Párizsban turnézik a Recirquel

Párizsban turnézik a Recirquel Újcirkusz Társulat a Párizs éjjel című produkciójával, amelyet Brassaï (Halász Gyula) képei ihlettek. A magyar társulat a párizsi Cabaret sauvage parc de la Villette-ben 40 előadással várja a francia közönséget január 4-ig.

 

 

 

A Párizs Éjjel című produkció a harmincas évek Párizsának dekadens és fülledt erotikájú világát tárja a nézők elé, felidézve a századelő lokáljainak miliőjét. A címet a magyar származású, de Párizsban világhírnévre szert tett fotóművész, Brassaï (Halász Gyula) első albuma, a Paris de Nuit adta, az előadást is az ő képei ihlették - mondta el Vági Bence rendező-koreográfus az MTI-nek. Az előadást a tavalyi őszi fesztiválon láthatta először a magyar közönség a Művészetek Palotájában.

 

Parizs Ejjel c Posztos Janos Müpa

Fotó: Posztós János, Müpa

 

"Szép egybeesés és nagyon örülünk annak, hogy pont Brassai munkái által ihletett darabbal tértünk vissza Párizsba, ahol a fotóművész annak idején élt és alkotott, és ahol nagyon ismert" - hangsúlyozta a rendező-koreográfus. Felidézte, hogy a hathónapos felkészülési idő alatt Brassai naplójával, fényképeivel és az azokhoz fűzött feljegyzésekkel, történetekkel dolgoztak a darabban szereplő 12 artistával és a hattagú dzsesszzenekar tagjaival.

 

Mint mondta, Brassai sok esetben odaírta a képek mellé azokat a történeteket, amelyeket megjelenített. Sok izgalmas háttéranyag maradt fent a prostituáltak, a mulatók, a korabeli meleg- és leszbikus bárok életéről - mondta az alkotó, hozzátéve, hogy a fotóművész képeinek különlegessége többek között az, hogy éjszaka készültek, ami akkoriban ritkaságnak számított. 

 

A Recirquel négy egész estés előadása januártól újra a Müpában tekinthető meg, februártól újabb franciaországi, márciustól pedig kolumbiai turné vár a társulatra.

 

A Recirquel társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. Legfontosabb célkitűzése, hogy megismertesse a világgal a magyar újcirkusz irányzatot. 

 

Forrás: MTI, Recirquel

 

süti beállítások módosítása