról, hogy azt mint egy helyszínválasztásában, témaválasztásában, irodalmi szöveghez való hozzáállásában illetve színház- és színészetfelfogásában egyéni irányt követő alkotóműhelyt mutatja be.
A Szentkirályi Színházi Műhely sajátossága a láthatatlanság, amely egyrészt színháztörténeti értelemben vett láthatatlanság, másrészt az ezt megalapozó fizikai értelemben vett láthatatlanság: egy néző nélküli színház láthatatlansága. Monori Liliéknek a színház nem a nyilvánosság egy formája, hanem olyan létforma, amely hozzásegíti az alkotókat saját múltjuk és jelenük megéléséhez és feldolgozásához. A helyszín- és témaválasztást is ez a személyes igény motiválta, az irodalmi szövegek a személyes megnyilatkozás katalizátoraként működtek, szerep és játszó nem volt szétválasztható. E forma előképeit megtalálhatjuk a színháztörténetek által második nyilvánossághoz sorolt alkotóknál: a hatvanas évek neoavantgárdjában, Halász Péterék lakásszínházi tevékenységében.
Monoriék föld alá vonulását azonban ezekkel az alkotókkal ellentétben nem az ellenállás, hanem az eltűnés vágya motiválta. Színházi tevékenységüknek csak 1990-től kezdődően, anyagi kényszerből volt néhány szemtanúja, közöttük viszont nagy arányban voltak színházi kritikusok. Monori Liliék színháza így a többség számára megmaradt láthatatlannak vagy csak a színikritika médiumán keresztül hozzáférhetőnek.
Sándor Júlia tanulmányát, miként a színház dramaturg szakos hallgatók egyéb, az országos eseményeken ismertté vált írását is kötetben megjelentetve tervezik bemutatni.
Forrás: SzFE
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.