„Én a szabadságot választottam” - Balázs Zoltán monodrámára készül

A Maladype alapítóját a Faktor kérdezte új előadása kapcsán.

Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című önéletrajzi könyve "egyszemélyes kiáltvány", felér egy vádirattal a sztálinizmus és a szovjet lágerek embertelen világa ellen. A Maladype Színház saját kiadásban jelentette meg a magyar fordítást, november 14-től pedig a színházban is látható a mű, Balázs Zoltán előadásában. A színész-rendező a bemutató előtt elmondta, 6 éve találkozott először a művel. „Családi örökségem, hogy a szabadsághoz való jogom, lehetőségem, vágyam és igényem mindent fölülír. Ezért egyértelmű volt, hogy egy olyan mű, amelynek Én a szabadságot választottam a címe, rendkívül izgalmas lehet számomra. 6 éve olvastam egy interjút Ariane Mnouchkine-nal, a csodálatos francia színházi szakemberrel, aki az életét meghatározó kötetei között említette ezt a könyvet. Addig nem hallottam róla, de az ő véleménye biztosíték volt arra, hogy csak igényes, értékes műről lehet szó. Amikor kiderült: nem hogy magyarra, de még oroszra sincs lefordítva, (az eredeti angol mellett csak lengyel és bolgár nyelven jelent meg), elhatároztam, hogy megszerzem a jogokat. Akkor még nyitott kérdés volt, hogyan alakul a folytatás. Látatlanban kezdtünk az expedícióhoz, úgy, hogy én még nem olvastam a művet. Annyit tudtam, hogy egy szovjet tisztviselő politikai-és magánéletéről szól, ráadásul hamarabb, 1947-ben született és adott hírt a szovjet Gulágról és a szovjet terror borzalmáról, mint Szolzsenyicin Gulág szigetvilág című műve. Amikor két éve elkészült Konok Péter fordítása, magyarul is megismerhettem ezt a csodálatos anyagot, a középpontban a nagyon szélsőséges, végletes természetű Viktor Kravcsenko személyével” – fejtette ki Balázs Zoltán.

Fotó: Mészáros Annarózsa

„Kravcsenko, miközben a műben időrendben halad előre, folyamatosan viaskodik. Mérlegre helyezi édesapja lényét, aki egy nagyon erős, meghatározó személyiség és egyfajta tükör az életében, ugyanakkor a változtatás és az újratervezés jogát, a megélt pillanatokat, az impulzusok, a felismerések terét mindvégig megtartja magának. Állandó reflexiókkal látja el saját folyamatait. Ezért tud az életében ekkorát váltani, és szembefordulni a sztálinizmussal, még akkor is, ha borzalmasan nagy ez a vállalás, és azzal jár, hogy feláldozza a családját, rokonait, barátait, ismerőseit. Azzal, hogy ő disszidens lesz, mindazok, akik ott maradtak a Szovjetunióban, szükségszerűen sérülnek. Sokukat, így édesanyját és feleségét, Irinát is koncentrációs táborba hurcolják. Kravcsenko mégis azt gondolja: azzal, hogy leleplez egy embertelen világot, mégiscsak többet tud tenni, mint ha otthon marad, hallgat, és szótlan tanújává válik a szovjet rendszernek. A könyve megjelenése után Kravcsenkót a párizsi kommunisták perbe fogták, azt állítván, hogy amit ír, az nem igaz. Korabeli nyilatkozatok szerint a Kravcsenko-per az „évszázad pere”, amelyet később megnyert. Kravcsenkót akkor fotózták a legtöbbet, amikor a perében érvelt, látványos gesztusokkal. Az én habitusomtól sem áll távol a szélsőséges, intenzív testbeszéd, a játékhoz valóban hozzátartozik az expresszivitás. Hiszen Kravcsenko is igen expresszív, ugyanakkor nagyon érzékeny a kéreg alatt. A csendesebb, halkabb, finomabb, intimebb pillanatait ugyanúgy létre kell hozni. Tartása és ereje van, küzdő típus. Miközben kellemetlen, abszolút provokatív, megosztó figura. Én is az vagyok, ilyen értelemben jó barátságban vagyunk egymással” – fejtette ki az alkotó.

„ 38 évesen nem tehetem meg azt, hogy elhárítom azt a 12 évet magamtól, ami az én erdélyi gyermekkoromat meghatározta. Ez éppen az utolsó időszak volt Ceausescu bukása előtt. A forradalom alatt kint voltunk az utcán, a mai napig tisztán tudom, mi hogyan történt. Én gyerekként a családommal együtt végigéltem, amikor lecsukták nagyapámat, mert magyar volt. Börtönben ült, a nagymamám járt be hozzá. Emlékszem arra, amikor a család nőtagjai tartották a frontot. Kravcsenko írja, hogy a provokatőröket a szagukról felismeri. Én is így vagyok ezzel: becsukom a szemem, és a mai napig érzem a házkutatások idején megismert szagokat. Ez mégsem párosul sérült lélekkel: az én családomnak, bár sokat szenvedett, a tartás, a jobb élet lehetősége, a jövő mindig erősebb és motiválóbb volt, mint a kudarc, az önsajnálat vagy az áldozat szerepének vállalása. Ezt kaptam tőlük és ez nagyon meghatározza az életemet. Most jutottam el odáig, hogy felnőtt férfiként meg tudok valamit magamnak fogalmazni a gyerekkoromból, a jelenlegi életemből és a lehetséges idősebb éveimből. Ilyen értelemben ez egy nagyon egészséges anyag. Úgy érzem, egészséges szemlélettel állok ehhez az előadáshoz. Ebben az estében semmi nincs a drámákat jellemző idealizmusból, nincs hős és antihős, nincsenek trükkök, csak egyetlen ember áll a középpontban” – nyilatkozta Balázs Zoltán.

A teljes interjút itt olvashatják.