Hatvan éve fedezték fel a szombathelyi Iseumot

Hatvan évvel ezelőtt fedezték fel a szombathelyi Iseum maradványait; az évfordulóhoz kapcsolódva kezdődött pénteken kétnapos nemzetközi szakmai konferencia, amelyen neves hazai és külföldi szakemberek, egyiptológusok, régészek, építészek és restaurátorok vesznek részt, de várják a téma iránt érdeklődő középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat is.

 

A német és angol nyelven folyó konferencián 14 előadás hangzik el a két nap során, amelyek középpontjánan az ókori kultuszhelyek kutatása, az ezekkel kapcsolatos legfrissebb régészeti eredmények állnak - mondta el az MTI-nek Sosztarits Ottó, a Savaria Múzeum régésze, a tudományos ülés egyik szervezője.


Hozzáfűzte: a konferencia természetesen bemutatja a szombathelyi Iseum feltárásának és megőrzésének elmúlt hat évtizedét, amely során az értékes régészeti kincs meglehetősen kalandos utat járt be, a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben szinte a teljes megsemmisülés határára került.

 

iseum

 

Sosztarits Ottó hangsúlyozta: a hazai örökségvédelemben talán példa nélküli, hogy az Iseum fél évszázadon belül két rekonstrukciót is megért. Szavai szerint a szombathelyi Iseum példát szolgáltatott a "helyreállítások helyreállítására", közben pedig átformálta a hazai római kori műemlékek rekonstrukciójának szemléletét, látványát és módszereit is.


Sosztarits Ottó kiemelte: az Iseum ma már egy kulcsfontosságú régészeti lelőhely, Szombathely város kiemelt muzeális és kulturális intézménye, rendezvényhelyszíne.


A szombathelyi Iseum felújítása és átépítése hosszú előkészítés és megismételt régészeti kutatások után a régió kiemelt projektjeként mintegy 1,4 milliárd forint uniós támogatással 2008-2011 között valósult meg. A központi szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítótér szolgálja a római múlt megismerését.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása