Becsületbeli ügy - Fándly Csaba első rendezése Kaposváron

November 26-án mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház a társulat fiatal színésze, Fándly Csaba első rendezését, Lutz Hübner, Becsületbeli ügy című darabját.

Négy tinédzser kivesz egy napot, és autózik egyet Kölnbe meg vissza. Jó kis nap lesz, gondolják. Autózás, plázázás, röhögcsélés, mozizás, egy kis smárolás, aztán vissza, haza. Két török fiú, egy német lány és egy másik, aki német is, török is. És minden másként alakul. Élve már csak hárman jutnak haza.

 A szereplők szavaival az előadásról:

ULLI: SZVETNYIK KATA

Két alapvető nehézségem van a szerep megformálásakor: egyrészt ahhoz, hogy egy tizennégy éves lányt játsszak, nagyon vissza kell mennem az időben, másrészt nagyon másként gondolkodom, mint ez a lány. De hát végülis ez a színészet: magamban megtalálni azt, ami rejtve, de biztosan bennem is megvan. Négy fiatal elmegy egy napra Kölnbe, shoppingolnak, hülyéskednek, lehetne egy jó buli ez a nap, de balhé lesz belőle. Az a kérdés, ki hogyan viselkedik, amikor a semmiből egy balhéba kerül.

Sokat jut eszembe a párizsi terrortámadás, a túlélők leírásait olvasgatom, ahogy lövéseket hallanak, lehasalnak, körülnéznek, látják a társakat a vért… Ez kattog a fejemben, hiszen kicsiben itt is ez van, legalábbis gyilkosság. Ulli túlélő, aki mindenben megpróbálja megtalálni a jót, és védi, akit védeni lehet. Találkozik Sinánnal, akivel megtetszenek egymásnak, mondhatni kialakul köztük valamiféle kamasz szerelem. Ezt az azonos helyzetünk is megsegíti, ami persze a lényünkből is következik: alárendeltek vagyunk. Sinan barátja és az én barátnőm a főnökök, velük történnek a „nagy dolgok”, mi velük sodródunk. Cem dühében meggyilkolja Elenát, Sinan pedig a társa, Ulli tanú, „a tanúkat el kell tüntetni”. Egy nap története, ami csodásan indul és borzasztó vége lesz.

CEM: MOHÁCSI NORBERT

Az a fiú, akit én játszok, megöl egy lányt. Bűnt követ el, gyilkos. Nekem mégis az a dolgom, és ezt tartom a legfontosabbnak a szereppel kapcsolatban, hogy megtaláljam az igazát. Színházi közhely, de attól még igaz: egy sorozatgyilkosnak is megvan a maga igazsága. Nem az a kérdés, én, Mohácsi Norbert mit gondolok erről, az a kérdés, megtalálom-e az okokat. Valaki, látszólag ok nélkül, harminc késszúrással megöl egy embert. De mindig van ok.

Cem normális srác, aki megpróbál megfelelni mindenféle elvárásnak. Mindenekelőtt annak a szubkultúrának, ahonnan ő jön. Csakhogy ez nem felel meg annak a közegnek, amiben asszimilálódnia kellene. Cem otthonról hozott életvitele szerint attól férfi a férfi, hogy a nőt alárendelt személynek, tárgynak tekinti. Ehhez jön hiperérzékeny, domináns személyisége. Csakhogy egy másik erős személyiséggel, Ellenával találkozik, és ez a találkozás rendkívüli módon felszikrázik. Akár szerelem is lehetne belőle, de Cem szuperegóját szétrobbantja a kudarc, az a tény, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt elképzelte. A mértéket ismerő ember ilyenkor az asztalt csapkodja, és háborog, Cem viszont harminc késszúrással fejezi ki ugyanezt.

Cem az a fajta srác, aki visz egy kólát egy lánynak, és ettől kezdve azt képzeli, ez a lány az övé. Az ő birtoka. Csakhogy Ellenában emberére lel, a lány csak azért sem hagyja magát. Akár egymásba is szerethetnének, ha az egójukat visszafognák. Ha nem legyőzni, hanem megérteni akarnák a másikat. De ők játszmaként, párviadalként élik meg a találkozást. Ennek nem lehet más a vége, mint hogy az egyikük elbukik. Pontosabban mindketten elbuknak. Gyilkos és áldozat. Két vesztes.

SINAN: BENEDEK DÁNIEL e.h.

Sinant talán a barátjához, Cemhez fűződő viszonyából érthetjük meg legkönnyebben. Minden tekintetben „alámegy”, elfogadja domináns társnak. Ugyanakkor ezt a vállalt alávetettséget nagyhangú viselkedéssel kompenzálja, ezzel jelzi a világnak, hogy „én is itt vagyok”. Kényelmes pozíció ez számára, aki nem harcolni, csak jól ellenni szeretne. Sokat segített a szerep megformálásában az a pillanat, amikor ezt megértettem.

Ami inkább okoz nehézségeket, az a tőlem nagyon idegen kompenzáló duma. „Jöjjön egy kis porno, hip-hop…” – soha életemben nem beszéltem így, mint ahogy a zenei világ is távol áll tőlem, ami ehhez tartozik. Sajátommá kell tennem ezeket, mert ha nem természetesen hangoznak el a mondataim, akkor paródia lesz belőle. Márpedig nekem Sinant kell játszanom, és nem azt, hogy mit gondolok róla. Segített például, amikor Fándly Csaba, a rendező azt mondta, a szögletes mozgást váltsam lazára, mert ez is sokat kifejez abból, hogyan próbál „nagyfiú” lenni egy „kisfiú”. Egy tizenéves srácról van szó, de egy idő után úgy döntöttem, hogy nem próbálok tinédzsert játszani, mert ebből is vicc, paródia lehet.

Kulcsot ad a figurához az a szövegelés is, amit a pszichiáternek előad. Neki tényleg jó dumája van, ő ezt tudja és élvezi. A lányoknál pénzzel és izommal lehet érvényesülni, ő legalábbis így látja, na, ez neki nincs. Nagy dumával próbálja ezt helyettesíteni, és így próbál Ullinál is jó fej lenni. Tulajdonképpen kamaszszerelem ez, az első, tehát szép és ártatlan, miközben ő ezt a világ felé másként kommunikálja: „Meglesz a csaj!”, mondja talán magának is, miközben szorongó tizenévesként azon drukkol, sikerüljön az első csók.

Ez a kettősség a lényében van, de ráerősít a kettős helyzete is: török fiú Németországban. Saját kultúrköréből hoz egy ebben a közegben alkalmatlan viselkedést, amit megpróbál egy felvett viselkedésmóddal felülírni. Laza nagydumást akar mutatni, miközben ő egy jószándékú, kedves, naiv fiú.