Amerika - Először játszanak Kafka-darabot Kolozsváron

A kolozsvári színház történetében először kerül színpadra a huszadik század egyik legjelentősebb írója, Franz Kafka műve alapján készülő előadás.

Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház művészeti igazgatója második alkalommal dolgozik Kolozsváron. Ezúttal ismét egy cseh szerző művét adaptálja színpadra, Franz Kafka Amerika című regényéből, valamint más Kafka szövegek felhasználásával készül az azonos című produkció. Az Amerika bemutatójára pénteken, november 27-én este 7 órakor kerül sor a nagyszínpadra épített stúdiótérben, a következő előadás időpontja november 28., szombat, 19 óra.

 

amerika pressconf bi-7022

 

Michal Dočekal rendező a bemutató kapcsán szervezett sajtótájékoztatón elmondta, a darabválasztással a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójára is szeretne megemlékezni. „A regényben megjelenő utópisztikus Amerika-képpel az elmúlt két évtizedben a kelet-európai posztkommunista országokban alkalmunk volt erőteljesen konfrontálódni.  Karl Rossmann sorsában így mindannyian magunkra ismerhetünk. A történet ezért nem csupán a benne felvetett, és bennünket is egyre közelebbről érintő problémák miatt aktuális (emigráció, nacionalizmus, a hatalom mindenütt jelen levő befolyása)” – nyilatkozta még a rendező. Meglátása szerint e művében Kafka Amerikán keresztül sokkal inkább Európáról beszél. 

 

Az előadás főszerepét, Karl Rossmannt, a hazáját kényszerből elhagyó fiatalembert Bodolai Balázs alakítja, dúsgazdag szenátor nagybátyját Bács Miklós. További szerepekben Györgyjakab Enikő, Dimény Áron, Albert Csilla, Panek Kati, Viola Gábor, Orbán Attila, Sinkó Ferenc.

 

Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak Visky András dramaturg, Martin Chocholušek díszlettervező, Zuzana Bambušek jelmeztervező, Ivan Acher zeneszerző, valamint Szabó G. László a rendező munkatársa, Viola Gábor rendezőasszisztens, Deák Katalin a dramaturg munkatársa.

 

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, valamint előadások előtt másfél órával, tel.: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon. 

 

süti beállítások módosítása