Sárga vonal - Nyilvánosság elé lép a Zsámbéki-Fullajtár színészosztály

2013-ban indult Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztálya a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A most harmadéves színinövendékek élete mérföldkőhöz érkezett. Az első két év szakmai stúdiumai, szűk körben bemutatott kisebb jelenetekből álló vizsgamunkái után november 21-én első alkalommal állnak egy színházi előadással a nagyközönség elé.

Juli Zeh és Charlotte Roos Sárga vonal című színdarabját Zsámbéki Gábor rendezésében adják elő az egyetem Padlás színpadán. A bemutató egyben magyarországi premier is, hiszen a Kerényi Gábor fordította művet először láthatja a hazai publikum.

A 13 fővel indult osztály ma 11 tagot számlál, 7 fiú és 4 lány. Ők: Ballér Bianka, Kovács Tamás, László Lili, Lestyán Attila, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Mészöly Anna, Sedró Áron, Szántó Balázs, Vilmányi Benett és Vizi Dávid. Valamennyien jártak színjátszó körökbe, vettek részt szavalóversenyeken, kisgyerekkoruk, de legalábbis középiskolás éveik eleje óta készülnek erre a pályára. Többségüket első próbálkozásra felvették az amúgy szinte bevehetetlennek tűnő Színművészeti Egyetem falai közé.

FOTÓK: SZKÁROSSY ZSUZSA

Ismerjék meg az osztály tagjait!

Ballér Bianka Balatonboglárról érkezett és azért választotta ezt a pályát, mert izgatja az emberek és önmaga megismerésének folyamata. „Izgalmas, hogy bárki lehetek, mégis önmagam maradhatok.” Tudja, hogy bár sok mindent tanultak az elmúlt két év alatt, ez a pálya állandó tanulásból áll.

Kovács Tamás bár kis korától sokat járt színházba, focistának készült. Aztán a középiskolások művészeti vetélkedőin elért sikerek bíztatást adtak neki, érdemes kipróbálnia magát a színészi pályán. A szabadkai fiatalember bátyja is “szakmabeli”, a BKF operatőr mester szakán fog diplomázni. „Fontos az önazonosság és az önismeret. E nélkül ezt a pályát nem lehet csinálni. Emellett nagyon lényeges, hogy mindig megtaláljuk a kihívást egy-egy feladatban és elengedhetetlen a jókedv.”

László Lili úgy érzi, hogy az iskolai szabályozottság után felszabadulást hozott számára a színpadi létezés. A budapesti lány eleinte csak a tanárokat utánozta, aztán jött a színjátszó kör, ahol már legálisan lehetett játszani. „Így 0-24-ben csinálni azért más. Sokkal több erőt igényel, kevésbé szórakozás, inkább munka. Vannak persze fantasztikus pillanatok, de sokat kell érte dolgozni. Nehéz műfajnak tűnik már most. De harcolunk, nagyon.”

Lestyán Attila kicsit a szülei akarata ellen lázadva - akik tudományos pályát képzeltek el fiúknak - Kézdivásárhelyről érkezett az egyetemre. „Amikor hazamegyek, és azt kérdezik az otthoniak, mit csinálok az egyetemen, nem tudom elmondani, mert amit itt tanulunk, az szavakban nem igazán kifejezhető.”

Martinkovics Máté Szegedről Szentesre ment, hogy a legendás drámatagozatos gimnáziumba járhasson. A korábban csak az alternatív színház iránt érdeklődő fiú az egyetemen minden iránt nyitottabbá, érdeklődőbbé, fogékonyabbá vált. „Sokat követelnek tőlünk, aminek próbálunk megfelelni. De ez sokszor nehéz. Amikor azonban ezen túllendülve valamit közösen alkotunk, egyetértésben, lelkesültségben, az olyan eufórikus élmény, ami mindannyiunknak visszaigazolást jelent.”

Messaoudi Emina a győri Bartók Béla Ének Zenei Általános iskolába járt, ami alapvetően meghatározta művészethez való kötődését. Első szerepe a Kis herceg Lámpagyújtogatója volt. Amellett, hogy imád a színpadon lenni és játszani, azért akar színész lenni, mert szeretne értelmes dolgokat közvetíteni, felmutatni.

Mészöly Anna már a kecskeméti diákszínjátszó körben is úgy érezte, egy külön világban létezik, amely maga a varázslat. Az egyetemen folyó intenzív és koncentrált munka ezt az élményt csak felerősítette számára. „Ha az a feladat, hogy arrébb rakjak egy poharat, el kell képzelni, hogy ezt csak én tudom úgy lerakni és akkor azonnal fontossá, és jelentőségteljessé válik a dolog.”

Sedró Áron Monorra járt gimnáziumba, ahol drámatagozatos tanára hozta meg kedvét a színészet iránt. Az egyetemre harmadik próbálkozásra vették fel. Úgy látja, ez alatt a két év alatt a leginkább mérhető tárgyakban, mint mozgás, ének, beszédtechnika sokat és látványosan fejlődtek. „De a legfontosabb az a fajta gondolkodásmód, amit itt tanulhatunk. Miközben egy nagyon erős bezártságban élünk, éjjel-nappal az iskolában vagyunk, és egyetlen dologgal foglalkozunk, a gondolkodásunkat a tanáraink borzasztóan kitágították, megnyitották és felszabadították.”

Szántó Balázs kisiskolásként, a dunaújvárosi színházban lépett először a világot jelentő deszkákra. Első egyetemi felvételije nem sikerült. Két évet töltött a Pesti Magyar Színház Színiakadémiáján. „Sokat tanultam ott magamról, de még inkább a pályáról. Kicsit beleláthattunk a színházi életbe, a belső működésbe, megismerhettük a színházi hierarchiát, megtanultuk, mit jelent, ha ki vagy írva a próbatáblára, hogy nem késhetsz. Az egyetemen egyelőre sokkal nagyobb a szabadság. Szabadabban lehet szárnyakat bontogatni, alkotni, érezni, kimondani.”  

Vilmányi Benett a Vörösmarty gimnázium drámatagozatán végzett és több komoly filmszerepet tudhat maga mögött. Először 2008-ban Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjében kapott főszerepet, 2011-ben a T.Ú.K. - Tanár Úr Kérem-ben a kis Karinthyt alakította.

Vizi Dávid, aki Miskolcról érkezett, az első sikertelen felvételi után három évet töltött a Budapesti Operettszínház stúdiójában. „Azért jelentkeztem az egyetemre, mert azt gondoltam, még tanulnom kell. Szakmailag volt egy váz, amiről azt éreztem, belülről nincs eléggé megtámasztva, bármikor összeomolhat. Szerettem volna ezt a vázat megerősíteni.” A színházi működésben megszerzett tapasztalatnak látja az előnyeit és hátrányait is. „Előny, hogy vannak dolgok, amik számomra már evidensek, például, hogy mindig lássa a néző az arcomat. Hátrány, hogy gyakran kevesebb időt hagy az ember saját magára, rutinból akar megoldani dolgokat. De itt szerencsére nagyon intenzív műhelymunka folyik. Kísérletezés saját magunkkal és a színjátszással.”

Alkotók a darabról:

A hallgatók bemutatkozó előadása, a Sárga vonal két fiatal német szerző munkája. Juli Zeh ismert írónő, akinek Magyarországon is jelent meg könyve, Charlotte Roos dramaturg Düsseldorfban. A színdarabot több német színház is műsorára tűzte már, többek között a berlini Deutsches Theater. Az osztályfőnök, Zsámbéki Gábor választása több ok miatt esett erre a műre. „Az egyik, hogy ez egy meglehetősen bátor, szókimondó és mai problémákat tárgyaló darab. Nem idegen világba kell tehát belekényszerülniük a növendékeknek, hanem saját magukról beszélhetnek. A több szálon futó cselekmény egyetlen lényeges, mindannyiunkat érintő kérdést feszeget: a túlszabályozott élet néha úgy lopja el az egyéni szabadágunkat, hogy gyakran nem is veszünk észre.”

A tanár úr számára fontos szempont volt az is, hogy a darab, bár eltérő nagyságú, mégis jó szerepeket kínál a 11 tagú osztálynak. Azoknak is, akik csak egy-egy karakterben tűnnek fel és azoknak is, akiknek végigvezet a szerepük a műben. „Úgy próbáltunk dolgozni az előző években, hogy ők ne színészrabszolgák legyenek, akik különböző elharsogott parancsokat igyekeznek teljesíteni, hanem olyan társalkotók, akiknek maguknak is megmozdul a fantáziájuk a színházcsinálás mindenféle értelmében. Ez volt a célom a Sárga vonallal is, ami sok lehetőséget ad arra, hogy maguk találjanak ki formákat, megoldásokat” – véli Zsámbéki Gábor, amit a növendékek is megerősítenek.

„A tanár úrnak mindig volt egy határozott elképzelése egy-egy jelenetről, mégis rá akart minket vezetni a megoldásra, nem adta azt a kezünkbe, csak irányított, terelgetett. A teret, a díszletet is mi találtuk ki” - mondja Kovács Tamás.

A történet szerinti sárga vonal jelenti azt a határt, amit ha átlépünk, szabályt szegünk. De ki húzza/húzhatja meg ezt a vonalat? És miért? És engedelmeskednünk kell-e? Messaoudi Emina úgy látja, a műben felvetett egyik leglényegesebb kérdés, a tömegpszichózis működése.  „Lehet, hogy néhányan kinyilvánítják a nemtetszésüket, de a tömeg elfogadja, hogy a sárga vonal mentén kell haladni, mert ez az egyszerűbb. Nem kell gondolkodni, döntéseket hozni, csak végrehajtani.” Martinkovics Máté, a „lázadó” főszereplő Paul alakítója azt mondja, a darabban megjelennek a különböző emberi típusok: „aki számára ez könnyebbséget jelent, aki elviseli, aki próbál tenni ellene, és aki ebből hasznot húz”.

Hasonlóan vélekedik Ballér Bianka is. „Megmutatja azt a végletet, aki már semmivel nem ért egyet, és azt is, aki birka módra beáll a sorba. A szélsőségek mellett pedig ott vannak azok, akik úsznak az árral és élvezik azt. 

Lestyán Attila arra hívja fel a figyelmet, hogy „nem szabad abba a hibába esnünk, hogy azt képzeljük, aki a sárga vonal egyik oldalán áll az jó, a másik meg rossz. Egyensúlyról kell gondolkodni. Paul alakja szerencsére úgy van megírva, hogy nem tud teljesen igaza lenni, mert állandóan túlzásokba esik.” „Különben nagyon didaktikussá válna a dolog” – veszi át a szót Martinkovics Máté. „Paulban van valami olyan hisztérikusság és labilitás, ami miatt nem válik egyértelmű és leegyszerűsíthető üzenetté ez az egész” – mondja. „Nincs szájbarágós végüzenet, hanem csak felmutat dolgokat, problémákat” – teszi hozzá Ballér Bianka. Martinkovics Máté úgy látja, hogy bár Paul nem válik hőssé, tette mégis hősies, hiszen ő az egyetlen, aki felteszi a kérdést: mi a különbség a sárga vonalon belüli és az azon kívüli terület között.

FOTÓK: SZKÁROSSY ZSUZSA

A főszereplők mellett egy-egy jelenetben feltűnő karakterek ábrázolása kapcsán Szántó Balázs arról beszél, hogy miután itt nincs lehetőség egy teljes személyiség portréjának megrajzolására, a figura három-négy legjellemzőbb ismertetőjegyét és belső esszenciáját kell megmutatni. „Ezek a soha többé meg nem jelenő alakok valahogy mindig Paul ellentétei a Nyájmenedzsertől kezdve az Árverésvezetőn át a Kerítésépítőig. Akik vagy már megalkudtak, vagy pedig tökéletesen értik és kihasználják a rendszert. Ezért is érdekesek ezek a figurák és érdemes őket egy-egy hangsúlyos személyiségjegyüknél megragadni.” Kovács Tamás ugyanakkor úgy látja, hogy a darab bizonyos pontjain, mint az árverési kép, mindenképpen valamiféle elrajzolt játékmódra van szükség. „Azt mondta a tanár úr, hogy csak egy-egy pillanatra lesz rajtunk a fókusz, de akkor nagyon erős színekkel kell dolgoznunk.”  

Az eltelt két évben összekovácsolódott az osztály, megtanultak próbálni és merni rossznak lenni, magukra és egymásra is odafigyelni, elmondani a gondolataikat, véleményüket, átéltek szépséges, felemelő, örömteli és fájdalmas pillanatokat. Tudják, hogy a színház közös játék, amit csak együtt lehet igazán jól csinálni. Izgalommal, várakozással telve, de kicsit sem szorongva indulnak neki az újfajta megmérettetésnek, az egész estés színházi bemutatónak, amit már nem csak egy-két alkalommal a tanári kar és néhány érdeklődő előtt adnak elő, hanem valódi közönségnek játszanak majd újra és újra.

Szerző: Spilák Klára